Egy fiatal férfi érkezett haza fáradtan a munkából és dőlt be azonnal ágyába. A vacsoráról már réges régen leszokott, hisz munkája minden szabad idejét lekötötte. Miközben a félhomályban feküdt ágyán a nyitott ablak mellett azon gondolkozott, mennyire éri meg neki ez a folytonos hajsza.

A nyár forró volt, ezért takaró helyett csak egy pokrócot terített magára. Péntek este volt, bár Tamás számára inkább már éjszaka. Sokat gondolkozott azon, hogy talán rá férne egy kis pihenés és, elmehetne valahová. Végül az álom szele lassan elérte, szempillái elnehezedtek és légzése lassan egyenletes szuszogásra váltott át. Elaludt.

Másnap reggel már hét órakor felébredt, annak ellenére, hogy nem állította be az ébresztőóráját. Hiába, hozzá volt már szokva a szervezete, a kevés alváshoz. Még, ha szeretne se tudna tovább aludni. Nem volt túl sok kedve, hogy felkeljen, nem ösztönözte semmi, így csak pihent és közben a redőnyön keresztül beszűrődő fényt bámulta. Lassan erőt vett magán és kibotorkált a konyhába, ahol kitöltött magának a tegnapi kávéjából egy keveset és betette a mikroba, hogy egy kicsit felmelegítse. Leült a konyhaasztalra és egy újságot kezdett el olvasgatni. Mindenféle hirdetéssel volt tele, legfőképpen üdülési lehetőségekkel. Egy idő után megunva a kukába hajította mindet, hisz minek neki ilyeneket nézegetni, ha egyszer van egy saját nyaralója, Balatonon? Majd hirtelen beugrott neki, hogy tulajdonképpen miért is nem megy el egy kicsit lazítani oda, ha egyszer már az övé. Pár percig gondolkozott, végül elindult és elkezdett csomagolni. Pár napra elegendő ruhát behajigált kedvenc sporttáskájába, majd mindet bevágta kocsija hátuljába és elindult. Útközben megállt egy élelmiszerüzletnél és bevásárolt, hogy legyen mit ennie, ha leér.

Az út monoton telt, s szerencsére a nagyobb dugókat is sikeresen megúszta. Kissé kifáradt már mire leért, de úgy volt vele, hogy ennyit megér, hogy egy kicsit pihenhessen. A nyaraló a Balatonfüzfői város szélén feküdt, csendes környék volt. Legalábbis Tominak eddig még nem volt panasza az itt töltött időkre. Szerencséjére, pont pár hete jött le ide öccse és családja, egy kicsit kikapcsolódni, így a nyaraló, úgy ahogy, de ki volt takarítva. Roppant nagy pofátlanságnak találta, hogy annak ellenére, hogy miután két kezén meg tudja számolni, hányszor találkoztak az évben, még volt képe elkérni tőle a nyaralót egy hétre. Természetesen oda adta, hisz mégis csak az öccséről van szó és szerette. Igaz, ami igaz, miután kicsit bele gondolt, rájött, hogy tulajdonképpen, nem az öccse hibája, hogy olyan keveset találkoznak. Hiszen Zoli többször kereste őt telefonon, ám ő a munkája miatt sosem ért rá és kénytelen volt visszautasítani. Végül egyre kevesebbszer érkezett telefon és szinte csak a családi ünnepségek alkalmával találkoznak. Tudta ő, hogy ez így nem túl jó, de mit tudna tenni, ha egyszer egy cég vezérigazgatója és éppen az előléptetésért hajt? Naphosszat bent van és szinte nincs is magánélete. Talán éppen ezért engedte meg magának ezt a kis kikapcsolódást erre a hétvégére.

Lassan közeledett az ebédidő, és bár rendesen bevásárolt magának a hétvégére, Tomi mégis inkább úgy döntött, hogy az ebédjét inkább egy vendéglőben fogyasztja ma el. Miután mindent kicsomagolt és az ételt is elrakta a hűtőbe, szép lassan elindult a városközpont felé. Mindig is szerette Balatont és környékét, éppen ezért vásárolta meg magának azt a kis üdülő házat itt.

Végül nem vitte túlzásba az ebédet, csak egy szimpla sajtos tejfölös lángost vett magának, majd rögtön elindult a víz irányába. Már messziről látta, amint a nap fénye megcsillant a vizen, ami rögtön szikrát vetett a szemében. Leült a tópartra és jóízűen elkezdte elfogyasztani ebédjét, miközben a vizet kémlelte.

Hirtelen egy nedves orr nyomódott neki lábának, ami kizökkentette Tomit, képzelete világából.

 - Hékás… - szólalt meg, amint észre vett egy fekete kissé csapzott szőrű közepes termetű kutyát maga előtt. – Hát te meg mit szeretnél? – A kutya felnézett rá, majd tekintete a Tamás kezében lévő lángoson állapodott meg, miközben lihegni kezdett.

 - Na nem, ezt felejtsd el! Keresd meg a gazdádat és kérj tőle enni, ne tőlem. – mondta miközben újabb falatot nyelt le. A kutya megint megbökdöste a lábánál, majd leült vele szemben, ezzel eltakarva a kilátást.

Végül a kutya győzött és Tamás nagyot sóhajtva adott oda neki egy keveset finom ebédjéből. Egy ideig még figyelte a kutyát és a vizet, majd lassan felállt és elindult visszafelé. Ám a kutya a nyomába szegődött. Éppen megállt, hogy elküldje a kutyát, mikor meglátott egy lányt, aki éppen felé futott és közben a nevét kiáltotta.

 - Tomi, hát végre megtaláltalak, már azt hittem sohasem kerülsz elő. Gyere ide, nem hallod? Tomi…. Azt mondtam hozzám! – hagyta abba a futást a fiatal nő, majd pár méterre tőlük megállt.

- Na de hölgyem, ismerjük mi egymást? Egyáltalán, mi jogon beszél így velem? – jutott túl a pillanatnyi sokkon hamar Tamás, mire a nő rá pillantott.

 - Én nem is magához beszéltem, hanem Tomihoz, a kutyámhoz. Elnézést, ha kellemetlenséget okozott önnek, csak tudja pár hete került hozzám. A gazdája meghalt és valahogy nem hajlandó megmaradni nálam, folyton elszökik. – nézett bocsánatkérően a nő, majd leguggolt és úgy hívta magához a kutyát, aki látszólag meg sem akart mozdulni, csak felnézett Tamásra. Aki igen csak jót nevetett azon, hogy a kutya neve ugyan az, mint az övé.

Végül miután a nőnek sikerült rárakni a pórázt a kutyusra mind a ketten indultak a dolgukra. Pár perccel később Tomi még visszanézett a kutya és a nő felé és éppen látta, amint az egyik házba lépnek be. Kicsit sajnálta a kutyát, mivel elvesztette a gazdáját. Végül nem sokat foglalkozott az üggyel, helyette inkább sietett vissza házába, ahol aztán kényelmesen lepihent a tv előtt elterülő kanapéján. Kicsit el is szundított, egy roppant érdekes film közepén. Zajra ébredt fel, ami kívülről érkezett. Már sötét volt és az eső is csöpögni kezdett. Egy pillanatra kirázta a hideg. A bejárati ajtó felé fordult, ahonnan a zaj jött.

 - Ki van ott? – kérdezte, miközben behátrált a konyháig, ahonnan egy kést kapott elő. Ekkor az ajtó kinyílt és bejött rajta Tomi, a kutya. Tamás egy pillanatra meghökkent, majd kifújta a bent tartott levegőjét. – Hát te meg, hogy kerülsz ide? – kérdezte, miközben letette a kést a konyha pultra és az ajtóhoz sétált.

- Ugye tudod, hogy ki kell menned? – kérdezte, miközben kitárta az ajtót a kutya előtt. Tomi azonban nem értett egyet Tamással és helyette inkább beszaladt és lefeküdt egy szőnyegre, pontosan a kanapé előtt és tévé között. – Na nem…. Tomi, mars ki! – a kutyus egy pillanatra felkapta a fejét neve hallatán, majd hamar lelapult a földre és onnan nézett hol Tamásra, hol a kint csöpögő esőre. Végül Tamás megenyhült és becsukta az ajtót.

 - Rendben van, de csak ma estére maradhatsz, holnap már megyek el és neked sem ártana, ha az új gazdád mellett lennél. Lehet, hogy most is téged keres, erre nem gondoltál? – a kutya csak csóvált egyet farkán, majd továbbra is Tamást nézte, aki elindult a fürdőbe. Hamar lefürdött és mire visszaért Tomi már a szájában tartott valami rózsaszín babát.

- Hát ezt meg honnan… Szerezted? – kérdezte Tamás, ám hangja elhalkult a mondat végére. Ugyan azt a babát tartotta a kezében, amit még ő ajándékozott keresztlánya ötödik születésnapjára. Az öccse említette, hogy Timi kedvenc babája ott maradt és ha majd arra jár, akkor jó lenne, ha haza hozná neki. Azt azonban nem gondolta volna, hogy azt a bizonyos kedvenc babát még annak idején ő adta oda a kis Timinek.

 - Nem is vagy te olyan buta kutya… - mondta Tamás, miközben megsimogatta Tomi fejét.

Aznap éjjel sokat gondolkozott azon, hogy kicsit több időt is szánhatna arra, hogy ápolja a kapcsolatait szeretteivel. Másnap Tomival ébredt egy ágyban, ugyanis a kutya az éjszaka folyamán felmászott hozzá. Nem haragudott rá, sőt inkább megköszönte neki, hogy tegnap megtalálta a babát. Hamar összecsomagolt és elindult a kutyával a kocsijában, hogy először is visszavigye a kutyust, másodszor pedig, hogy miután haza ért ellátogasson Öccséékhez. Megállt az előtt a ház előtt, ahova tegnap látta bemenni a nőt és Tomit, majd csöngetett. Hamar felbukkant a tegnap látott hölgy feje.

- Elnézést hölgyem, de Tomi tegnap ellátogatott hozzám az éjszaka.

A nő sűrű bocsánatkérések közepette nyitotta ki a kaput és kérlelte a kutyát, hogy jöjjön be, ám Tomi meg sem mozdult a hátsó ülésről.

 - Tudom, hogy nem illene ilyet kérnem, de mit szólna hozzá, ha elvinné magával a kutyát? Úgy látom magához jobban kötődik mint hozzám. –kérlelte a nő kedvesen Tamást, aki kicsit meghökkenve nézett a nőre.

 - Hát… - Tamás hátra pillantott Tomira. A kutya nagy szemekkel és lihegve, szinte már mosolyogva figyelte őt. – Nem is tudom…

 - Be van oltva, megvan az oltási kiskönyve, odaadnám egy havi ételét, amit még én vettem meg és a játékaitól kezdve mindent. Kérem… magánál jobb helyen lenne.

Eltelt egy kis idő, míg Tamásnak sikerült felfognia, hogy tulajdonképpen mit is kérnek tőle. Majd elgondolkozva figyelte a kutyát és felmért minden lehetőséget. Végül nagy sóhaj kíséretében döntött.

 - Rendben van hölgyem, magammal viszem ezt a hétördögöt. – válaszolta, mire Tomi kutya vakkantott egyet. Egy perc erejéig pedig megfordult Tamás fejében, hogy a kutya minden szavukat pontosan értette, majd gondolatban kinevette magát emiatt a butaság miatt.

- Rendben, bejön egy csésze teára, vagy esetleg megkínálhatom valamivel?

- Nem, köszönöm, de sietnem kell. – hárította el udvariasan a kérést a férfi, majd miután mindent megkapott, ami a kutyushoz tartozik, elindult hazafelé. Néha-néha rápillantott Tomira, aki a félig lehúzott ablakon lógatta ki a fejét.

 - Ki ne ess te dög, mert nem tudom mit csinálok veled!

A kutyus ránézett, majd újra ki az ablakon. Tamás pedig gondolatban azon töprengett, vajon mit fog szólni ehhez az egész történethez öccse.

- Hékás… ugye tudod, hogy most csakis azért ülhetsz itt mellettem és jöhetsz velem haza, mert megtaláltad azt az átkozott babát? – kérdezte kissé morcosan, mire Tomi felé fordult és úgy lihegett tovább.

Tamás pedig féloldalas mosollyal a szája sarkában vezetett tovább hazafelé.

 

Súgó Még nincs hozzászólás.