|
Hosszú egy nap...
Kitartás.... Ez rövidebb lesz...XD
- Ha megakartok ölni megértem… -Kezdte Vanessa, majd amikor látta, hogy a fiú zavartan válaszra nyitja a száját gyorsan újra folytatta. – Ne aggódj, nem fogok ellenkezni az én életemnek már úgy sincs értelme. – Mondta, ám ekkor már Kurama is közbeszólt.
- De én… - Kezdte, ám Vanessa szavába vágott.
- Nyugi, tudom, hogy akkor megszabadultok Frenco-tól.
-Figyelnél esetleg rám is? – Kérdezte Kurama, ám mielőtt még bármit is mondhatott volna Vanessa rögtön folytatta.
- Az emberiség is megmenekülne, és akkor mindenki nyugiban lenne és… - Ekkor olyan dolog történt, amire Vanessa legmerészebb álmaiban sem számított. Ugyanis Kurama egy csókkal folytotta belé a szót. A lány elolvadt a gyengéd érintéstől, és rögtön viszonozta is azt.
- Én nem akarlak megölni… - Suttogta a fiú, mikor ajkaik szétváltak. Odaült Vanessa mellé, és hátát a fának támasztva átölelte a lányt, aki ekkor halk sírásban tört ki.
- Sosem bántanálak… - Mondta ismét Kurama, míg a lány még jobban hozzábújt szerelméhez. – Bár még csak ma ismertelek meg, de azt hiszem, hogy belédszerettem. – Suttogta Kurama a lány fülébe.
Mire Vanessa felnézett, könny áztatta szemivel, és mosolyra húzta a száját.
- Én is szeretlek. – Suttogta ő is, majd újjabb csókban forrtak össze.
Hosszú órákat töltöttek ott a fa altt, egymást ölelve, és beszélgetve. Eközben Keikoéknál Koenma eszébe jutott valami, és gyorsan elkiákktotta magát.
- Jajj ne! Kuramáék nagy veszélybn vannak! – Mondta majd elkezdett ő is utánnuk futni.
A többiek is gyorsan Koenma nyomába eredtek, és igencsak könnyű dolgok volt, hisz Koenma nem tudta merre mentek Vanessáék, ezért az utca közepén állt és hol jobbra hol balra néztett.
- A park irányába szaladtak, láttam az ablakból – Mondta Hiei
Majd a többiekkel együtt elkezdtek szaladni a park irányába.
Eközben Kuramáék beszélgettek tovább.
- Vissza tudsz változni emberi alakodba? – Kérdezte Kurama.
- igen miért? – Kérdezte mosolyogva Vanessa. – Nem tetszek neked macska fülekkel? – Incselekedett.
Kurama mosolyra húzta a szályát, majd megpuszilta Vanessa fülének hegyét
- Dehogyis nem tetszel így, csak tudod, ha most erre sétálna egy ember, és meglátna macska fülekkel és farokkal, még a vgén az elmegyógyintézetben végezné.
Erre mind a ketten hangosan felnevettek, majd Vanessa az órájára nézett.
- Tudod szivem, nem hinném, hogy este 11-kor emberek sétálnának itt a park legeldugottabb sarkában. – Mondta a lány.
- Honnan tudod, hogy ez a legeldugottab hely a parkaban? – Kérdezte ravaszul Kurama.
- Bár még csak ma jöttem, de én figyelek a részletekre, amikor először idejöttünk ma, akor is csak egy-kettő ember sétált el itt. És nem hinném,hogy este iyenkor pont erre jönnének. – Mondta miközben egy puszit nyomott a fiú szájára.
- Jó, de ha már pont most mondtad, hogy ennyi az idő, akkor jobb lenne, ha már hazamennénk. – Mondta Kurama kedvetlenül.
-Izé… - Kezdte zavartan Vanessa. – Azzal nekem lesz egy ici pici problémám.
- Mégis mi? – Kérdezte Kurama
- Tudod, ahogy mondtam én még csak ma érkeztem ide, és még nincsen kimondottan lakásom… - Hajtotta le a fejét a lány.
