A fanatikus rajongó

4. fejezet

Leon egy igencsak érdekes alakot látott közeledni a lány felé.
- Sora… - kezdte, majd megfogva a lány kezét, a furcsa idegen felé mutatott.
A lány rögtön arra fordult, amerre a fiú rémülten nézett, majd elmosolyodott a jövevény láttán.
- Azt hiszem, hallucinálok… - folytatta Leon, majd a lányra nézett és igencsak furcsállta annak érdekes mosolyát. – Vagy esetleg te is látod azt a kis rongybabaszerűséget, aki éppen felénk lebeg?
- Légy üdvözölve Leon Oswald, te is azon szerencsések közé sorolhatod magad, akik látják a színpad szellemét. – kezdte a bemutatkozást Fantom.
- Ő fantom. – súgta oda a lány a fiúnak.
- Azt ne mond, hogy ez a kis rongybaba a színpad szelleme? – kérdezte igencsak furán vigyorogva a fiú, majd elengedve a lány kezét közelebb lépett Fantomhoz. Lassan a kis lény felé nyúlt, majd jó erősen megmarkolva maga felé húzta és jobbra, balra forgatva a kezében kezdte el bőszen tanulmányozni.
- Meg… fojt… asz…. – nyöszörögte Fantom, miközben próbált kibontakozni az erős kezek szorításából.
- Mit makog a rongybaba? – kérdezte Leon a lánytól, aki már a hasát fogta a nevetéstől.
- Azt kéri, engedd el, mert nem kap levegőt. – mondta a lány, majd oda ment a férfihoz és gyengéden megfogta a kezét.
Leon egy szempillantás alatt elengedte Fantomot, aki levegő után kapkodva ment távolabb a pártól.
- Nem vagyok rongybaba! – kiáltotta mérgesen Leonra.
- Akkor mi vagy? – kérdezett vissza gúnyosan a fiú.
- Hát… - próbált volna védekezni Fantom, de Sora közbe vágott.
- Na ezt itt most hagyjátok abba. – szólalt meg, majd még mindig Leon kezét fogva fordult mosolyogva a kis teremtmény felé. – Fantom, hogy-hogy Leon előtt is megmutattad magad?
- Nem direkt volt! – vágta rá, majd a férfi szúrós tekintetével találkozva inkább más hangnemben folytatta tovább. - Nem tudom, pontosan, hogy Leon milyen okból kifolyólag láthat engem, de… - Fantom arca hirtelen meglepődöttséget sugárzott és nem folytatta tovább. Látszólag még ő sem tudta, hogy hozhatná a többiek tudtára a dolgot.
- De mi? – kérdezte Sora kíváncsian.
- Ti egy pár vagytok? – tette fel hirtelen a személyes kérdést Fantom, mit sem törődve az értetlen arcokkal.
- Már nem azért, de ehhez neked mi közöd lenne? – kérdezte felháborodva Leon, akinek egyáltalán nem keltett jó benyomást a feje fölött lebegő rongybaba.
- Sokkal több, mint azt hinnéd… - suttogta Fantom, majd oda lebegett Sorához és megfogta a csuklóját. – Hm… Szóval még nem voltatok úgy együtt.
- Na de Fantom! – kiáltotta Sora, majd elkapta a kezét.
- Nem vagyok benne egészen biztos, hogy ti lennétek-e a kiválasztottak, vagy nem, de azt hiszem, ha a manőverről nem is, a legendáról talán mesélhetek.
- Miféle legenda? – kíváncsiskodott Leon.
- Hol is kezdjem… - gondolkozott el Fantom.
- Esetleg az elején? – kérdezte gúnyosan Sora, aki még mindig fel volt háborodva Fantom intim kérdésén.
- Az angyalok táncán és a Legendás manőveren kívül létezik még egy mutatvány, amit még soha senki nem hajtott végre. Sőt, nagyon kevesek tudnak egyáltalán a létezéséről is. A neve: a szerelem illúziója.
- A szerelem illúziója? – kérdezte meghökkenve Leon. – Én már hallottam erről a manőverről!
