|
A fanatikus rajongó
kérlek írjatok kritit!!! (ezt a fejezetet az "egyik szorgalmas olvasómnak" ajánlom ^.^) 2. fejezet
Sora fáradtan nyitogatta szemeit, majd mikor meglátta, hogy egy kocsiban van méghozzá Leon Oswald mellett hirtelen felpattantak a szemei.
- Te jó ég…! - Suttogta. – Hát mégsem álom volt? – Kérdezet, majd látta, hogy Leon lopva rá pillantott.
- Az arckifejezésedből ítélve nem lehetett valami kellemes az álmod… - Mondta leon, majd bekanyarodott a reptérre. – Megérkeztünk, szedd rendbe magad, mindjárt átszállunk a gépünkre és ott még aludhatsz tovább, ha akarsz.
- Nem, szerintem már nem fogok aludni, csak este… - Mondta egy ásítás kíséretében Sora.
Leon félszegen elmosolyodott, mivel Sora arca nem éppen adott nyomatékot annak amit a lány az imént mondott. Mikor oda értek a repülőgépükhöz kiszálltak a kocsiból, majd a napszemüveget feltéve Leon oda ment a rájuk várakozó pilótákhoz és egy röpke öt perc múlva vissza ment Soráért, majd a lánnyal együtt felszálltak a gépre. Sora az ablak mellé ült Leon pedig közvetlen a mellette lévő ülésre. Sora kinézett az ablakon, majd látta, hogy a kocsijukat felviszi egy ismeretlen ember a gépre, majd a kapitány szólalt meg a hangos bemondóban és megkérte őket, hogy kössék be magukat, a felszálláshoz. Miután ez megtörtént röpke öt perc alatt fel is szálltak a géppel. Sora először nem szólt semmit Leonhoz, viszont később már nagyon unta, hogy nem beszélgetnek….
- Mond csak Leon, tulajdonképpen most hová is megyünk? – Kérdezte kíváncsian a lány.
- Az egyik régi lakásomba, Franciaországba, a fővárostól nem messze egy csendes kis eldugott helyen van. Nem lakik ott senki lassan két éve már. A takarítónőn kívül senki nem látogatja és ő is csak havonta egyszer. Az ételről már gondoskodtam, a hűtő meg lesz töltve, mire odamegyünk. Kalossal úgy beszéltem meg, hogy legalább egy hónapot fogunk ott tölteni, ne aggódj nem szenvedünk majd semmiben hiányt, a ház hatalmas és tele van mindennel a mi kell még saját edzőterme is van.
- Váo – Nyögte ki Sora Ugyanis ennél értelmesebb mondat nem igen jutott az eszébe, túl sok információ volt neki ez egyszerre.
Leon mélyet sóhajtva nézett a távolba, részéről befejezte a beszélgetést. Sora mikor újra rájött, hogy nem folytatják a beszélgetést gyorsan kérdezett valamit.
- És mond csak Leon, ha valóban akkora az a ház, nem félsz attól, hogy simán elbújhat az, az őrült? – Kérdezte kicsit félve a lány, ugyan is ha bele gondol, hogy rá pályázik nem szívesen maradna egyedül abban a nagy házban.
- Ennek kicsi a valószínűsége, mivel egy arról a házról csak nagyon kevesen tudnak. Kettő a ház vaskapuval van körbe véve, ami legalább két méter magas és senki nem fér át a rácsok között. Három a főbejárata a kerítésnek a házon belülről nyílik távirányítással. Négy csak két kulcs létezik, amivel kilehet nyitni, az egyik nálam van a másik a takarítónőmnél, akire az életemet is rá merném bízni, és akitől a te megnyugvásod érdekében vissza fogjuk kérni a kulcsot. Szóval nem igen hinném, hogy bárki is be tudna jutni oda, de még ha tegyük fel a kerítésen valaki be jut utána át kell vergődnie az öt édes kis aranyos Rotvellereimen, akiket kölyök koruk óta nevelek és akik már nem láttak engem egy hónapja és akik nagyon idegesek mivel csak a takarítónőm eteti őket naponta egyszer. Szóval rajtuk már biztos nem jutna át senki.
- Mond csak Leon, mire föl ez a nagy védelem? - Kérdezte megrökönyödve a lány. – Na és, hogy érted, hogy egy hónapja, hisz ha jól tudom két éve nem laksz már ott.
- Valóban nem lakok ott, de neked még nem tűnt fel, hogy havonta két-három napra el szoktam tűnni a színpadtól? – Kérdezte Leon, egy kis mosolyt megejtve a lány arckifejezésén. – Mit hittél, mikor mondtam, hogy vannak kutyáim? Mert nem vagyok állatkínzó, bár tudom, hogy így is kevés időt töltök velük, de még mindig jobb, mintha csak úgy ott hagytam volna őket a bejárónőre bízva nem?
- Hát… végül is tényleg, csak tudod, sosem gondoltam volna, hogy te… hát, hogy is fejezzem ki magam… szóval, hogy te felelősséggel gondozol, egy állatot. – Mondta a lány mosolyogva.
Leon erre nem válaszolt semmit, csak előre fordult és úgy tett, mintha nem is érdekelné, amit a lány az imént neki mondott, ám ez csak látszat volt. Valóban nagyon is aggasztotta a dolog, mert hát tudta, hogy mindenki hasonlókat gondol róla mint most ő.
Sora érezte, hogy most alán egy kicsit túl messzire ment ezért úgy döntött lemond arról, hogy az út további részében is beszélgessenek. Valójában csak azért akart ennyit beszélni, hogy elterelje a gondolatait, ugyanis csak az járt a fejében, hogy vajon mi lesz, ha megtalálja őket az az őrült. Igaz Leon iménti szavai egy kicsit megnyugtatták, de még így sem teljesen....
Mikor a repülőgép megérkezett, Sora és Leon leszállt a gépről, majd azzal a kocsival amelyikkel jöttek indultak meg Leon háza felé. Szürkület uralkodott a tájon, annak ellenére is, hogy már hajnalodott. Sora amint elindultak a kocsival fellélegzett, majd a tájat bámulva meredt a távolba. Egyszer csak azon kapta magát, hogy már elhagyták a várost és egy erdő felé közelednek.
- Nem is tudtam, hogy erre vannak fenyvesek… - Mondta Sora halkan.
- Látod, mondtam, hogy kevesen tudnak a környékről! – Mondta ismét félszeg mosollyal a fiú.
Az erdőben körülbelül fél órán keresztül mehettek, mire meglátták a házat. Illetve csak a kerítést.
- Megérkeztünk… - Mondta Leon, unott hangon, majd még hozzá tette – Otthon, édes otthon…
Sora nem értette, hogy a fiú mért viselkedik így, hiszen ez a saját otthona, ahol ki tudja hány évig lakhatott. Leon megállt a kocsival a kapu előtt, majd kiszállt a kocsiból, de előtte még oda szólt sorának.
- Sora, légyszives maradj bent a kocsiba, amíg nem hajtunk a házig, és ne szállj ki amíg oda nem megyek rendben? – Mondta komolyan Leon. – Nem szeretnék kutyaeledelt csinálni belőled.
Mikor Leon kiszállt a kocsiból és oda ment a kapuhoz, a jobb oldali oszlop felé vette az irányt, majd elővett valamit a zsebéből, amivel kinyitott egy kis dobozkát, amibe bepötyögte a jelszót és a hatalmas nagykapu szép komótosan elkezdett kinyílni. Leon először oda ment az időközben oda érkező kutyákhoz, majd elkezdte őket simogatni, illetve elkezdett velük „birkózni”, mivel mind az öt kutya ráugrott és jobbra ball elkezdték nyalogatni rég nem látott gazdájukat. Leon játszott velük egy kicsit, majd komolyra fogva a szót helyre küldte mind az öt kutyát, akik Sora legnagyobb meglepetésére, azonnal félre mentek az útból, ahogy gazdájuk parancsolta. Mikor Leon vissza ült a kocsiba és behajtott a házhoz a kapu magától becsukódott, a kutyák pedig mint a puska golyó szaladtak a kocsi után.
- Nagyon aranyos kutyák. – Mondta sora mosolyogva.
- Tudom, imádom őket. – Mondta Leon is mosolyogva, majd amikor eljutott a tudatáig, hogy mit is mondott rögtön visszaváltott régi „halálistenhez méltó”arcára.
Sora tudta, hogy Leonban nagy csaták zajlanak, mert a halálisten küzd leon régi jólelkű énjével szemben. A lány titokban, abban bízott, hogy a régi Leon győz, az aki felszabadultan tud mosolyogni a kutyáira és az akit ő még csak nagyon ritkán láthatott.
- figyelj Sora, szerintem, legyen úgy, hogy beviszem a cuccokat, és utána visszajövök érted és bemutatlak a kutyáknak rendben? – Kérdezte Leon.
- Oké, csak siess. – Mondta a lány.
Mikor a fiú visszaért oda ment és kinyitotta Sora ajtaját, majd rászólt a kutyákra, hogy menjenek hátrább. Sora oda lépett Leon mellé, majd a kutyák felé nézett.
- Sziasztok. – Mondta kedvesen, majd érezte amint Leon megfogja a kezét.
- Gyertek ide – Mondta Leon, majd a kutyák felé nyújtotta a lány kezét a sajátjával együtt. – Ő itt Sora mondta Leon, majd engedte, hogy a kutyák mind megszagolják a lány kezét, majd óvatosan elengedte azt. A kutyák immár csak Sora kezét szagolgatták, nyalogatták. Sora lassan megsimogatta őket, majd miután már mindegyiknek tudta a nevét és jól összebarátkoztak, Leonnal együtt bementek a hatalmas nagy házba.
- Ennivaló kutyáid vannak. – Mondta Sora, hatalmas nagy vigyorral a száján, majd mikor beérkeztek a házba hirtelen tátva maradt a szája. – Váó, te itt laktál? – Kérdezte ámulva a lány. – Ezt el sem hiszem, mondtad, hogy nagy, na de azt nem gondoltam volna, hogy tényleg ilyen hatalmas! A nappalid legalább akkora mint nekem a Kaleido színpadnál a lakásom… - Mondta csodálkozva a lány.
- Hát igen… de nem mindig jó, ha valakinek ekkora nagy háza van. – Mondta Leon, majd halkan hozzátette. – Főleg, ha egyedül lakik benne. – Bár Leoon aránylag halkan mondta a lány mégis meghallotta.
Ám mielőtt bármit is válaszolhatott volna rá, Leon felkapta a két nagy bőröndöt és elkezdett elindulni az emelet felé. Sora tüstént követte, majd megálltak egy hatalmas nagy hálószoba mellett.
- Sora, jó lesz neked a vendégszoba, vagy az én szobám kell? – Kérdezte Leon nemtörődöm hangon.
- Jó a vendégszoba - mondta a lány.
- Rendben van, akkor gyere - mondta Leon, majd elindult a folyosó végén lévő szoba felé. – Ez lesz a tiéd nyitotta ki az ajtót, majd egy ugyancsak nagy hatalmas szobába étek, amiben egy nagy francia ágy és egy tucat bútor, plusz egy nagy tükör volt megtalálható. Sorának nagyon elnyerte a tetszését a szoba, rögtön amint Leon lerakta a cuccát, ráhuppant az ágyra, majd úgy szólalt meg.
- Ez is hatalmas… - Mondta ámulva a lány. – Majd hirtelen felült az ágyon és Leonra nézett a tiéd hol lesz?
- Gyere. – Intett a kezével a fiú. Majd mikor a lány követte átsétáltak az eggyel előttük lévő szobába.. – Itt, közvetlen a tiéd mellet, ha bármi problémád lenne, csak nyugodtan szólj nekem, jó? – Kérdezte a fiú, majd belépett az ajtón. Sora nem ment be, csak bekukkantott. Leon szobája sokkal nagyobb volt mint a vendégszoba. Itt is egy hatalmas nagy franciaágy, egy csomó bútor volt megtalálható, viszont itt még egy nagy kandalló is volt.
- Gyönyörű az otthonod. – Mondta Sora, majd mikor látta, hogy Leon elmosolyodik melegség járta át a szívét. – És nem kell aggódnod, nem lesz velem túl sok gond, nem foglak sokat zargatni…. – Mondta viccelődve még a lány.
- Sora, ezt te sem mondhattad komolyan… - Mondta most már mosolyogva a fiú. – Ahol Sora Naegino megjelenik, ott mindig történik valami… - Mikor Leon látta, Sora reakcióját gyorsan hozzá tette még. – Vonzod a bajt drága… - Majd hatalmas nagy vigyor kíséretében megkérte a lányt, hogy mennyen vissza a szobájába és öltözzön át valami kényelmes ruhába, merthogy utána körbe szeretné vezetni a lakásban.
Sora duzzogva ment vissza a szobájába.
- „Még hogy én vonzom a bajt?” – Gondolkozott. – „Akkor ő mit tesz?”
Mikor visszaért a szobájába, az ágy mellé rakott csomagjára nézett, majd elkezdte kipakolni a ruhákat a hatalmas nagy szekrényekbe. Már minden ruhát elpakolt, mikor hallotta Leon hangját.
- Kész vagy? – Kérdezte a csukott ajtó mögül a fiú.
- Még nem, adsz öt percet? – Kérdezte gyorsan Sora, majd kikapta kedvenc tréning ruháját most már a szekrényből.
- Jó, jó csak siess már! – Mondta Leon mélyet sóhajtva.
Sora gyorsan felkapkodta magára a ruhát, majd azt amiben utazott bedobta a szennyes tartónak kinevezett fiókba.
Mikor kinyitotta az ajtót látta amint Leon a szembe lévő falat, támasztja és rá vár.
Már fel kelt a nap is és mire Soráék körbe értek a hatalmas nagy házban A lány csak úgy ámult a lakás szépségétől. Nagy tetszett neki, főleg a nappali, ami közvetlen a konyha mellett volt. Ugyanis ott a falak mentén könyvespolcok voltak tele könyvekkel. Egy nagy kanapé volt szemben vele a tévé és a másik sarokban egy nagy kandalló, ami előtt egy puha szőnyeg és két karosszék volt. Soráék úgy döntöttek, hogy megreggeliznek, majd utána megnézik még a ház mellett lévő gyakorló termet, meg persze a medencét.
Leon úgy érezte, a lány egy kicsit szomorú és mivel nem volt jobb ötlete a felvidítással kapcsolatban úgy döntött, hogy elhívja gyakorolni.
- sora mit szólnál, ha reggeli után elmennénk az edzőterembe és gyakorolnánk valami új ugrást? Persze, csak ha nem vagy fáradt a hosszú út után. – Kérdezte Leon, miközben egy tojást ütött le a serpenyőbe.
- Rendben, és nem kell aggódnod, nem vagyok fáradt, sőt kicsattanok az energiától.– Virult fel egy kicsit a lány arca, majd a terítés befejeztével oda sétált Leon mellé. – Amúgy, mi lesz ma a reggeli?
- Semmi extra. – Válaszolta a fiú. – Csak egy kis tojásrántotta.
- Oké. Azt szeretem. – Mondta a lány, majd mikor befejezték az elkészítést, leültek a megterített asztalhoz és hozzá láttak elfogyasztani az íncsiklandozó ételt.
Eközben máshol…
- Szóval a nagy Sora Naegino megfutamodott azzal a semmirekellő kis Leon Oswaldal. – Mondta egy sötét alak egy sikátorban egy másiknak, aki minden bizonnyal a hírszerzője lehetett.
- Én ezt nem megfutamodásnak nevezném Koarl, hanem inkább menekülésnek, előled… - Mondta a hírszerző.
- Soha ne hívj a nevemen akkor amikor mások is meghallhatják…. megértetted? – Kérdezte dühödten az alak. – És még mit tudtál meg?
- Azon kívül, hogy a baleset csak álca volt semmit. – Mondta az alak, majd ravasz mosolyra húzta a száját. – Illetve… - Majd a tenyerét nyújtotta Koarl felé, ezzel jelezve, hogy csak akkor beszél, ha megfizetik.
- Ed, te kis… - Mondta dühösen Koarl, majd a zsebébe nyúlt és egy köteg pénzt nyomott még a kezébe. – Most pedig mond, mit tudtál még meg?
- Kocsival mentek a Santa Margit reptérre, ahol egy magán géppel utaztak Francia országba. – Mondta Ed miközben a pénzt, számolgatta. – Nem értem mit eszel azon a csajon, de te tudod… Ha kell még valami, csak szólj. – Mondta Ed majd a pénzt kabátja belső zsebébe csúsztatva lépett ki a sikátorból.
- Kösz, majd jelentkezek. Csá. – Mondta Koarl, majd ő is elindult ki a sikátorból az ellenkező irányba.
- Csá. – Vetette oda még futtában Ed is..
2. fejezet vége
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
