|
Lucy
A látszat néha csalhat, lehet, hogy még csak az 1. fejezet van kész, de ez Word-ben 4 és 3/4 oldal! XD 1. fejezet
Miutén Yusuke visszatért az alvilágból, ígéretéhez híven feleségül vette Keikot. Nagy Lagzit csaptak. Kuvabara , Kurama, és Keiko ugyanarra az egyetemre jártak, csak más szakokra. Keiko szakácsnak tanult Kuvabarával együtt, még Kurama növénytant tanult. Éppen a nyáriszünet kellős közepén történt, amikor Genkai meghívta a kis csapatot magához a szünetre. Természetesen ott volt Yusuke, Keiko, Kuvabara, Seiryu, Kurama, Hiei és Botan is. Épphogy megérkeztek, rögtön Genkaijal találták szemben magukat, aki mellett egy gyönyörű lány állt. A lány akkor lehetett, mint Kurama, talán egy kicsit kisebb is volt nála. Hosszú fekete haja a derekát súrolta, néhol vörös csík beütéssel. Egy gyönyörű kimonót viselt, ami ugyancsak fekete volt, vöröses árnyalattal. Genkai anyó nem sokáig teketóriázott.
-Gyertek gyerekek, majd bent bemutatlak egymásnak benneteket.
Mindenki követte Genkai anyót, és bent leültek a kanapéra. Mindenki, kiváve a lányt, aki Szüntelenül követte mindenhova Genkai anyót, most is éppen a háta mögött ált. Miközben Genkai a kis csapattal nézett szembe. Majd egy kis idő múlva rákezdett mondandójára.
-Szóval, bemutatom nektek az unokámat, Lucyt. Lucy ők itt Yusuke, Keiko, Kuvabara, Seiryu, Hiei, Botan,és Kurama. –Mutatott a rókadémon felé utoljára. Mindenki megrökönyödve figyelte az új jövevényt, és mindenkinek csak egy szócska járt a fejében. Unoka.
- sziasztok! - Hajolt meg illedelmesen a lány, és amikor felegyenesedett újra Genkai vette át a szót.
- Szóval, be kell, hogy valljam, nem csak unalomból hívtalak benneteket ide. Igazság szerint a segítségetekre is szükségem lenne.
- Bármikor szívesen segítünk ugye ?-Kérdezte Kurama, miközben végig nézetett a többieken, akik heves bólogatásba kezdtek .- Szóval, miben kellene segítenünk?- Kérdezte egyre kíváncsibban.
- Szóval a feladat nagyon egyszerű lenne. Fel kéne kutatnotok a lányomat.
Mindenki döbbenten hallgatta az anyó szavait.
-Édesanyámat,-Vette át a szót Lucy –Elrabolta egy szellem, aki az alvilágban tartja őt fogva. Én nem vagyok elé erős, ahoz, hogy ki tudjam egyedül szabadítani. –Ismételten Genkai kapta vissza a szólás jogát.
-A feladatotok első része, az, hogy Lucyt újra formába kell hozni, mert már egy kicsit régen használta az erejét. A második része a dolognak, pedig az lenne, hogy elmentek vele az alvilágba, hogy kiszabadítsátok Mayát.
- Minden tőlünk telhetőt megteszünk. Mégis mennyi időnk lenne ezekre?- Kérdezte Kurama.
- Hát nem nagyon sok. - Felelte Lucy.
- Akkor mi lenne, ha 2 hétig edzenénk a lányt, és utána mennénk az alvilágba?- Folytatta Kurama.
- Rendben van- Felelte Genkai. - Most pedig Lucy megmutatja mindenkinek a szobáját. Lucy intett a kezével, hogy kövessék a többiek. Már mindenkinek megmutatta a szobáját, kivéve Kuramának. Elindultak hát a fiú szobája felé. Hallgatagon mentek, de ezt a fiú már nagyon unta.
- Kérdezhetek valamit?- Törte meg a beálló csendet Kurama.
