A fanatikus rajongó

 

Ifjú artista párosunk keményen készült, hogy az előadást tökéletesen tudják végre hajtani. Fantom is úgy vélte, hogy tényleg ők a kiválasztottak, így hosszas töprengés után elárulta a titkot. A két fiatal kicsit meglepődött, mivel a manőver első hangzásra egyszerűnek tűnt s akkor még nem értették Fantom furcsa mosolyát. Később azonban a gyakorlatok közben rájöttek, mégsem annyira könnyű, mint ahogy azt elsőre gondolták.

 - Holnap lesz a nagy nap… biztos, hogy készen állsz rá? – nézett fel Leon könyvéből egyenesen a lányra.

 - Ezt már ezerszer megbeszéltük, nem? Nem kell aggódnod, igaz egy kicsit izgulok, de nem lesz semmi baj, az egész színpad be lesz biztosítva, nem történhet semmi baj. – válaszolt a lány és ő is félre tette az éppen aktuálisan olvasott könyvét. Mivel holnap tartják meg az előadást a cirkuszban, így megbeszélték Leonnal, hogy ma este már nem gyakorolnak, hanem inkább pihennek. Így most mind a ketten ott ültek a nappaliban a kandalló előtti szőnyegen és olvastak.

 - Rendben… csak tudod nem lesz egyszerű és aggódok… - mondta mélyet sóhajtva Leon, majd közelebb húzta magához a lányt és átölelte. – Ha bármi gond lesz, ott vagyok rendben?

Sora csak rámosolygott párjára, majd megcsókolta.

 - Ne aggodalmaskodj már annyit, hidd el nem lesz semmi baj. – próbált magabiztos lenni a lány, de ez nem éppen a legjobban sikerült neki.

 - Na persze… - mart most Leon a lány ajkaira, majd olyan szenvedélyesen csókolta meg mintha tudnák, ez lesz az utolsó alkalmuk rá.

 - Most pedig hagyj, szeretném befejezni még ma ezt a könyvet. – emelte kissé magasra könyvét a lány, majd bele temetkezett az olvasásba. Leon egy darabig még figyelte őt, majd ő is neki kezdett az olvasásnak.

A másnap reggel hamarabb elérkezett, mint arra számítottak volna. Valahogy elnyomta őket az álom ott a kandalló előtt a szőnyegen, így kissé érthetetlenül pislogtak körbe reggel, mikor felkeltek.

 - Rendesen kiütött minket a manőverre való felkészülés, ha még arra sem volt erőnk tegnap este, hogy visszavánszorogjunk a szobánkba. – nevetett a lány, majd felkelt és megpróbálta felhúzni Leont is.

 - Hát nem is volt olyan egyszerű, mint mondjuk az angyalok tánca. Csodálom, hogy ennyi idő alatt képesek voltunk így megtanulni. – morgott az orra alatt a srác, majd követte kedvesét a konyhába. Hamar megreggeliztek és már indultak is a színpad felé. Mind a ketten nagyon izgultak, s ezt látták is egymáson. A kocsit a színpad magán parkolójában rakták le s még mielőtt kiszálltak volna automatikusan oda fordultak a másikhoz.

 - Ha eddig még nem tűntünk el, mint az a másik két artista, akkor ez azt jelenti, hogy a szerelmünk igaz? – kérdezte a lány, mire Leon csak elmosolyodott és lágyan megcsókolta kedvesét

 - Igen, és van egy olyan érzésem, hogy ez lesz életünk legnehezebb napja. – mondta egy kissé szomorkás mosoly kíséretében Leon.

 - Na ja… nem csak, hogy ezt az új manővert kell végre hajtanunk, de még el is kell fognunk azt az őrültet. – fintorodott el a lány. – Habár a dolgok első részét nagyon is várom – mosolyodott el végül.

 - Én is várom… - válaszolta Leon, majd kiszálltak a kocsiból.

Reggel érkeztek be a színpadhoz, elég korán, mivel még el szerették volna próbálni itt is a mutatványt. Persze hamar hozzá szoktak az itteni trapézokhoz és elég gördülékenyen sikerült megtenniük. Miután készen lettek, leültek egy kicsit pihenni és inni egy kis frissítőt.