- Jajj te kis butus, ez legyen a legkissebb problémád – Mondta nevetve Kurama.
- Ezt még is hogy érted? – Kérdezte értetlenül a lány.
- Nyugodtan költözz hozzám. – Mondta mosolyogva a fiú.
- Nem, azt nem tehetem…
- Mégis miért nem? Nem akarsz velem együtt lakni? – Kérdezte tettetett szomorúsággal a fiú.
- Nem arról van szó, de nem akarok a terhedre lenni.
- Na látod, akkor semmi probléma, mert nem leszel a terhemre. – Mondta Kurama, majd amikor meg látta, hogy a lány elmosolyodik, akkor gyengéden újra megcsókolta.
- Na gyere menjünk haza – Mondta Kurama miközben felállt, majd kezet nyújtott a lánynak, és felhúzta magához, majd újra megcsókolták egymást.
Kézenfogva indultak el, ám alig tettek pár lépést, kénytelenek voltak megállni, ugyanis Koenma SZEM osztagával találták szembe magukat.
- Ahogy mondod ismerem, és nem fogom engedni, hogy elvigyétek. – Mondta miközben féloldalasan a lány elé állt védelmezőleg.
- Kurama gondolkozz hideg fejjel. Koenma parancsolta, hogy vigyünk el, és azt mondta, hogy ne foglalkozzunk azokkal akik az utunkba állnak. Ha most átengeded, nekünk a lányt akkor nem esik bántódásod. – Mondta a vezér.
- Azt hiszem, mostmár felfoghattátok, hogy eggyikünk sem kivánja a jelenléteteket. – Mondta ismét Kurama majd Vanessa is beállt támadó állásba.
- Sajnálom, hogy ezt kell tennem de… - Kezdte a SZEM osztag vezetője. – Kapjátok el a lányt! – Kiálltotta el magát, majd az egész ossztag megindult Vanessáék ellen.
Persze eggyikük sem számított arra, hogy a lány és Kurama együtt ennyire erősek. Már a fál SZEM osztag kidőlt, amikor Koenmáék megérkeztek.
- Ájj! – Kiáltotta el magát Koenma.
Mindenki megállt a támadásban, és arra a pontra kapta a fejét, ahonnan Yusukéék érkeztek meg. Az egész csapat lihegett már a sok futástól, de végül is beértek.
- Haggyátok abba! – Kiáltott Koenma. – Ezennel vége a küldetéseteknek, innentől átveszem a dolgokat.
A SZEM osztag, először értetlenül nézett egymásra, majd a végén meghajoltak majd elmentek.
Vanessa egy hatalmas ugrással Kurama mellé érkezett, majd értetlenül nézett a kis csapat felé.
- Koenma én most foglak megölni! – Kiálltotta Kurama . Már éppen indulni akart, amikor Vanessa megfogta a kezét és lenyugodott, majd higgadtan folytatta tovább. – Hogy lehettél akkora kretén, hogy Vanessára küldöd a SZEM osztagot?
- Nyugi. – Lépett hátra két lépést Koenma. – Amint láthatod, éppen most küldtem vissza őket, és Botant már el is küldtem, hogy elmondja nekik, hogy mostantól Frencot keressék, és likvidálják…
- Vanessa kérdezhetek valamit? – Mondta Hiei nyugodtan.
- igen. – Mondta Vanessa bár kicsit furcsállta, hogy Hiei kérdezni akar tőle valamit, hiszen az eddigiek során nem nagyon váltottak egy két szót se.
- Hogy néz ki Franco?
- Nem nagyon tudom pontosan, mert már nagyon régen láttam… - Kezdte Vanessa, de azért kicsit elgondolkozott. – Azt hiszem, hogy ő is angyal, mint apám, és hatalmas kék szárnyai vannak, szőke hosszú haja, és körülbelül velem egymagas. De több nem jut eszembe.
- És véletlenül nincsen valami beceneve? Esetleg nem hallottad, hogy valaha is úgy hívták volna, hogy Rei? – Kérdezte nyugodtan Hiei.
Vanessának tágra nyíltak a szemei.
- De igen, úgy is szokták hívni! De te honnan tudtad? – Kérdezte megrökönyödve a lány.