- Persze. - Válaszolta a lány.
- Mióta vagy itt Genkai anyónál?
- Nem olyan rég óta, talán egy hete.
- És ő tényleg a nagymamád?- Kérdezte Kurama.
- Igen. Talán meglepődtél? - Kérdezte Lucy, miközben Kurama értetlen arcát nézte.
- Hát… Ami azt illeti, nem is tudtam, hogy Genkai anyónak gyereke lett volna.
- Az egy dolog, hogy nem tudtad, hogy gyermeke lett volna. Viszont, ha megtudnád, hogy ki volt a nagyapám…- Mondta egy vigyor kiséretében a lány. - Ja mellesleg megjöttünk, az lesz a te szobád. - mutatott egy ajtó felé. Már éppen indulni készült, amikor Kurama bársonyos hangja megállította.
- Nincs kedved még egy kicsit velem beszélgetni?- Kérdezte reménykedve Kurama.
- Ha nem zavarlak, akkor maradhatok egy kicsit, meg amúgy is melletted van az én szobám. - Mondta egy kicsit jobb kedvűen a lány.
- Rendben, akkor gyere. – Mondta Kurama majd benyitott a szobájába. Lucy is utánna sietett, majd becsukta az ajtót.
- Szóval mit szeretnél még tudni?- Kérdezte.
Kurama elkezdett pakolászni, és rendetrakni a szobában.
- Szóval, ha nem illetlenség ezt megkérdezni, akkor nem mondanád el, hogy ki volt a nagypapád?
Lucy hangos nevetésben tört ki. - Hiszen te is ismerted.
- Én? - Kérdezte meglepetten Kurama.
- Igen, tudod a nagyapám Toguro volt. - Mondta már kicsit komolyabban.
- Toguro? - Kérdezte a fiú, miközben Lucy felé fordult. - Ez most valami vicc? - Kérdezte értetlenül.
- Nem, nem vicc. Teljesen komoly, csak kérlek, ne nagyon hangoztasd a többiek előtt, oké?
- Miért? Talán titok?
- Nem nem titok, csak tudod, nem akarom, hogy tudják, érted?
- Jójó, nyugi nem mondom el nekik. Viszont, ha nem akarod, hogy tudja senki, akkor miért mondtad el nekem? - Kérdezte ravaszul mosolyogva Kurama.
- Nem tudom, olyan aranyos képet vágtál, és annyira furdalt a kiváncsiság, hogy nagyon szemétnek éreztem volna magam, ha nem mondtam volna el. - Nevette a lány. Kurama is elmosolyodott, majd folytatta a pakolást.
- És, miért rabolták el édesanyádat? - Kérdezősködött tovább a fiú.
- Tudod, ez egy nagyon hosszú történet...
- Ha nem akarod, elmondani nem kell. - Mondta megértően Kurama.
- Nem, elmondom, csak tudod ezt tényleg titokban kell tartanod! - Mondta a lány, és mikor látta, hogy Kurama bólintással adta tudtára, hogy oké, akkor folytatta. - Szóval tudod, már vagy 3 hónap is eltelt azóta,hogy elrabolták. Az első 2 és fél hónapban, mindenféle detektíveket fogadtam fel, hogy derítsék ki, hogy hol van, és hogy hozzák vissza. Ám ez az akció, mindég kudarcba fulladt, mert mindeggyiket megölték. Egy detektívem volt, aki túlélte, és még volt annyi ereje, hogy eljöjjön hozzám, és elmondja, hogy az alvilágban egy bizonyos Keichiro tartja fogva. - A lány nem tudta folytatni, mert Kurama a szavába vágott.
- Keichirot mindtál? - Kérdezte, miközben nagyon rémült képet vágott.
- Igen, talán ismered?
