A fanatikus rajongó

 

Miután Morgen telefonált Leonéknak, a fiatalok hamar megunták a fürdőzést. Sora egész este szomorkás volt és végig Leon karjaiban kereste a megnyugvást. Szinte már az is természetes volt neki, mikor felértek az emeletre, hogy rögtön a fiú szobájába mentek aludni. Most is begyújtottak a kandallóba, ám a föld helyett inkább a pihe puha ágyat választották fekhelyül. Mikor már mind a ketten nagyjából befészkelték magukat az ágyba Leon szólalt meg.

 - Sora, tudom, hogy kényesen érint a téma de meg kéne beszélnünk a továbbiakat ezzel a Koarl üggyel kapcsolatban.

Sora válasz helyett oda fordult Leon felé és átölelte, fejét a férfi mellkasán nyugtatva.

 - Szóval, fel kell hívnom Morgent és megmondani neki, hogy mit üzenjen a hírszerzőnek.

 - Mennyi időnk van kigondolni valamit?– kérdezte komolyra fordítva a szót a lány.

 - Mivel Morgen szerint holnap találkozik az alak az informátorral így nagyon gyorsan ki kéne találni valamit, hogy mit mondjon Koarlnak.

 - Van már terved? – érdeklődött Sora.

 - Én arra gondoltam, hogy húzni kéne egy kicsit az időt. Van egy ismerősöm, jobban mondva haverom, aki a rendőrség egyik elit alakulatán dolgozik. A közelben van a bázisuk, vele kéne találkoznom és megbeszélnem a dolgot.

Sora lassan felemelkedett a férfiról és törökülésbe ült.

 - Mond csak neked hogy hogy ennyi haverod van?

 - Ez bonyolult. – sóhajtotta a férfi. – Morgennel még kiskoromban találkoztam; ő, én és Shopie egy-két hónapig együtt tengettük napjainkat. Morgent kidobták otthonról, és az utcán találkoztunk össze. Nagyon jó haverok lettünk mi hárman. Később viszont el kellett mennie. Rá pár évre újra találkoztunk. Aztán később megint újra és újra. Ő híres Ügyvéd lett. Én meg artista. A mai napig tartjuk egymással a kapcsolatot.

Sora ámúlva hallgatta Leon történetét. Úgy érezte egyre közelebb és közelebb kerülnek egymáshoz ezekkel a kicsi történetekkel.

 - Na és az a rendőr haverod, vagy ki? – kérdezte Sora kíváncsian. – Vele hogy találkoztál?

 - Vele? – mosolyodott el Leon a hirtelen támadt emlékektől. – Az egy igencsak furcsa helyzet volt… Mint tudod, mikor az utcán éltünk Shopeival és már napok óta nem ettünk, akkor Shopie kezdett teljesen kimerülni. Nem kenyerem ugyan a lopás, de akkor életemben először megtettem. Egy vekni kenyeret elloptam egy pékségből. Kihívták rám a rendőröket. Mire ők kiértek és elkezdtek minket keresni, én már megetettem Shopieval a felét, a másik felét pedig én rágcsáltam el.

Sora ennél a résznél felnevetett.

 - Most meg mi van, mit nevetsz? – kérdezte viccesen a fiú, majd megfogta a lányt és oda rántotta maga alá.

 - Se… semmit. – nevette a lány. – Csak éppen elképzeltem, amint egy fél kiló kenyeret rágcsálsz a zsarukkal a hátad mögött.

 - Ó igen? – kérdezte a fiú, majd lehajolt kedveséhez és lopott tőle egy csókot. – Akkor fele ennyire nem volt vicces.

Leon átpördült a lány másik oldalára az ágyba, majd magához húzta és átölelte kedvesét.

