- Ekkora butaságot is csak az interneten olvashat az ember… – pufogok magamban, miközben kikapcsolom a számítógépem. – Még hogy egy almától megoldódnak a gondjaink, hogy feltöltődnek az érzéseink… baromság. – jelentem ki magabiztosan, majd a szobámból kilépve felkapom magamra kabátom és már kint is vagyok a friss levegőn. Rágyújtok egy szál cigarettára és miközben a kinti naplementét nézem, fátyolos szemmel gondolkozok el. Hamarosan azonban el kell oltanom a cigit, mivel szüleim körülbelül negyedórán belül haza érnek, és ha megtudnák, hogy dohányzok, valószínűleg kitekernék a nyakam. Csak azt nem értem, ha én nem, ők miért cigizhetnek. Végül is mind egy, már vissza is mentem a házba. Irány fürdeni. Valahogy túl kell élnem, a holnapi napot is…

 

Gyönyörűen sikerült a ballagásom, szerencsére az érettségi jegyeim is jól megállják a helyüket. Mosolyogva gondolok vissza első évemre a gimnáziumban. Úgy elröppent ez a négy év, hogy szinte észre sem vettem, és tessék, most irány az egyetem. Megérte ennyit gürcölni, remélem azért az egyetemen is bent tudok majd maradni. Már jönnek is anyámék, puszi, puszi átadják a csokrot és gratulálnak. Tényleg megérte… Szerencsére már nem dohányzok. Beletelt egy évbe mire leszoktam, de sikerült, miután az egyik osztálytársam harmadik év végén tüdőrákban halt meg, a rendszeres dohányzás miatt. Észhez térített egy kicsit…

 

Hát, nem éppen így képzeltem el az első napomat a munkahelyemen. Azt hiszem, kezdem megszokni, hogy soha semmi nem úgy történik, mint ahogy én azt elképzelem. Bár az egyetemet végigcsináltam, és csak egy szemesztert buktam vissza, úgy érzem megérte, hisz most legalább azt dolgozhatok, amit igazán szeretnék.

 

Lassan egy éve már, hogy itt dolgozok. Talán mégsem érte meg annyira ide jönni annak idején. Jövő hónapban kezdek egy másik munkahelyen, nem bírom már itt tovább. Sajnos ismét szívom a mérget. Mert bizony a cigaretta, egy olyan mérgezett sütemény, amelynek csak a külseje készült cukormázból. Észre se vettem. Először a munkatársaimmal, néhány szabad percben kezdtem visszaszokni rá, később otthon mikor ideges voltam szívtam el egyet-egyet. Most azonban? Hát igen… napi kettő. Egyet reggel munka előtt a másikat munka után. Az a legrosszabb ebben a süteményben, hogy bár tudom, hogy mérgező mégsem tudom megállni, hogy ne vegyek le egy újabbat a polcról…

 

Gyenge vagyok

 

Lassan három éve már, hogy leváltottam régi munkahelyem, szerencsére sikerült visszanyernem régi önmagam. Egy éve pedig megismerkedtem életem párjával, aki megmutatta nekem, hogyan is kell leszoknom a dohányzásról. Elmagyarázta, hogy miért nem jó és, hogy mennyi mindent ártok vele magamnak. Bevált, azóta nem dohányzok…

 

Ötéves házassági évfordulónkat boldog családként ünnepeljük együtt párommal és három éves kislányommal. Ismét úgy érzem megérte küzdeni annak idején, hisz ha akkor nem teszek így, ki tudja mivé lennék ma….

 

 - Boldog születésnapot! – Hallom egyetlen nagylányom vidám kis hangját. Idén lesz tíz éves, és cukrász szeretne lenni. Nem is csodálkozom hát, mikor meglátom a sajátkészítésű kis tortáját a dobozban.

 - Köszönöm. – nézek rá hálásan, majd felszeletelem a tortát, és mindenkinek teszek egy szeletet a tányérjára. – Nagyon finom lett, gratulálok… – mosolygok, mire ő kislányosan elpirul. Imádom.

 - Végig rád gondoltam, miközben készítettem, remélem sikerült minden szeretetemet bele sütni a tortádba. – kacagja, majd közelebb szalad és átölel.

Ekkor beugrik egy emlék, ha jól emlékszem, éppen akkor jártam a kilencediket. Az interneten találtam egy cikket, ami azt taglalta, hogyan lehet egyetlen almával boldogságot szerezni. A cikk szerint, ha sok jó dologra gondolunk miközben az almát fogjuk, és bele visszük az energiáink, akkor miután megesszük az almát, magunkba visszük a boldogságot is. Akkor még kinevettem és értelmetlennek tartottam, de most, hogy a gyermekem szájából hallok hasonlót, ráadásul neki ez teljesen természetesnek hat, talán még sem kellene leírnom ezt az ötletet. Habár igaz, ami igaz annak idején megpróbáltam és nem vált be…. Szép volt kincsem, sikerült teljesen összezavarnod….

 

 - Hoztam friss gyümölcsöket, egyél bőven. Mennem kell, sietek haza… - még kapok egy utolsó gyógypuszit páromtól, majd elindul a munkába.

Nagyon ügyesen egy hétre a születésnapom után sikerült benyelnem egy tüdőgyulladást. Szerencsére már a vége felé járok, holnap már megyek is vissza az orvoshoz. Hiába… nem pihenhetek túl sokat, hisz így nem túl sok fizetést kap az ember.

Visszaalszok. Körülbelül három óra elteltével felébredve pedig első utam a vécére vezet. Visszafelé lépdelve azonban különös dolgot veszek észre. Egy alma szemez velem a gyümölcsöskosárból. Úgy vélem tökéletesen megfelel majd reggelinek, így felkapom, és besétálok vele a nappaliba. Nincs kedvem tovább aludni a hálóban, így magamra terítek egy pokrócot és elgondolkodva figyelem a kezemben lévő almát.

 - Szóval… azt mondják a nagyokosok… na meg persze a lányom, - mosolyodok el, hisz csakis miatta hiszem el. – hogy ha pozitív energiákkal töltjük fel az ételt, akkor annak jobb íze lesz, és tele lesz energiával és szeretettel, amit meg lehet enni. Érdekes egy elmélet nem, almácska?

Kezdem magam becsavarodva érezni, hogy egy almához beszélek. Hangosan elnevetem magam, majd az almát két kezembe véve, lassan megkomolyodok és csakis jó dolgokra koncentrálok. Születésnapok, ballagások, a házasságom, életem értelmének születése, a nevetése, karácsonyok és még sok-sok boldogság. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve imádkozni kezdek. Közben pedig minden gondolatomat az almába irányítom.

Pár perccel később kinyitom a szemem, a szobában semmi sem változott és az alma a kezemben is egy szimpla egyszerű kis almának tűnik, mint ami előtte is volt.

Majd szép lassan beleharapok…

Zamatos és édes, egyszerre kesernyés és mégis ízletes. Ezekkel a szavakkal tudnám jellemezni az ízt, amit érzek. Meglepődve nyelem le a falatot és nézek rá az almára, arra az almára, ami eddigi életem legfinomabb almáját jelképezi a kezemben.

 

Vége

Súgó Még nincs hozzászólás.