 - Azt hiszem, a rongybaba újra megtisztel minket a jelenlétével. – fintorodott el kissé a srác, mikor meglátta Fantom alakját feléjük közelíteni.

 - Azt hiszem, nem sűrűn fogok többet jönni… - reagált sértődötten a kis szellem.

 - Ugyan már, ne vedd komolyan, Leon csak heccelni akar… - válaszolta kedvesen a lány, majd mikor látta, hogy párja már éppen megszólalni készülne, hogy cáfolja a lány szavait, egy szúrós tekintetet küldött felé, mire a másik úgy gondolta, inkább rájuk hagyja az egészet.

 - Szóval… azért jöttem, hogy sok sikert kívánjak. Figyeltem, hogy mennyire precízen és szeretet teljesen hajtjátok végre az imént a gyakorlatot és tudnotok kell, hogy én nem kételkedem benne, hogy ti tényleg méltóak vagytok ehhez a manőverhez.

Leon csak felemelte az egyik szemöldökét és egy amolyan miért „ki az, aki kételkedni mer bennünk” nézéssel figyelte Fantomot.

 - Köszönjük és azt is, hogy segítettél nekünk. – mosolygott kedvesen rá a lány.

 - Mind a ketten sokat változtatok… - tűnődött el Fantom.

Sora csak mosolygott, majd bekiáltottak a terembe, hogy itt az ideje, induljanak, mert a vendégek már szálingóznak és szeretnék őket beengedni.

 - Hát akkor… sok sikert… - köszönt el Fantom és már épp indult volna, mikor Leon megszólalt.

 - Hé kiscsávó, mi is köszönjük… - komolyodott meg újra Leon, majd karon ragadva Sorát eltűntek a színpad mögött.

Diego és osztaga már elhelyezkedett, még mielőtt az első vendégek megérkeztek volna. Sőt még Soráék sem vették észre őket, csak mikor a rendőrkapitány szembe jött velük.

 - Leon… istenemre mondom, de rég láttalak! – örült meg Diego, majd kezet fogott a férfival. – Maga pedig minden bizonnyal Sora kisasszony, üdvözlöm, Diego Hantos vagyok. – mutatkozott be illedelmesen a rendőr.

 - Sora Naegino. – mutatkozott be a lány is illedelmesen.

 - Hogy vagy Diego? Otthon minden rendben? – kezdett bele a beszélgetésbe Leon, majd mind a hárman elindultak az igazgatói iroda felé. Egy darabig beszélgettek a személyesebb ügyekről, majd mikor elérkeztek a cirkusz igazgatójának ajtajához, bekopogtak s miután bebocsájtást nyertek, onnantól kezdve már csak a komolyabb dolgokra maradt idejük. Megbeszélték, hogy Diego osztagának tagjai pontosan hol is helyezkedtek el. Szinte minden be lett biztosítva, ezzel megnyugtatva Soráékat.

Az idő nagyon hamar elszállt, s már azon kapták magukat, hogy alig egy órájuk van az előadás kezdetéig.

 - Főnök, a célpont bemérve. Jobb szárny, tizenkettedik sor, hatodik szék. – jött egyszer csak az értesítés Diego telefonján.

 - Értettem, azonnal indulok. – válaszolt a rendőr, majd a többiek felé nézett. – mennem kell, a játszma elkezdődött. Sok sikert! – mondta lassan kimérve a szavakat Diego, majd szinte azonnal eltűnt a többiek szeme elől.

 - Honnan tudják, hogy ő az? – kérdezte értetlenkedve a lány Leontól.

 - Tudod, aki leadta a drótot Morgennek, hajlandó volt személyleírást adni, majd beazonosítani őt. Most viszont indulnunk kell.

 - Sok sikert! – köszönt el a cirkusz igazgatója, majd a két artista kilépett az irodából és leindult az öltözőtermek felé. Ott hamar kisminkelték őket és át is öltöztek. Így alig tíz perccel az előadás előtt ott álltak teljesen készen a színpad mögött egymást ölelve.

