Történt egyszer egy nap, hogy Masni játszani hívta barátnőjét, Doriszt, aki két házzal a mellettük lévőben lakott. A kislányt a szülei nem engedték, mivel tanulnia kellett így Masni kénytelen volt egyedül labdázni…

Évekkel később, mikor már mind a ketten nagyobbacskák voltak, Masni átment Doriszékhoz este, miután már Dorisz befejezte a tanulást, és beszélgettek.

 - Szóval… szerinted milyen lesz majd az új iskola? – kérdezte Masni, miközben egy róluk készült közös fotót nézegetett.

 - Biztos izgalmas lesz mind a kettőnknek, új barátok, új tanárok, én már alig várom. – válaszolta a lány mosolyogva. – feltétlenül meg kell majd beszélnünk, hogy kinek hogy tetszik a középiskola. Amint végeztetek, hívj fel.

Masni csak bólintott, majd még sokáig folyt a beszélgetés. Másnap mind a ketten elindultak egy újabb kalandra ám immár külön utakon.

Az évek teltek s Masni és Dorisz barátsága kezdett meggyengülni. Dorisznak nagyon sokat kellett tanulnia és sosem ért rá, Masni akárhova is hívta. Találkozni is csak egyre ritkábban találkoztak. Végül Masni megunta, hogy folyton ő keresi a lányt és úgy volt vele, ha a másik nem kér az ő társaságából, akkor nem erőszakoskodik, holott Dorisz tényleg csak keményen tanult, ami kitűnő eredményén meg is látszott.

Az egyetem elvégzése után Doriszból többdiplomás ügyvéd lett, s pár éven beleül sikereinek köszönhetően nem szenvedett hiányt semmiben… legalábbis anyagi gondjai nem voltak.

Masni Főiskolán végzett, s neki egy kevésbé sikeres állás jutott… mondhatni éppen, hogy annyit keresett amennyiből a mindennapi kiadásokra futotta.

Az évek ismét röpülni kezdtek, s Masni azon kapta magát, hogy hat éves kislánya kezét fogva sétált egy bevásárló központban.

 - Milyen szép kislányod van… régen nem láttalak… – köszönt rá egyszer csak valaki a háta mögül. Masni megfordult, s elmosolyodott. A nőnek, aki vele szemben állt hosszú fekete göndör haja, mint mindig most is lágyan omlott vállára.

 - „Tisztára Doriszos….” – gondolta miközben köszöntötte régi barátját. – „Úgy látszik, van ami még nem változik…”

Együtt vásároltak be, majd Masni elhívta magukhoz egy vasárnap délutáni ebédre a nőt, aki szívesen el is fogadta a meghívást.

Azon a vasárnapon sok minden megváltozott. Kiderült, hogy miközben Masni megházasodott és családot alapított, Dorisz annyira bele volt merülve a munkájába, hogy teljesen elveszett az évek során és észre sem vette, hogy miközben karrierjét építgette, saját magánéletét elhanyagolta.

Masni egy egészen kicsit sajnálta őt...

Legfőképpen azért, mert ki tudja mit hozhatott volna az élet nekik, hogyha annak idején nem hagyják veszni barátságuk és persze azért, mert a nőnek láthatóan nem voltak szerettei.

Dorisz az ebéd után elköszönt a családtól és elindult hazafelé. Nem hívott taxit, pedig messze lakott Masnitól, ám úgy érezte most gyalogolnia kell, hogy egy kicsit elgondolkozhasson a dolgokon.

Eszébe jutottak a gyermekévei, mikor a szülők nem engedték ki őt játszani, mondván tanulnia kell, hisz ha nem tanul nem lesz belőle senki és, hogy nem fog tudni majd megélni. Nagyon félt attól, hogy butácska marad, és nem lesznek barátai, akikkel beszélgethet, ezért félig a szülői szigor félig pedig saját akarata miatt elkezdett egyre többet tanulni…. Úgy gondolta, azzal, hogy nem enged a pillanatnyi kísértésnek, hogy játszani menjen Masnival, csak erősíri a kapcsolatukat… ő hosszú távra tervezett. Aztán ahogy teltek az évek a követelmény egyre nőtt és neki szinte semmi ideje nem maradt másra… mostmár belátta, hogy a középiskola vége felé talán egy kicsit elszaladt vele a ló, és túlságosan is bele élte magát, hogy tökéletes. Kitűnő jegyei pedig csak táplálták benne ezt a gondolatmenetet. Utána pedig mire észbe kapott már itt tartott ahol most van.

Olyan gyorsan repültek el az évei, amit azzal töltött, hogy sikeres legyen munkájában, hogy észre sem vette, hogy még egy normális kapcsolatban sem él. 

Miközben sétált arra gondolt, hogy botor dolog volt eldobnia barátságát Masnival a tanulás miatt. Hisz láthatólag kettőjük közül ő a boldogabb, annak ellenére, hogy se nagy háza, se plazma tévéje nincs, de még csak hogy egy laptopja se, ami neki, Dorisznak mind megvan. A nő erősen elgondolkozott a dolgokon és végül sírva rogyott össze otthon, mikor hazaért. Eszébe jutott, mit mondott neki Masni még mikor kisebbek voltak.

„Nem az számít, hogy hány diplománk lesz, hogy hol végzünk és mi lesz belőlünk… Hanem, hogy örökre barátok maradunk… Ugye Dorisz mi örökre barátok maradunk?”

Az élet kegyetlen játéka, hogy éppen az miatt, aki miatt elkezdett tanulni és bele adni apait anyait, hogy vigye valamire, pont őt vesztette el a nagy akarásában.

Ám még nincs késő, hisz most újra találkoztak… talán van némi esély, hogy újra barátok legyenek, s talán az évek során ismét meglesz az elvesztett bizalom…s az elvesztegetett idő.

 

Vége

 

Súgó Még nincs hozzászólás.