- Futólag… - Emlékezett vissza a démonróka. - Én úgy tudtam, hogy Keichiro egy nagyon erős, és gonosz szellem, aki fiatal lányok szívével táplálkozik. Viszont mielőtt megölné őket, előbb elszórakozgat velük, és néha eggyet, eggyet meghagy magának, akiket nem öl meg. Minden hónapban, elfogyaszt egy szivet, és ebben rejlik az ereje, és a fiatalsága.
- Hogy mi?- Kérdezte rémülten a lány. Egyre rémültebben. - Akkor anya, anya él még??? - Már majdnem potyogtak a könnyei is.
- Ne aggódj, anyukád, biztosan él még, hiszen ha már 2 és fél hónapig nem ette meg, akkor ő is azok között van, akiket megtart magának.
- Figyelj, van még valami, amit nem mondtam el…
- Mi az? - Kérdezte kíváncsian a fiú.
- Tudod, az utolsó detektív, aki visszajött, egy üzenetet szorongatott a kezében, amit oda is adott. Majd rögtön utána meghalt.
- Mi állt az üzenetben?
- Hát, röviden annyi, hogy, ha azt akarom, hogy anyám kiszabaduljon, annak csak egy módja van…- Nagylevegőt vett, és folytatta. - Csak akkor engedi el, hogyha én ott maradok neki, szóval cserét ajánlott.
- És te azért akarsz sietni, hogy ha nem sikerül kiszabadítani, akkor még esetleg ki lehessen cserélni?
- Ige, jól látod. Tudod a csere időpontja pont ennek a hónapnak a végén van.
- De hát, az még 3 hét!
- Tudom, és ezért nem volt más választásom, minthogy meglátogassam a nagymamámat. Hallottam rólatok, a ti ki csapatotokról, és tudtam, ha a ti segítségeteket akarom, akkor csakis a nagymamám segítségével fog menni.
- És neked van valami különleges erőd?
- Hát ami azt illeti, elég jól tudok közelharcot vívni, meg boszorkány vagyok… - Az utolsó szót, szinte már csak suttogta.
- A közelharc, az jó, de hogy érted, hogy boszorkány?
- Hát… Tudok teleportálni, tudok pár varázslatot, és gyógyítani. - Viszont már régen használtam ezeket a képességeimet…
- Ez nagyon jó! - Lelkesedett Kurama.- Én azt hittem, hogy nem léteznek boszorkányok!
- És nem félsz tőlem, vagy nem undorodsz, esetleg nem akarsz megölni? - Kérdezte lesütött szemmel a lány.
- Ugyan, megbolondultál? Miért akarnálak megölni?
- Hát... Tudod, akiknek eddig elmondtam, hogy boszorkány vagyok, mind meg akrtak ölni… - Egy apró könnycsepp gördült végig az arcán.
- Ne is mondj ilyeneket, és mostantól, senki sem mondhatja, hogy meg akar ölni, mert akkor én és a többiek elbeszélgetünk vele egy kicsit, és nem baráti beszélgetésre gondoltam. Szóval, ha valaki zaklat, akkor szólj nekünk, és mi elintézzük oké?
- Köszönöm, de még elkéne mondani a többieknek is, és, hogy ők mit szólnak ehez…
- Megmondom, hogy mit fognak szólni, örülni fognak neki, és rögtön azt kérik majd, hogy mutasd be mit tudsz, és ahogyan Yusukét ismerem, tuti ki fog hívni egy mérkőzésre. - Mondta mosolyogva Kurama. - Na én itt végeztem- Nézett körbe diadalmasan a tiszta szobán. -Induljunk le oké? - Állt fel, majd elindult az ajtó felé.
- rendben. - Mondta a már mosolygós Lucy.
Amikor leértek, Kurama rögtön beszámolt arról, hogy Lucy egy boszorkány, és tényleg jól fogadták a hírt. Ahogy Kurama megjósolta, yusuke rögtön kihívta Lucyt egy barátságos mérkőzésre, amit a lány szívesen el is fogadott. Mindenki tátott szájjal figyelte, Lucy harcmodorát, ugyanis a lábával harcolt, és a kezét szinte nem is használta. Majd végül, amikor már vagy egy órája verekedtek, Keiko felötlötte, hogy menjenek le a tengerpartra egy kicsit, úszni. Erre a két harcoló is felfigyelt, majd megeggyeztek abban, hogy máskor folytatják a „játékot”. Már ment le a nap, amikor a kis csapat bement a partról. Este megvacsoráztak, majd Yusuke és Kuwabara, Hieijel és a többi lánnyal leült kártyázni. Csak Kurama volt az aki a könyvébe burkolózva ült, és olvasott a kandalló mellett. Mikor már megelégelte az olvasást, elköszönt a többiektől, és felment a szobájába, lefürdött, és befeküdt az ágyába. Mivel nem tudott aludni, ezért egy szál alsógatyában kicsoszogott az erkélyre, és leült az eggyik székre, és a holdat kezdte el kémlelni. Észre sem vette, hogy valaki ugyancsak kioson a sötét erkélyre. Mivel nem nagyon lehetett semmit se látni, ezért a két személy csak akkor jött rá, hogy a másik is ott van, amikor átesett Kuramán a titokzatos idegen.
- áúcs… - Mondta az idegen.
- Jól vagy?
- Kurama, - Kérdezte az idegen.
- igen, Lucy?
- Igen, bocs, hogy átestem rajtad…
- Itt nincsen valami villany, vagy valami gyertya?
- Hát... villany, szerintem nincsen, de gyertya tuti van.
- Oké, akkor szerintem gyújtsunk meg, mielőtt még megsérülnénk. - Mondta Kurama, miközben próbálta visszatartani a röhögését, nem sok sikerrel…
Lucy, miután kihozta és meggyújtotta a gyertyát, leült, az eggyik székre.
- Gondolom azt észrevetted, hogy az én szobámból, és a te szobádból is nyílik egy ajtó, az erkéjre. - Mondta mosolyogva.
- Igen, nem volt nehéz észrevenni, miután gyertyát gyújtottunk.
Erre mind a ketten elkezdtek nevetni, majd ismét a fiú vetett véget neki.
- Figyelj, az a módszer amivel Yusuke ellen harcoltál, nagyon ismerős volt nekem…
- Igen, az lehet… - Mondta a lány már kevésbé jobb kedvűen. - Tudod, azt még az apámtól örököltem.
- Ha megkérdezném, hogy ki volt az édesapád, válaszolnál rá?
- Nem tudom, hogy el akarom e mondani nektek. - Mélyet sóhajtott, és folytatta.- Tudod, még őt is mertétek…
- Mi ismertük az édesapád? - Kérdezte egyre kíváncsibban a fiú.
- igen, tudod az apám, Sensui volt… - Mondta Lucy, miközben lehajtotta a fejét, kerülni próbálta a fiú tekintetét…
- Hogy ki?-Kérdezte meglepetten Kurama.
- Figyelj, nem mondhatod el senkinek, érted? Senkinek sem!
- Genkai anyó tudja?
- nem tudja, ő még rólam sem tudott egészen addig, még én meg nem kerestem.
- Ez nekem nagyon zavaros, a nagypapád, Toguro volt az édesapád Sensui.. Ez nekem magas…
Lucy hirtelen Kurama szemébe nézett.
- Ugye megígéred, hogy nem mondod el senkinek sem?
- Ne aggódj, megígérem. Csak tudod sokkoló, hogy Sensui az apád…
- Nem kellett volna elmondanom… Neharagudj. - Mondta megbánóan a lány.
- Tudod igazság szerint nem baj, hogy elmondtad nekem, sőt. Nagyon örülök, hogy így tettél, és, hogy megbízol bennem.
Lucy csak mosolygott, majd rátért a következő kérdésre.
- Te hogy-hogy itt vagy kint, és nem a többiekkel bent?
- Hát… Jobban szeretek a szabadban lenni. És most telihold is van, és ilyenkor néha átváltozok rókadémon alakomba…
- De jó, most is át fogsz változni?
- Hát…
- Lécci lécci lécciiiiiiiii. Annyira kíváncsi vagyok rá! - Nézett boci szemekkel Lucy.
- Na jó… - Adta be a derekát Kurama, azzal átváltozott. Mostmár a híres bandita állt Lucyval szemben. Ám a lány nem ilyedt meg, sőt nagyon is tetszett neki Így Kurama. Ami azt illeti, a fülei tetszettek meg neki. Ezért rögtön megfogta szegény fiú füleit, és elkezdte nézegetni. Még jó ideig simogata volna, meg nyomogatta volna, ha a fiú véget nem vettett volna neki.
- Kérlek, hagyd abba, ez csikiz… - Tolta el nevetve a kezét Kurama.
- Jaj bocsi, csak annyira aranyos füleid vannak .- Nevette a lány.
- De jó, nem is tudtam, hogy aranyosak. - Mondta még mindég nevetve a fiú.
Lucy leült az egyik székbe, és Kuramát nézte. Kurama is hasonló képpen tett, csak ő a szemeit Lucyn hagyta. Nagyon sokáig ültek így egymás mellett. Mikor egy hirtelen jött fuvallatba megborzongott a lány.
- Azt hiszem, hogy kezd hideg lenni, és már későre is jár az idő, jobb lenne, ha én most bemennék. – Fordult a fiú felé. Mivel egymás mellett ültek, és Kurama is a lány felé fordult, így alig néhány centi választotta el őket egymástól. Szépen lassan közeledtek egymás felé, majd Kurama megcsókolta a lányt. Lucynak nagyon tetszett a hejzet, és rögtön viszonoszta a csókot. Szépen lassan eltávolodtak egymástól. A pillanatnyi beálló csendnek Kurama vetett véget.
- Bocsáss meg, nem is tudom mi üthetett belém… - Ám nem tudta befejezni, mert Lucy újra megcsókolta, ám ezúttal nem engedték el egy mást csak pár perc elteltével.
- Semmi baj…-Hosszú ideig nézték még egymást, majd újra Lucy szólalt meg. – Tulajdon képpen ez most mit is jelent?
-Hát… Nem tudom , neked jelentett valamit?-Kérdezte reménykedve a fiú.
-Persze! Csak tudod nekem egy kicsit gyors ez a tempó, mert hát… még csak ma ismertük meg egymást, meg minden…
-Ha nem akarod nemkell eröltetni.
-Tudod, nem tudom, hogy miért, de megbízok benned. Eddig még soha senkinek nem beszéltem sem a nagyapámról, sem az apámról, és főleg nem arról, hogy boszorkány vagyok. Te pedig még a megismerkedésük napján halhattad tőlem, és ráadásul rávettél arra is, hogy elmondjam, hogy boszorkány vagyok a töbieknek is…
-Megértem, ha neked ez egy kicsit sok, és ha még nem akarsz a barátnőm lenni, akkor nem erőltetem…
Némi gondolkozás után Lucy végre megszólal.
-Szívesen lennék a barátnőd!- Mondta mosolyogva. És megölelte Kuramát.
-Oké, és , hogy véletlenül se siessünk el semmit holnap gyakorlás után találkozzunk itt, és beszélgessünk oké?
Oké…-Suttogta a lány. – Most viszont tényleg megyek szia! – Azzal elengedte Kuramát, és elindult befelé.
- Rendben, jó éjt. Én még egy kicsit itt leszek kint.
- oké. Neked is jó éjt. - Azzal bement a szobájába, és lefeküdt aludni. Kurama még egy két órát kint ült, hol a holdat nézve, hol Azt a helyet, ahol Lucy ült. Mikor megunta, visszaváltozott emberi alakjába, és bement ő is aludni.
1. fejezet
Folytatása következik!
By : Mikoto
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