- Tényleg? – fordult felé Sora
- Igen, egyszer még nagyon régen, amikor nem messze innen egy társulatnál dolgoztam. Ott akarták végrehajtani ezt az ugrást, de a pár, akik megpróbálták, egyszer csak eltűntek egyik napról a másikra. Azóta nem is hallottam felőlük semmit, pedig képzett artisták voltak. Az eltűnésük miatt hagytam ott a társulatot.
- Ezt nem mondod komolyan? – hüledezett Fantom. – Ez biztos Franklin műve lehetett.
- Ki az a Franklin? – kérdezte a lány.
- Ó jaj, hogy nekem mindig eljár a szám…. – zsörtölődött halkan Fantom. – Senki, senki…
- Na, ide figyelj rongybaba, még mindig nem tudunk semmit a legendáról szóval jó lenne, ha beavatnál bennünket.
- Rendben Leon, nyugi, máris mondom! – kezdett bele újra Fantom – A legenda egyszerű. Csak azok tudják végrehajtani ezt a veszélyes manővert, akik tiszta szívből szeretik egymást. Persze, hogy bebizonyítsák szerelmüket, előbb együtt kell hálniuk, hogy megpecsételjék egymás iránti érzéseiket. – Fantom a két fiatal megrökönyödött arcával találkozva gyorsan folytatta. – Most biztos arra vagytok kíváncsiak, hogy akkor eddig mért nem lehetett végrehajtani a manővert másoknak, igaz? A válasz egyszerű. Ahhoz, hogy egy ilyen veszélyes manővert végre lehessen hajtani nagyon képzett artistáknak kell lenni. Odáig oké is, hogy sok ilyen ember él, de nagyon ritka, ha a két illető szerelmes is egymásba. Ráadásul a mai világban, nagyon ritka az igaz szerelem.
- Lenne pár kérdésem ezzel kapcsolatban. – mondta Sora teljesen összezavarodva.
- Nekem is… - mondta Leon is.
- Kezdjük például ott, hogy miért nézted meg a csuklóm? – kérdezett először Sora.
- Amint megláttalak benneteket már tudtam, hogy együtt vagytok, csak abban nem voltam biztos, hogy megtörtént-e már köztetek. Ha már együtt töltöttétek volna az éjszakát úgy, akkor a csuklódon megjelenne egy kicsi fekete kör, benne egy furcsa jellel.
- Az én csuklómon is? – kérdezte Leon
- Nem, a tiéden nem. – válaszolta Fantom.
- Értem… viszont azt meg tudnád magyarázni, hogy miért tűnt el az a pár, akik ezzel próbáltak meg foglalkozni?
- A válasz egyszerű; nem szerették egymást tiszta szívből, ezért tűntek el. Lehetetlen lett volna végrehajtaniuk a manővert így.
- Miért mondod ezeket el nekünk? – Sora már teljesen össze volt zavarodva.
- Mert szerintem, ti vagytok a kiválasztottak.
- A másik pár honnan tudott a manőverről? – kérdezte Leon.
Fantom mélyet sóhajtott mielőtt bele kezdett a magyarázkodásba.
- Tudnotok kell valamit. – lebegett közelebb hozzájuk, mintha attól félne, valaki kihallgatná a beszélgetésüket. – Rajtam kívül létezik még egy szellem. Franklin. Ő a testvérem. Nem vagyunk valami jó kapcsolatban egymással, ezért már legalább száz éve nem hallottam felőle semmit, de lemerem fogadni, hogy az ő keze volt a dologban.
- Jé, a rongybabának testvére van? – kezdett el nevetni Leon. Valamilyen okból kifolyólag nagyon viccesnek találta a szituációt.
- Mesélj nekünk a manőverről egy kicsit - kérte Sora mit sem törődve Len beszólásával.
- Nem lehet. – mondta Fantom, majd hirtelen felszállt a fejük fölé és fokozatosan halványulni kezdett. – Mennem kell, Rosettának szüksége van rám… Legyetek boldogok együtt és ne feledjétek, egyszer mindennek eljön az ideje…
- Na, szép, most meg lelépett? – kérdezte Leon, abba hagyva a nevetést. – Fura egy alak volt…
- És még furább volt, amit mondott nem? – kérdezte Sora, miközben Leon felé fordult.
- Igen, az is fura volt… - válaszolt Leon, majd közelebb lépett a lányhoz és gyengéden átkarolta. – de nem lehetetlen… - suttogta, majd lágy csókban forrtak össze.