 - Szóval elkapott az egyik rendőr. Ő volt Diego apja. Diego a rendőr haverom, aki remélhetőleg majd most tud segíteni. Na és mikor elkapott be akart vinni az őrsre, hogy kihallgasson. Én persze foggal körömmel harcoltam, hogy ez ne következhessen be. Aztán elszöktem előle. Hetekkel később Shopie megint rosszul volt. Így kénytelen voltam újra szerezni valami ételt. Ismét loptam, ám ezúttal Diego apja pont a környéken volt és még mielőtt kiléphettem voltna a boltból, elcsípett. Civilben volt és vele volt a fia is. Aki pár évvel lehetett csak fiatalabb nálam. Kifizette a kenyeret és elvitt egy parkba. Ott leültetett, a kezembe nyomta a kenyeret és kérdezgetni kezdett. Én pedig válaszoltam minden kérdésére. Nagyon meglepődött, mikor megtudta, hogy egyedül élek az utcán Shopieval. Végül be akart vinni megint az őrsre, hogy szóljon a gyámügynek… - Leon elhallgatott egy pillanatra.

 - Ezután mi történt? Gondolom nem szólt, mert akkor most nem lennél artista. – kérdezte kíváncsian Sora.

 - Nem, valóban nem. Lebeszéltem róla. Törvényt szegett miattam. Valahogy bíztam benne, így elvittem Shopiehoz. Ezek után a rendőr és fia távoztak. Diegot az apja hetente elküldte hozzánk egy csomó pénzzel, meg étellel. Mi pedig összebarátkoztunk.

 - Vajon mért nem vitt be végül az őrsre? Hisz azt kellett volna tennie. – nézett Leonra értetlenül a lány.

 - Nem tudom szívem, de mindenesetre jobb, hogy akkor ott megenyhült a szíve, hisz ha felad minket akkor elválasztottak volna Shopietól.

 - Ez nagyon zavaros, ugye tudod? – kérdezte nevetve a lány. – Ilyen csak a mesékben fordulhat elő!

 - Ha még nem tűnt volna fel Sora, az egész élet egy jól megírt történet alapján játszódik. Fent megírják a nagykönyvben és itt lent a földön pedig teljesítjük, amit kitaláltak.

 - Ezekszerint a mi kapcsolatunk is az égben kötetett? – kérdezte Sora Leonhoz fordulva.

 - Igen. – válaszolta a fiú, majd megcsókolta Sorát.

 - Szeretlek… - lehelte a lány Leon ajkaiba a szavakat.

 - Én is szeretlek… - suttogta vissza Leon a mézédes szavakat.

Átölelték egymást, majd pár perc elteltével Leon felkelt és a telefonnal a kezében az ablakhoz sétált. Hamar lebonyolította a beszélgetést Diegoval, majd utána rögtön hívta Morgent.

 - A terv a következő… - kezdett bele Leon a Morgennel való beszélgetésbe. Töviről hegyire elmesélt neki mindent, hogy mit kell majd mondania a hírszerzőnek, hogy annak majd hogyan kell alakítania a dolgokat. A terv szinte tökéletesnek tűnt. Mikor a férfi végzett a beszélgetéssel bebújt Sora mellé az ágyba.

 - Kezdek hinni benne, hogy el fogjuk tudni kapni ezt a zaklatót. – mondta mosolyogva Sora.

 - Örülök neki. – válaszolta a férfi, majd megfogta a paplan alatt Sora kezét és elkezdte simogatni. – Mint azt hallhattad neked is lesz egy kis szereped a dologban.

 - Igen, halottam mit beszéltél meg a barátaiddal. Jó ötletnek tűnik a dolog, csak az a baj, hogy az egész azon áll vagy bukik, hogy holnap Ikuro, hogy adja elő a kis verzióját, miszerint kell neki pár hét, hogy felkutasson minden adatot rólunk, mert – Sora ennél a résznél viccesen mutogatni kezdett az ujjaival. – mi olyan titokzatosan felszívódtunk.

 - Ezzel én is tisztában vagyok, de szerintem nem lesz baj. Morgen szerint Ikuro remekül fel tudja találni magát az ilyen helyzetekben, és nem kell őt félteni.

Leon felemelte szabad kezét és végig simította vele a lány arcát.

 - Viszont ami az, azt követő részt illeti, na, azzal nem vagyok megbékélve. Képes leszel rá?

- Igen. – válaszolta elszántan a lány. – Soha nem voltam még magamban ennyire biztos, mint most. Mindent megtennék, hogy azt az idegesítő alakot végleg rács mögött láthassam.

