Töréspont

Utamba a sors, miként gördíti megint az érzéseket
Nem értem, miért keverem ebbe bele életemet
Ha a csónak süllyed, az utas menekül
A kapitány továbbra is a csónakban ül

Életem kapitánya, ki más lehetne, ha nem én?
Sorsom e, hogy süllyedjek el, a legvégén?
Az ember küzd, a jólétért, életért
Meri a vizet, s önti ki, élni akar, nem másért

Néha egy pillanatra megáll ugyan, s a távolba mered
Nézi a napot, nézi a fellegeket
Könnyű lenne, kiugrani, s elúszni egy távoli szigetre
Hol lakatlanul, boldogságban fürödve, boldogtalanul élhetne 

Hívogató körülmények, biztos halál szelét hozva
Melyet, ha megteszünk, az agyunk csak a végén azonosítja
Addig mámorosan hívogató, s tökéletes megoldásnak tűnik
Ám merjük tovább a vizet, azok kik a valóságot szívükben mérik

Küzdeni a végsőkig, erről szól az életünk
S talán ha minden vizet kimerünk
A végén még a lyuk is befoltozható lesz…
Így menthetjük meg azt, mi úgy nézett ki belőlünk végleg kivesz… 

2011. 03. 14

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés