3. fejezet  

Miután Leon és Sora elfogyasztották a tojásrántottát, rögtön mentek és átöltöztek edző ruhába, majd lent találkoztak a bejáratnál. Miközben az edzőterem felé tartottak találkoztak a kutyákkal is, akik, mikor meglátták a gazdájukat egyből letámadták őket, majd miután mind az öten Leon nyakában landoltak, feldöntve a fiút, elkezdték őt jobbra ballra nyalogatni. Sora csak nevetett, később viszont az egyik kutya az ő nyakába is beleugrott, és nem kímélte meg őt sem a nyálzáportól, amit nyalogatás közben zúdított rá. Miután a két artista megszabadult a kutyák szeretetétől, rögtön bementek az edzőterembe, ami szinte tökéletesen ugyanúgy nézett ki, mint a Kaleido színpadnál, csak egy kicsit kisebb volt.

 - ez bámulatos… - mondta sora, majd rögtön felugrott az egyik trapézra és egy csomó szebbnél szebb mutatvány gyakorlásába kezdett. Leon előbb bemelegített, majd utána ment fel a trapézokra és egy kis gyakorlás után együtt kezdtek el egy gyakorlatot.

Nagyon sokáig gyakorolhattak még, mert az idő bizony úgy szaladt, mintha futóversenyre készülne. A nap pedig álmosan ment aludni, utat engedve a holdnak, aki vígan kezdett el játszadozni a csillagokkal.

 - Sora, szerintem ideje lenne bemenni, mert már későre jár… - kezdte Leon, majd leugrott a védőhálóba.

Sora kinézett a magas ablakokon, majd döbbenten vette észre a csillagokat.

 - Hiszen az előbb még világos volt… - mondta nevetve, majd ő is leugrott Leon mellé. Együtt kimásztak a védőhálóból, majd visszaindultak a házba. Alig ötperces út volt a házig, ám így a sötét erdőben ez nagyon félelmetesnek tűnt Sorának. Az egyetlenegy fényforrást az úton elhelyezett kicsi napelemes lámpák pislákoló fénye biztosította. A ház teljes egészében ki volt világítva és még az edzőteremben is égett a lámpa, ez kicsit megnyugtató érzés volt a lánynak. A kutyák sem maradtak el mellőlük, és Leonon is látszott, hogy hozzá van szokva ezekhez a dolgokhoz, mert eléggé magabiztosan lépdelt Sora mellett. Mikor beértek a házba átöltöztek, majd lent a nappaliban találkoztak újra. Leon begyújtott a kandallóba, ami igencsak otthonossá tette a hatalmas nagy házat.

 - Sora, én olvasni fogok, te azt csinálhatsz, amihez kedved van, tévézhetsz, vannak filmek, vagy ha olvasni akarsz, bőven van választék könyvekből is. – mutatott a könyvespolcok felé, majd odament az egyikhez és pár perces válogatás után leemelte az egyik könyvet. Majd leült a kandalló előtti fotelba.

Sora kis gondolkozás után úgy döntött, hogy ő is olvasna valamit, ezért is odament a könyvespolchoz, majd tizenöt perces keresgélés után talált egy neki való könyvet és ő is letelepedett Leon mellé, csak ő nem a fotelben foglalt helyet, hanem a kandalló előtti hatalmas nagy puha szőnyegen vert vackot magának. Több órán keresztül olvashattak, miközben kint hatalmas nagy vihar kerekedett. Sora éppen lapozott egyet a könyvében, mikor hirtelen kiment az áram. A lány annyira megijedt, hogy rögtön Leon ölébe ugrott. Az egyetlen egy világító pont a kandalló maradt a házban.

 - Nem kell félni, csak kiment az áram, biztos a vihar miatt. – mondta Leon, majd mikor Sora megnyugodott a fiú felállt, a lányt az ölében tartotta, majd finoman letette a földre. - Szerintem ma már nem jön vissza, szóval menjünk aludni, így is későre jár már.

 - Bocsi, hogy ennyire megijedtem, csak nem vagyok hozzászokva az ilyen dolgokhoz. – mondta Sora fülig pirulva, amit szerencsére Leon nem vett észre a félhomályban. Ám a sötétnek köszönhetően Sora sem vehette észre, Leon szája szélén azt a csábítóan félszeg mosolyt.

 - Vannak gyertyák a szekrényben, gyere - mondta, majd a szoba végén álló íróasztalhoz mentek és Leon előhúzott két nagy gyertyát, egy gyufát és miután meggyújtották őket elindultak felfelé az emeletre. Mikor a szobákhoz értek Leon éppen be akart menni a sajátján, mikor Sora megfogta a kezét, ezzel arra kényszerítve a fiút, hogy forduljon meg.

 - Mi az? – kérdezte a fiú, majd mikor meglátta Sora ijedt arcát, nagyot sóhajtva tette fel a következő kérdést. – Csak nem félsz a viharban?

 - De… - mondta Sora lehajtott fejjel.

 - Akkor most mit legyen? – kérdezte Leon, már szinte nevetve. – Velem fogsz aludni? – Majd mikor látta, hogy a lány szeme felcsillan, lefagyott a mosoly az arcáról.

 - Tudtam, hogy megengeded! – mondta Sora boldogan, majd Leon előtt ment be a szobába, lehúzta az ágyról a pokrócot és megágyazott magának a kandalló előtt.

 - Én csak vicceltem… - mondta Leon, csak úgy magának halkan, majd mikor látta, hogy mit csinál a lány újra elkezdett nevetni.

 - Begyújtod légy szíves a kandallót? – nézett boci szemekkel a lány Leonra.

 - Begyújtom, de én fogok ott aludni, és te ott fogsz aludni. – mutatott az ágy felé Leon.

Majd mikor látta Sora arcán az értetlenséget elkezdte magyarázni a dolgokat.

 - Jaj Sora, csak nem képzeled, hogy majd te fogsz a földön aludni, míg én az ágyban? – kérdezett Leon, majd lerakta a kezében lévő gyertyát a lány gyertyája mellé az asztalra és odament a kandallóhoz. Szinte percek alatt melegség töltötte be a szobát és miután mind a ketten megágyaztak maguknak, elmentek fürdeni, előbb Sora, majd Leon. Mikor Leon kijött a fürdőből, látta, hogy a lány a kandalló előtt fekszik a takarón és azt a könyvet olvassa, amit lent is elkezdett.

 - Hé Sora. – Mondta Leon, majd odaült mellé. – Melyik könyvet olvasod? – Kérdezte, majd Sora abbahagyván az olvasást, egy zsebkendővel megjelölte hol tart, és becsukta a könyvet.

 - Hihetetlen… - mondta Leon keserű hangon, majd szemében a szomorúság köde csillant meg.

 - Mi? – kérdezte sora komolyan, majd mikor belenézett a fiú szomorúan csillogó szemeibe nagyon rossz érzése támadt.

 - Tudod… - kérdezte Leon, majd egy pillanatra megtorpant a szava. – Amikor mentünk az edzőterembe és… - látszott a fiún, hogy keresi a szavakat, mert nem nagyon tudja, hogy fogjon hozzá mondandója közléséhez. – Amikor a kutyák odajöttek hozzánk, akkor hozzád Jeffri ment köszönni, Jeffri volt Shopie kutyája, amikor beértünk az edzőterembe rögötön az volt az első szavad, hogy ez bámulatos, Shopie is ugyanezt mondta, mikor meglátta, és most ugyanazt a könyvet olvasod, ami Shopie kedvence volt… - mondta Leon, majd tekintetét a tűz mélyen lobogó lángjai közé vetette, mintha ott keresne megnyugvást a bánat elől.

 - Tényleg? – kérdezte Sora meglepetten. Majd pár perces csönd után újra szólásra nyitotta a száját. – Shopie itt lakott régen? – kérdezte kissé bátortalanul a lány.

 - Nem, csak tudod, előbb épült itt ez az edzőterem, mint a ház és akkor még nem volt az enyém itt semmi, csak gyakorolni jártunk ide. Akkor Shopie első szava ez volt, amit az edzőteremhez fűzött. Azt a könyvet még én vettem neki, nagyon régen, mindig magánál tartotta, és Jeffrit az utcán találtuk még kölyökkorában. Ő mondta, hogy tartsuk meg, bár akkor még nem volt annyi pénzünk, hogy ezt megengedhessük magunknak, de Shopie ragaszkodott hozzá.

 - Kérdezhetek valamit? – mondta Sora, sokkolva a hallottak alapján.

 - Igen… - mondta Leon, majd tekintetét a lányra emelte és mélyen a szemébe nézett.

 - Én Shopira emlékeztetlek téged? – kérdezte nagyot nyelve a lány.

 - Hm… - mondta Leon. – Ez jó kérdés… Nem tudom…. Amikor megismertelek, akkor minden egyes mozdulatodban Shopit láttam. Később viszont megláttam benned az igazi Sorát, és rájöttem, hogy te nem vagy Shopie. Szóval csak azt akartam ezzel mondani, hogy az elején nagyon rá emlékeztettél, most viszont szerintem csak a puszta véletlen műve ez a sok hasonlóság, mert Te nem vagy Shopeie, te Sora vagy… - mondta Leon, majd újra a tűz közé vetette tekintetét.

 - Értem… - mondta Sora, majd mosolyogva nézte tovább ő is a tüzet. – Most teljesen más vagy… - Újra a fiúra emelte tekintetét, aki viszonozva a pillantást nézett rá kíváncsian.

 - Ezt hogy érted? – kérdezte kíváncsian Leon.

 - Csak úgy, hogy most nem úgy viselkedsz, mint ahogy azt a színpad közelében szoktad. Mióta ide értünk a házhoz, mintha kint levetetted volna az álruhádat és itt bent önmagad lehetnél, az igazi Leon, aki itt lakik. – Mondta Sora, majd a férfi szívére helyezte a kezét.

 - Itt? – Kérdezte Leon, majd megfogta Sora kezét és a lány szemébe nézett, majd megpillantotta benne a komolyságot. Életében először mosolyodott el szívből, majd újra a lány szemeibe nézett. – Talán igazad van… Itt valóban az lehetek, aki vagyok és nem kell megjátszanom magam a külvilággal szemben.

 - Köszönöm. – Mondta Sora.

 - Mit? – Kérdezte meglepődve a fiú.

 - Azt, hogy bepillantást nyerhettem az igazi életedbe, hogy megláthattalak téged! – Mondta a lány majd látta amint Leon egyre közeledik hozzá, majd gyengéden és lágyan megcsókolja.

Sora úgy érezte, hogy ez a csók az örökkévalóságig tart és még annál is tovább, és nagyon örült neki, hogy Leon mutatta meg neki a mézédes utat az örökkévalóság bejáratához.

Leon is hasonlóképpen érzett, igaz neki már több nővel volt dolga, mégis mindközül ez volt a legcsodálatosabb csókja.

Mikor abba hagyták, Leon oda húzta magához teljesen a lányt, majd átölelte. Sora pedig majd elolvadt a biztonságot nyújtó erős karok között.

 - Szeretlek… - Suttogta Leon a lány fülébe, amibe Sora bele is remegett. Majd bele nézett a fiú szemébe, ami most melegségről és őszinteségről árulkodott.

 - Én is szeretlek… - Suttogta Sora is, majd újra csókban forrtak össze.

Az éjszaka folyamán még nagyon sokáig beszélgettek, majd egymás karjaiban aludtak el a kandalló előtt.

Miközben a két artista az igazak álmát aludta, egy igencsak gyanús alak szállt le a Franciaországba érkező repülőgépről, majd indult el taxival a fővárosba.

Koarl taxival érkezett meg a Söul Parnel szállodába, ahova egy hétre foglalt szobát magának. Majd mikor felvitte a szobába a bőröndjét, hanyagul behajigálta a szekrénybe a ruháit és a bőröndöt bevágta a sarokba. Nagyon ideges volt, mivel tudta jól, hogyha Sora Leonnal van együtt az neki nem jelent semmi jót. Főleg, azért mert ha Leon elkapja, akkor azt a harcot valaki nem fogja túlélni, és kicsi az esélye annak, hogy ő jöjjön ki nyertesen a csatából. Koarl egy pillanatra összerezzent, mikor telefonja megszólalt, ám a telefonba már erőteljes kemény hangon szólt bele.

 - Halló? - Kérdezte

 - Szia, itt Ikuro, úgy vettem észre kerestél, talán információ kéne? – Kérdezet Ikuro hízelgő hangon.

 - Igen, vajon hogy találtad ki… - Mondta Koarl.

 - Hol vagy?

 - Franciaország, söul Parnel, te? – Kérdezte ördögi vigyorral.

 - Hát ott ahol lakom, de komám, mond, mit keresel te itt nálunk, Franciaországban? Ha jól tudom, te Japáni vagy nem? Mi a francot keresel itt? – Kérdezte örömmel Ikuro.

 - Nem mit, hanem kit keresek – Mondta Koarl.

 - Na jó, ki vele… - Mondta mély sóhaj kíséretében Ikuro.

 - A neve Sora Naegino, ha minden igaz, tegnap érkezett meg Leon Oswald kíséretében.

 - Hogy kik? – Kérdezte Ikuro, majd leesve a székről. – Nagy fába vágtad a fejszédet barátom, őket aztán biztos nem találjuk meg egyhamar.

 - Nekem ne azt mond, hogy nem találjuk meg, hanem azt, hogy megtalálod! – Mondta idegesen Koarl. – Főleg, ha jelentős pénz üti a markod érte… - Mondta egy kicsit kedvesebben Koarl.

 - Hm… meglátom, mit tehetek, gyere holnap után délre a Rancert főtérre, a harmadik szökőkút melletti kis padnál találkozunk… - Mondta Ikuro.

 - Rendben, csaó. – Mondta Koarl.

 - Csaó. – köszönt el Ikuro is.

Reggel Sora álmosan nyitogatta szemeit. Először azt hitte, hogy a tegnap este csak egy álom volt, viszont mikor megérezte az izmos karok ölelését, rájött, hogy egyáltalán nem álom volt, majd megfordulva bújt még jobban kedveséhez és aludt vissza.

 - „Tehát nem álmodtam!” – Gondolta a lány, majd megpuszilta szerelme arcát és újra elszundított.

Kis idő elteltével Leon is hasonló gondolatokkal kezdett ébredezni, majd mikor már teljesen ki tudta nyitni a szemét és megpillantotta a karjaiban heverésző lányt melegség járta át a szívét.

 - „Hát mégsem álom volt!” – Gondolkozott magában, majd egy néma mosoly kíséretében megpuszilta ifjú barátnője rózsaszín hajzuhatagát.

Mivel nem akarta felkelteni angyalkáját úgy döntött, hogy leoson a konyhába és készít egy finom reggelit maguknak, ám a terve kudarcba fulladt. Alighogy elérte az ajtót Sora máris észrevette párja hiányát. Majd álmos fejjel nézett az ajtó felé.

 - Hová mész? – Kérdezte két nagy ásítás közben, majd feltápászkodva a földről oda sétált barátja mellé.

Leon csókkal köszöntötte a lányt, majd csak utána válaszolt.

 - Gondoltam, készítek valami ínycsiklandozó reggelit és behozom neked, az ágyba – Majd a kandalló előtti leterített pokrócra nézett. – bocsánat földre és úgy keltelek fel, de mivel, már magadtól is felkeltél kicsit megcserélődött a sorrend… - Mondta mosolyogva.

Sora mosollyal válaszolt a fiúnak, majd kéz a kézben indultak le a konyhába, ahonnan fél órával később igencsak ízletes palacsinták kíséretében távoztak a teraszon lévő asztalhoz, majd fogyasztották el közösen reggelijüket.

 - Nem fázol? – Kérdezte Leon, mivel igencsak csípős hajnal elébe néztek.

 - Talány egy kicsit. – Mutatta Sora az ujjával, mire Leon közelebb húzta magához a lányt és köntösével takarta be mindkettőjüket. Sora arca szinte pillanatokon belül egy főtt rákéra hasonlított. Ennek, és persze felgyorsuló szívverésének köszönhetően egy szempillantás alatt elfelejtett, hogy az imént még majd szétfagyott.

 - Mond, hol vannak a kutyák? – Kérdezte Sora, hogy leplezze zavarbajöttét.

 - Nem tudom, szerintem valahol a ház mögött rohangálnak, de ha gondolod, ide hívhatom őket.

 - Meg tennéd? – Kérdezte Sora felcsillanó szemekkel. – Nagyon szeretem őket, szerintem nagyon aranyosak.

 - Aranyosak? Kíváncsi lennék, mit mondanál, ha látnád, hogy egy idegen ólálkodik a környéken. Mert bizony én mondom neked, akkor mintha kicserélnék őket, előtör belőlük, a „vadállat” és úgy őrzik a házat, mintha az életük múlna rajta. – Leon füttyentett egyet két ujjával, majd kis idő elteltével hangos ugatás kíséretében érkezett meg mind az öt kutya. Mikor megéreztek két oldalról szaladtak feléjük, majd jobb oldalon Leont, bel oldalon, pedig Sorát támadák le. Bár a kutyák próbálták őket kicsalogatni, a fűre, hogy játszanak velük, Leon és Sora még a sok hideg orr bökdösésére és a nyálas kutya puszik ellenére sem mozdultak egymás karjaiból.

 - szóval, akkor mi a napi program? – Kérdezte a lány egy kicsit felvidulva

 - Hát… - Kezdte Leon, majd egy puszit adott kedvese arcára. – Mit szólnál, ha az időre való tekintettel. Edzenénk egy kicsit, majd miután kifáradtunk bemegyünk a fedett úszómedencébe és pár kör után, beülünk a Jakudziba?

 - Remek ötlet. – Mondta Sora majd felpislogott az égre. – Hát… szerintem ma is esni fog, szóval jó érzés lesz, majd a meleg vízben ázni, miközben tudod, hogy kint hideg van.

Leon csak mosolygott, majd csókot lehelt kedvese ajkaira és együtt indultak fel átöltözni. Sora öltözködés után kilépett szobája ajtaján, majd pár másodperccel utána Leon is kijött és együtt indultak meg kéz a kézben az edzőterem felé. Mikor oda értek, rövid bemelegítés után kezdték el gyakorolni az angyalok táncát. Majd miután már kellőképpen kifáradtak és lemásztak a trapézokról egy kicsit pihenni, Leon meglátott egy igencsak furcsa alakot bejönni a terembe, aki egyenesen Sora felé tartott…

3. fejezet vége

By : Mikoto

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés