Ahogy itt �l�k az ablak mellett, �s n�zem a kinti t�jat, elszomorodom. Figyelmem egy kint v�gan ugr�ndoz�, mad�rk�ra �sszpontos�tom. N�zem, ahogy fa�gr�l fa�gra ugr�lva pr�b�l meg elrejt�zni. M�g itt bent is lehet hallani kellemes csivitel�s�t, ahogy lelkesen ism�tli: csip-csivit, csip-csivit.
Azon m�l�zom, hogy ez a t�r�keny mad�r m�r biztos kij�rta az �let iskol�j�t. Vajon neki nehezebb volt, mint nekem az �n iskol�mban? Biztosan… hisz neki a t�l�l�s volt a f� c�lja. Neki az�rt kellett k�zdenie, hogy �lhessen. De akkor �n mi�rt k�zd�k? Mert ugyeb�r nekem is meg kell valamib�l �lnem, ha nagy leszek. Egy kicsit �sszezavarodtam. Lehet, hogy a kinti kismad�rnak �s nekem is ugyanaz a c�lunk? T�bb k�z�s van benn�nk, mint hittem. Mondjuk az is igaz, hogy �n m�r nyolc �ve koptatom a padot az iskol�ban, m�g �… T�nyleg, � mit is tanul? Ugr�lni, rep�lni, f�szket �p�teni, fi�k�t etetni, elb�jni. J�, nyolc �vem sor�n �n is hasonl�kat tanultam. Testnevel�s, biol�gia, f�ldrajz, t�rt�nelem, irodalom, nyelvtan. Ebben is hasonl�tunk.
Csip-csivit, csip-csivit. - ism�tli lelkesen, majd nekirugaszkodik, �s ell�ki mag�t a f�r�l. Akaratlanul is v�gig k�s�rem szememmel, ahogy rep�l. A teste, mintha �szna a leveg�ben. Egy sz�pen �velt kanyar, �s vissza a f�ra. Annyira �gyes, �gy irigylem! Biztos sokat kellett tanulnia, gyakorolnia, hogy ezt meg tudja tenni. Vajon ha �n is sokat tanulok, gyakorlok, el�rem azokat, amik sz�ks�gesek lesznek nekem, ha �lni szeretn�k? Kicsit szomor� vagyok, ha a mad�rra n�zek. Eszembe juttatja, hogy nekem most kell megl�pnem �letem tal�n egyik legnehezebb l�p�s�t. El kell hagynom az iskol�mat. Beleborzongok a gondolatba, hogy el kell mennem. Vajon annak a cs�pp kis teremt�snek ott kinn, voltak valaha ilyen probl�m�i? Hisz � szabad, arra sz�ll, amerre akar. Hirtelen eszembe jut valami. Amikor � d�lre megy a t�l el�l, akkor mindig azt �rzi, amit �n most, hogy m�sik iskol�ba kell mennem? Te j� �g! Szeg�ny kis mad�rnak sokkal nagyobb �rzelmi v�ls�gai lehetnek, mint nekem. Borzalmas lehet neki minden egyes v�ndorl�sa el�tt az elm�l�st, a hi�nyt, �s az �rt a pici sz�v�ben �rezni. �n meg itt panaszkodom! Na, mondhatom, b�szke lehetek magamra!
Csip-csivit, csip-csivit. R�n�zek, �s mintha h�vna. Csip-csivit, csip-csivit. H�v? Csip-csivit. T�nyleg engem h�v? Csip-csivit, csip-csivit. H�t rendben, akkor megyek. Felpattanok az ablak mell�l, �s kiszaladok hozz�. A f�hoz k�zel�tve lass�tok. Mikor oda�rek, lassan kiny�jtom a kezem fel�. Mintha arra v�rn�k, hogy mikor sz�ll r�. P�r pillanatig csak �llok �s gy�ny�rk�d�m benne. Egyszer csak, hirtelen felsz�ll a magasba. Jaj, ne! Ne hagyj itt, k�rlek! Megijedek, hogy elmegy. Csip-csivit, csip-csivit, ism�tli sz�ntelen, majd �rzem, amint a kezemre �l. A szememnek m�r nem hiszek, �gy gyorsan becsukom. T�bb� nem akarok csak azokban hinni, amit kiz�r�lag a szememmel l�tok, hisz akkor elmegyek a csod�k mellett. K�sz�n�m. Suttogom a mad�rk�nak. Most m�r nem f�lek a j�v�t�l. M�r v�rom az �jat! H�la neked, bar�tom. Csip-csivit, csip-csivit. Most m�r biztos, csip-csivit, csip-csivit, hogy �jra, csip-csivit, csip-csivit, boldog vagyok…

�j hozz�sz�l�s Friss�t�s