Az éjszaka kegyeltje
A földet akár egy védőburkot, körbe veszi az éjszaka
S ez idő közben még álomba is ringatja
Egy fa alatt megpihenő vándor az égboltot bámulja
Úgy véli az éjszaka a nappal gondjait is eltakarja
Így feküdhet most nyugodtan a fa tövében
Hisz minden gondját a világosban hagyta, nincs mitől féljen
Ő még nem tudja, s talán nem is most kell, hogy észhez térjen
Ám a sötétség nem elég, hogy ilyet akárcsak reméljen
A csillagokat bámulva ő mégis úgy hiszi
A terhét egy időre most mégsem ő viszi
S így a nehéz valóság tudata nélkül az éjben
Éli meg azt a csodát, hogy gondtalanul éljen
Mikoto
2010.08.10
|