Egy furcsa fekete kabátos férfi ment végig egy sötét utcán. Majd befordulván egy sötét sikátorba, a harmadik ajtónál hangos kopogtatásba kezdett.
- Ki az? – jött bentről a morcos válasz.
- Valaki, aki szívesen segít egy régi barátnak elkerülni a rá leselkedő veszélyt.
- Ikuro, te vagy az? – jött bentről a kérdés, majd a hatalmas nagy vasajtó nyikorogva kinyílt.
- Szerbusz Morgen, hogy vagy cimbora?
Az ajtó túloldalán egy barna ruhás férfi állt.
- Gyere be barátom… - invitálta beljebb a fekete ruhába burkolt idegent Morgen.
Ahogy egyre beljebb haladtak a sötét folyosón, egyre jobban lehetett érezni a ház különös mentonos illatát. A folyosó végéhez érve leültek egy fekete bőrkanapéra, a dohányzóasztal mellé.
- Nem szeretnélek sokáig feltartani, csak szólni akartam, hogy egy bizonyos Koarl nevű egyén rászállt az egyik haverodra és addig nem nyugszik, míg el nem éri célját… - gyújtott rá egy cigire Ikuro, majd szép lassan kifújta a szürke gomolygó füstfelhőt.
- Kérlek, itt ne dohányozz. – szólt rá a Morgen, majd miután barátja kelletlenül elnyomta a cigarettát, érdeklődve kérdezősködött tovább. – Mégis milyen barátomra és mit akarnak tőle?
- Leon Oswaldra. – mondta hűvös hangon Ikuro. – Koarl engem kért fel, hogy szerezzek infót, de mivel tudom, hogy te ismered ezt a Leon gyereket úgy döntöttem előbb neked, szólok.
- Jól tetted. – gondolkozott el Morgen. – Mond csak, mit akar az a fickó Leontól?
- Nem is igazán Leontól, hanem annak partnerétől Sora Naegino-tól akar valamit, ha érted mire gondolok…
- Hogyne érteném... – fintorodott el Morgen. – De mond csak, miért itt keresi őket, mikor, ha jól tudom ők a Kaleido Társulatnál vannak jelenleg.
- Már nem. – mondta unottan Ikuro. – Koral miatt, aki üldözi a lányt, eljöttek ide és beköltöztek Leonhoz. Persze arról, hogy jelenleg hol vannak, még nem tájékoztattam megbízómat. Elméletileg holnap kéne vele találkoznom és kitálalnom mindenről, de ha gondolod, kicsit félre tudom vezetni.
- Megtisztelve érzem magam, hogy egy ilyen nevezetes hírszerző csak az én kedvemért feladná a megbízatást. – mosolyodott el Morgen.
- Ugyan már drága barátom, érted mindent! – vigyorgott hasonlóképpen Ikuró, majd felállva a kanapéról, az ajtó felé vette az irányt.
- Hé, Ikuró! – szólt utána Morgen. – Majd hívlak az este folyamán. Persze előtte még lebonyolítok egy telefont Leon Oswald-dal.
Ikuró már nem válaszolt, csak arcába húzta kalapját, magára kapta kabátját és biccentve kilépett a sötét hideg utcára, majd alakját szépen lassan elnyelte a sötétség.

Leon és Sora lelkesen gyakoroltak, egészen késő délutánig.
- Leon, mit szólnál hozzá, ha kicsit mennénk pihenni? – lihegte Sora, majd leugrott a védőhálóba.
- Azt hiszem, bele egyeznék. – válaszolta a fiú majd ő is a védőhálóba vetette magát.
- Figyelj, mit szólnál hozzá, ha bemennénk a házba, és én telefonálnék egyet édesapám hogyléte miatt?
- Rendben. – válaszolta komoly hangon a férfi, majd magához húzva a lányt átkarolta a derekát és megcsókolta.
Miután mind a ketten kikászálódtak a védőhálóból kéz a kézben mentek vissza a házhoz. Sora miután telefonált és megtudta, hogy édesapja jól van, nagyon nyugodt lett. Feltűnően jobb lett a hangulata és többet törődött Leon-nal is a továbbiakban. Ahogy azt reggel is megjósolták, tényleg szörnyű, borús idő lett odakint. Gyorsan át is öltöztek és mentek is be a Jakuzziba, hogy kiáztassák magukat a fárasztó edzés után.