  - Minden rendben lesz ugye? – kérdezte a lány Leont, aki cak rámosolygott és megcsókolta őt.

 - Hát persze, hidd el, kettőt pislogsz és már el is fogják majd őt.

 - Rendben…. – mosolygott rá vissza a lány, majd még beszélgettek egy darabig. Aztán már csak a rendező hangját hallották és egy utolsó csók kíséretében elválltak egymástól és felkészültek a kezdésre.

 - Három… Kettő… Egy… rajta! – szólalt meg a rendező, majd a műsor kezdetét vette, amint a két artista elindult.

A nézőtéren percek alatt csend lett, s mindenki visszafojtott lélegzettel figyelte, hogy rugaszkodnak el és térnek vissza a szebbnél szebb manőverek után az artisták. A látvány mindenkit letaglózott s ennél fogva Soráék még több boldogsággal és szeretettel a szívükben hajtották végre az előadásban hátra maradt mutatványokat. Végül befejezésképpen egymás karjaiban nyugodva álltak meg a középen lelógó trapézon és hajoltak meg egyszerre. Ekkor a nézőközönség hatalmas üdvrivalgás közepette állt fel és tapsolt, mint eddig még soha. Sora boldog mosollyal az arcán figyelte a tömeget s mikor tekintete megakadt azon a bizonyos emberen, akaratlanul is közelebb húzódott Leonhoz, ám, nehogy elárulja magát, tekintetét hamar átsiklatta rajta.

Hamar lekászálódtak a színpadról s a színfalak mögött Leon azonnal felkapta a lányt és körbe forgatta.

 - Megcsináltuk, hihetetlenül ügyes voltál! – mondta boldogan és közelebb húzta magához egy csókra.

 - Te is nagyon ügyes voltál. – mosolyodott el a lány is miután eltávolodtak, majd átölelte Leont, aki készségesen zárta karjaiba a lányt. Pár percig így állhattak, mikor is Diego jelent meg a hátuk mögött.

 - Igazán nem szeretnék zavarni, de itt az idő, hogy neki kezdjünk a tervnek. – mondta halkan, mire Soráék elengedték egymást. – Készen álltok?

 - Persze… - felelte kissé szomorkásan a lány. – Azonnal megyünk.

A rendőr csak bólintott, majd elindult.

 - Nem kell aggódnod, hidd el, nem megyek majd messzire, csak éppen senki nem fog majd látni. Neked pedig semmi mást nem kell tenni, mint szépen mosolyogni és autógrammokat osztogatni, rendben? – kérdezte Leon, miközben kezei közé fogta a lány arcát.

 - Ühüm… - válaszolt a lány, kissé szomorúan, majd mikor megérezte ajkain a mézédes csókot, rögtön jobb kedvre derült. – Most már tényleg indulnunk kell.

Így mind a ketten elindultak és még mielőtt az aulába értek, találkoztak az igazgatóval.

 - Akkor, ahogyan meg lett beszélve, ugye? – kérdezte ő.

 - Igen, amint leértünk, elég lesz szólni. – válaszolta Leon

A férfi csak bólintott, hogy tudomásul vette, majd a két artista elindult be az aulába. Amint kinyitották az ajtót és a tömeg meglátta őket, ismételten tapsviharban törtek ki és mindenféle bekiáltozások kíséretében fogadták őket. Mikor pedig leértek az aula közepére, és felmentek az emelvényre, ahonnan az aláírásokat osztogatták, az igazgató kivágta fent az ajtót. Mindenki felé fordult.

 - Leon Oswald, kérem haladéktalanul jelenjen meg az irodámban, az ügy nem tűr halasztást. – mondta fennhangon. A tömeg egy kicsit meghökkent s párosunk is értetlenül nézett össze. A tömeg megnyílt Leon előtt és ő sietve tűnt el az aulából.

 -„Eddig minden a terv szerint halad…” – sóhajtott egy mélyet Sora, majd a közönség felé fordult és elmosolyodott.