Hiei egyszercsak elkezdett a földön fetrengeni a röhögéstől, a többiek nagy meglepetésére. Senki se látta még Hiei-t nevetni se , nem hogy röhögni!!!
- Nézd már a kertitörpét! – Kiálltotta el magát Kuwabara, majd ő is elkezdett nevetni. De A Hieitől kapott pofon hamar észhez térítette.
- Tudod ki a kertitörpe! – Mondta idegesen, majd nevetéstől fulladozva belekezdett mondandójába. – Koenma te egy … - Kezdte, majd újra röhögésben tört ki. – Te egy.. – De megint csak nem tudta befejezni. – Te....te egy akkora Barom vagy! - Majd újra röhögött. – Életed legnagyobb baklövését követted el te idióta!
Koenma nem nagyon értette, hogy miért teszi ezt Hiei, de nagyon idegesítette, és az is idegesítette, hogy már Yusuke és Kuwabara is elkezdett röhögni.
Bár ők ketten azon nevettek, hogy Hiei hogy tud röhögni.
- Nem nagyon értem, hogy mire akarsz kilyukadni… - Kezdte Koenma idegesen.
- Arra, te idióta, hogy én ismertem Reit. De már meghalt! Érted? Már nincsen többé! Már likvidálta valaki más! – Mondta miközben röhögött toovább. – Te meg ekkora parádét csapsz, foggaggyunnk, hogy az apád nem is tud erről az egészről.
- Tényleg nem tud,de.. én ezt nem értem… - Kezdte Koenma miközben nagyon értetlen képet vágott.
- ez most komoly? – Kérdezte Vanessa is.
- Igen. – Mondta Hiei miközben röhögött tovább.
Mindenki csak bámult, és nem fogták fel, hogy akkor ez most mit is jelent.
- De hát ez csodálatos hír! – Kiálltotta el magát Vanessa miközben Kurama nyakába ugrott, és a lendülettel feldöntötték egymást. Kurama pedig mindenki szeme láttára megcsókolta Vanessát.
Yusukéék ezen még jobban kiakadtak. Mikor a páros befejezte amit elkezdett, lassan felálltak, majd átölelték egymást.
- Akkor ezekszerint, már nincs is veszélyben az emberiség ugye? – Kérdezte szemrehányóan Vanessa.
- Nincs hajtotta le a fejét Koenma, ugyanis még életében nem szégyelte ennyire magát.
- Akkor mi megyünk is! – Mondta Kurama, majd szépen lassan elindultak kikerülve a kis csapatot. Kurama belesúgott valamit Vanessa fülébe, aki csak bólintott. – Kinek van kedve hétvégén lemenni Genkai-ék hoz? – Kérdezte Mosolyogva Kurama,miközben visszafordultak Yusukéék felé.
- Ezekszerint nincs harag? – Kérdezte Keiko boldogan.
- Nincs, hacsak nem akartok még likvidálni. – Mondta mosolyogva Vanessa.
Mindenki elmosolyodott, majd megbeszélték, hogy a hétvégét Genkaiéknál fogják tölteni. Miután ezt megbeszélték Vanessáék elindultak Kurama lakása felé, míg a többiek mentek a dolgukra. Vanessa nagyon örült, hogy szerelménél lakhat a jövőben, és Kurama is irtózatosan boldog volt, hogy a lányt maga mellett tudhadta a jövőben. Ahogy telt múlt az idő a többiek egyre jobban megszerették Vanessát, és már tiszteletbeli tagnak is befogadták a csapatba. Idővel mindenki elfelejtette, ezt a kis „bakit” Koenma részéről, és már a lány sem haragudott rá.
(Remélem tetszett, írjátok meg létszives a véleményeteket a fanfictionról, és hogy szeretnétek e folytatást, mert bár én nem terveztem neki, de azért ha legalább 5 visszajelzést kapok, akkor lehet folytatom. Egésszen megszerettem Vanessa karakterét, és szivesen folytatnám. Ti kiváncsiak lennétek hogy hogy alakul a kis csapat sorsa?)
Köszönöm, hogy elolvastad!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