- Annyira megnyugtató a víz… - olvadt el Sora, amint bele mászott a Jakuzziba.
- Igen… valóban csodás… - válaszolta Leon, de ő egyáltalán nem a vízről, hanem Sora látványától ájult el.
A lányon egy kék bikini volt, ami hihetetlenül jól állt neki. Persze Sora sem csak a víz kellemesen melengető érzésétől ájult el. Leon látványa még a víz gyengédségénél is kellemesebb érzést nyújtott számára. A férfi teste kellőképpen izmos volt, ahogy az egy artistától el is várná az ember. Ráadásul egy nagyon szexis fekete fürdőgatyát viselt, ami egyáltalán nem kerülte el a lány figyelmét.
- Mond csak, Sora – kezdte Leon miközben egyre közelebb ment a vízben a lányhoz, majd mikor oda ért hozzá átölelte. – Mit szólsz a kis rongybaba hirtelen felbukkanásához?
- Fantomra gondolsz? – kérdezte a lány, miközben belefúrta magát az ölelő karokba.
- Ühüm. – válaszolta a fiú.
- Hát… Érdekes volt, nagyon érdekes volt… - gondolkozott Sora, majd megcsókolták egymást.
Úgy tűnt, mintha semmi sem tudná megakadályozni a szerelmespárt abban, hogy jól érezzék magukat az este egészen addig, amíg meg nem csörrent Leon telefonja. Először mit sem törődtek vele és folytatták tovább a beszélgetést, később viszont a harmadik próbálkozás után a férfi úgy döntött megy és felveszi a telefont.
- Haló? – szólt bele Leon enyhén ideges hanggal. Mikor viszont meghallotta, hogy ki szól bele a vonal túloldalán egyből megenyhült a hangja. – Mit akarsz? Hogy mi? Te honnan tudsz… Várj egy picit. – Leon hirtelen Sora felé fordult. – Két perc és jövök. – mondta, majd telefonnal a kezében távozott.
- De hát… - Sora érezte amint Leon hanglejtése megváltozott, amint megtudta, hogy ki van a vonal túloldalán. Kérdés, hogy miért? Sora egy pillanatra azt hitte, valami nő lehet a dologban, később viszont elvetette ezt az ötletet. Leon inkább aggódóan, mint gyengéden szólt bele a telefonba. Ez kizárta a lehetőségét, hogy nő legyen a dologban. Akkor viszont ki és mit akar Leontól?
Sora tudta, akárki is szólt bele a telefonba biztos, hogy nem jó hírekkel szolgál. Ezt az a tény is mutatta, hogy Leon kiment és itt hagyta őt kétségek között.
A férfi gondterhes arcát látva, mikor jött visszafelé Sora már tudta, hogy itt valami rossz dolog van készülőben. Mikor a fiú visszaért beült a lány mellé a vízbe és szorosan magához ölelte.
- Ki telefonált és mit akart? - kérdezte kissé ijedt hangon a lány.
- Először is tudnod kell, hogy amíg én itt vagyok veled, addig téged senki sem bánthat. – mondta válasz helyett a fiú.
Sora megfordult és mélyen Leon szemébe nézett, ami egyben bátorságot, egyben aggódást sugárzott a lány felé.
- Leon… - suttogta elhaló hangon a lány – Mi történt?
- Az, az alak, aki elől menekülünk, itt van ebben az országban. Egy nagyon jó barátom hívott, hogy fülest kapott miszerint utánunk nyomoz. A fickó, aki leadta neki a drótot, felbérelte ez a bizonyos Koarl nevű férfi. Csakhogy az őrült barátunk pechjére, akit felbérelt az én haverom ismerőse. Ha minden jól megy, megbeszéltem a haverommal, hogy csapdába csaljuk azt a szemetet.
- Leon… én…. félek… - suttogta a lány, mire még szorosabban hozzá bújt a fiúhoz.
- Ne félj… - ölelte még szorosabban a fiú. – Amíg én itt vagyok, téged senki sem bánthat… - suttogta Leon.

Súgó Még nincs hozzászólás.