Két biztonsági őr állt mögötte, míg ő nagyban osztogatta az aláírásokat a rajongók felé. Igazából semmi mást nem kellett tennie, mint hogy itt marad, így egyedül a rajongókkal, hátha erre rákap az a fickó. Mivel ha tettenérés közben kapják el, úgy szinte szászszázalékig ők fogják a pert nyerni. Mivel elég kevés bizonyítékot tudtak eddig felmutatni ellene. Ám úgy látszott, ez a része a tervnek nem fog bejönni, mivel ugyan szemmel tartották Koralt, ő úgy látszott mégsem szeretne nyilvánosan oda menni Sorához. Már vagy egy óra is eltelt, mikor Diego kiadta parancsba, hogy akkor az A terv lefújva és jön a B terv. Így Leont visszaküldték a lányhoz, aki ebből rögtön tudta, hogy most következik a dolog nehezebbik fele. Mikor Leon oda ért a lányhoz, a megbeszéltek szerint közel hajolt hozzá és valamit suttogott a fülébe.

 - Sajnálattal közöljük, hogy a mai előadásnak és autógramm osztogatásnak itt és most vége, de ne aggódjanak, jövő hétvégén újra találkozunk. – mondta fennhangon Leon, majd Sorát karon ragadva elindult az öltözők felé.

Amint ők ketten eltűntek, Diegoék végig figyelemmel kísérték, hogy Koral is, hogy tűnik el a tömeggel együtt. Majd egy beépített ember segítségével követték és megtudták, hogy éppen hátra igyekszik, oda ahol a sztárpáros autója is áll.

Eközben Soráék átöltöztek, s mikor kiléptek az öltözőből, azonnal meglátták Diegot.

 - A helyzet a következő, a gyanúsított jelenleg egy légtérben tartózkodik a kocsitokkal, ha kimentek, valószínűleg megpróbál majd Sora közelébe férkőzni. Semmiképpen se felejtsétek el, hogy nem szabad vele verekedést kezdeményezni. – nézett erőteljesen Leon felé. – Ha megpróbáljátok egy kicsit vallatni az még jól is jönne, de amint észrevesszük, hogy támadó szándékkal van felétek, közbe lépünk. Tíz percetek van, utána induljatok ki, mintha semmi sem történt volna.

 - Értettük. – válaszolta Leon, bár azt még nem igazán döntötte el, hogy ha az az alak Sora közelébe megy, kiüti-e, vagy kiüti…

Mikor Diego elment, Sora rögtön Leon felé fordult.

 - Ugye meg is értetted, amit kért? – kérdezte kedvesen. Mire Leon csak bólintott. – Akkor jó… ennek örülök, így nem kell megismételnem, hogy semmiképpen sem szeretném, ha verekedésbe keverednétek.

 - Nem, valóban nem kell… - vigyorgott rá Leon, majd hamar komolyra simította az arcát. - Viszont azzal tisztában kell lenned, hogy nem nagyon fogok annak örülni, ha egyméteres körzetben a közeledbe merészkedik.

- Azért ne csinálj butaságot, rendben? – kérdezte, miközben közelebb ment hozzá és átölelte.

 - Rendben… - törődött bele végül Leon, majd szorosan magához ölelte ő is a lányt.

Sora úgy érezte, abban a pillanatban, hogy Leon a karjai közé zárta, hogy nem történhet vele semmi baj, hiszen, ha ő itt van, akkor meg fogja őt védeni.

Ebben a biztonságérzetben lépett ki párja mellett az ajtón és indult el vele a kocsi felé. Ahogy Diego jósolta, egy alak a kocsijuknak támaszkodva várta őket. Mikor kicsit közelebb értek, Leon megállt s mellette Sora is.

 - Maga ki? – kérdezte érzelemmentes kemény hangon Leon.

A fény jól megvilágította az idegen arcát, így a két artista jól láthatta annak gúnyos, önelégült mosolyát megvillanni egy pillanatra. Mind a ketten felismerték benne Koral alakját.

 - Én csak egy rajongójuk vagyok uram, és bent lemaradtam az autógramm osztásról, így meg szeretném kérni a hölgyet, hogy pótolja be most. – mosolyodott el negédesen Koral.

Súgó Még nincs hozzászólás.