 - Én is, de nem szeretném, hogy neked bármiféle bajod essen belőle. Ami pedig azt a dolgot illeti, amit kiötlöttünk a többiekkel nagyban érint téged.

Leon mélyen lesütötte a szemét; nem akarta, hogy Sora észre vegye benne az aggódást.

 - Figyelj rám jól. – mondta a lány, majd kezével felemelte szerelme állát és mélyen a szemébe nézett. - Meg akarom csinálni ezt az egészet, érted ? Én akarom, nem te, nem Morgen, nem Diego és nem Ikuro, hanem én! A mi érdekünkben.

Leon tekintete szomorúan és fájdalmasan csillant meg a lányon.

 - Ha bajod esne, azt soha nem bocsátanám meg magamnak!

 - Jó érzés szeretve lenni és szeretni valakit, akiről tudod, hogy nagyon szeret, ami a határtalan aggódásában és féltési mániájában mutatkozik meg!

 - Drága Sora, annyira aranyos vagy mikor ilyen bugyután fejezed ki magad! – Leon közel hajolt a lányhoz, majd érzéki csókot lehelt ajkaira. – Szeretlek…

Sora teljesen meghatódott és még könnyfátyolán keresztül is tisztán láthatta a férfi szemében az őszinte szerelmes tekintetet.

 - Én is szeretlek… - suttogta vissza teljes őszinteséggel a hangjában. Leon is rögtön kiolvasta Sora tekintetéből, hogy a lány őszintén beszél.

Ezekután egy igen csak kellemes estében volt részük.

Másnap reggelre a jel megjelent Sora csuklóján, és nem sokkal később fantom is feltűnt a színen, Leon legnagyobb örömére. Este jött a telefon Morgentől, hogy a zaklató bevette a csalit, így van idő felkészülni arra, amit kiterveltek. A két artista, bár kicsit megkönnyebbült mégsem nyugodhatott meg teljesen. Leon beszélt Diegoval, majd lassan a srác osztaga is be lett avatva a részletekbe. Idő közben Leon felhívta Spanyolország legnevesebb színpadát, a Piruego-t és bejelentette, hogy mához három hétre előadást fognak tartani Sorával, de ezt kizárólag csak két nappal a nagy nap előtt jelenthetik be nyilvánosan is a nagyközönség előtt. Az ottani igazgató lelkesen fogadta az ötletet és szinte biztosra vette, hogy még így is, hogy csak két nap áll majd az emberek rendelkezésére, de telt házuk lesz. Koarl elfogásának tervének minden egyes részlete ki volt dolgozva pontról pontra, és Soráék egyre biztosabban haladtak a cél elérése felé.

 

Koarl türelmetlenül haladt ahhoz a szökőkúthoz, ahova Ikuroval beszélte meg a találkozót még két héttel ezelőtt. Már nagyon izgatott volt, hogy vajon milyen fejleményekkel szolgál a hírszerző. Amint megpillantotta a férfit a szökőkútnál, megszaporázta lépteit.

 - Szóval, mit tudtál meg? – kérdezte köszönés helyett, kicsit sem barátságosan.

Ikuro egyik szemöldökét magasra vonta fel, majd szépen lassan belekezdett.

 - Nem kispályás a csaj, az már szent! Mához egy hétre fel fognak lépni a Piruego-ban, hivatalosan, azonban ez még nincs bejelentve, a tartózkodási helyük pedig valahol ezen a területen található. – vett elő egy térképet Ikuro és mutogatni kezdte, hogy hová saccolja be a házat. – Ha minden igaz, a ház az ifjú Leon tulajdona és itt rejtőzködnek, azonban szinte lehetetlenség megtalálni őket, ha rám hallgatsz, megvárod az előadást és bármit is akarsz tenni, azután tedd. – Ikuro az időközben kezébe nyomott pénzt számolgatta, majd miután meggyőződött róla, hogy elegendőt kapott, zsebre vágta. – Sok sikert!

Ezen kijelentése után a hírszerző nagyon hamar eltűnt Koarl szeme elől.

Súgó Még nincs hozzászólás.