Yuri és Sora

Yuriék még sokáig ott maradtak a kis Mayánál a kórházban és beszélgettek. Főleg arról esett szó, hogy hogyan lesz tovább. Abban maradtak, hogy két hét múlva mikor már kiengedik a lányt a kórházból, elmennek a pár ideiglenes szállására és másnap visszaindulnak a színpadhoz. Meg, hogy amíg Maya kórházban van, addig szülei elmennek a cuccaiért az árvaházba és azt a szálláson fogják tárolni. Egyéb apróságok is szóba jöttek, például az, hogy majd, aznap, amikor kiengedik a kislányt, elmennek az árvaházba elbúcsúzni aztán még Sora szüleihez is benéznek. Miután mindent részletesen megbeszéltek, elbúcsúztak egymástól és a két artista visszaindult a szállásuk felé. Megérkeztek és bezárták az ajtót.
- Vacsorázunk? – kérdezte Sora.
- Persze, gyere. – mondta Yuri, majd megfogta kedvese kezét és bevezette a konyhába. Sora elmesélte a fiúnak, hogy mit mondott neki Leila és, hogy holnap nagy valószínűleg este át fog jönni és akkor még többet meg tudnak. Beszélgetés közben hamar összeütötték maguknak a vacsorát, majd annak elfogyasztása után, fáradtan dőltek le egymás mellé az ágyra.
- Annyira boldog vagyok. – szólalt meg hirtelen Sora, majd odabújt a fiúhoz és megcsókolta.
- Hm… Én is… - mondta Yuri két csók között.
Sora kicsit félénken ugyan, de benyúlt a fiú pólója alá és elkezdte cirógatni annak izmos hasát. Yuri erre felbátorodva, csókokkal halmozta el kedvese nyakát, majd haladt egyre lejjebb.
- Biztos, hogy ezt… akarod? – kérdezte Yuri, miközben ő is benyúlt a lány pólója alá, és hátát kezdte el cirógatni.
- Igen… akarom… akarlak… téged! – válaszolta Sora tagolva.
Az este többi része tényleg felejthetetlenné tette ezt az amúgy sem szokványosnak nevezhető napot. Másnap a két fiatal egymás karjaiban ébredt fel hála a nap kellemesen meleg és cirógató sugarainak.
- Jó reggelt szerelmem. – köszöntötte álmosan Yuri, a mellkasán fekvő nagyokat pislogó lányt.
- Neked is… - ásította Sora, majd inkább visszahajtotta fejét és próbált tovább aludni.
- Hé álomszuszék, ideje lenne felkelni, nem gondolod? – cirógatta meg kedvese hátát a fiú.
- Csekély jelét sem mutatod annak, hogy komolyan gondolod, amit mondtál. Hisz még te is fekszel. – nyöszörögte tovább a lány.
- Mivel valaki megakadályoz abban, hogy felkeljek… - nevetett Yuri.
- Hát, ha ennyire fel akarsz kelni, nem tartalak vissza. – mondta Sora és lemászva a fiúról kényelmesen befészkelte magát az ágy másik felére.
- Hm… - Yuri ördögi vigyorra húzta a száját, majd felállt és kiment a konyhába.
Kint egy pohárba langyos vizet engedett, majd visszakullogott az ágyhoz és leguggolt a lány mellé.
- „Most majd szépen visszakapod…” – gondolkozott magában. – Drágám, tudod, mi van a kezemben? – kérdezte fennhangon.
- Nem, de nem is érdekel. – mondta Sora és elfordítva fejét aludt tovább.
- Ha nem kelsz fel, leöntelek egy pohár hideg vízzel.
- Nehogy azt hidd, hogy most megijedek. Odáig oké, hogy múltkor én is megtettem veled, de te nem lennél rá képes…- válaszolta unottan Sora.
- Hát jó. Te akartad…
Azzal Yuri a lányhoz hajolt és ráöntötte a pohár víz egynegyedét.
- Ááá - sikított Sora, tényleg nem gondolta volna, hogy Yuri megteszi. – te nem vagy normális! – nevetett.
Yuri lerakta a poharat a kezéből, majd ugyancsak nevetve a lány felé fordult és megölelte őt.
- Hééé ezzel nehogy azt hidd, hogy megúsztad. – mondta még mindig nevetve a lány. – Legközelebb én fogom majd jól a nyakadba ön… - ám nem tudta befejezni, mivel Yuri beléfojtotta a szót egy csókkal.
- Gyere, sietnünk kell a cirkuszhoz. – mondta a fiú, majd elindult öltözni.
Sora csak mosolygott. Nagyon, nagyon boldognak érezte magát, és nemcsak azért, mert egy régi álma teljesült azzal, hogy Mayát magukkal viszik, hanem azért is, mert ennek az álomnak a megvalósításában egy másik nagy álma segített. Miután felöltöztek mentek a cirkuszukhoz gyakorolni. Egészen délutánig gyakoroltak. Miután befejezték a gyakorlást elmentek meglátogatni Mayát utána, pedig haza érkeztek. Lefürödtek, majd befeküdtek az ágyba, és beszélgetni kezdtek. Már este kilenc is elmúlt és egyre jobban kezdtek aggódni, hogy vajon Leila miért nem jött még, mikor kopogtattak az ajtón. Yuri kelt fel és ment oda az ajtóhoz, majd kinézett a kukucskálón. Mikor meglátta Leilát, rögtön kinyitotta a reteszeket és beengedte a szőke szépséget.
- Szia. – köszönt Yuri
- Sziasztok. – köszönt Leila, is, majd beljebb mentek. Yuri visszakullogott az ágyhoz és átölelte Sorát, míg Leila megállt az ágy előtt.
- Szia, Leila, ülj csak le az ágyra. – mosolygott kedvesen Sora.
Leila engedelmesen leült az ágy végébe és onnan nézte legjobb barátait.
- Először is, ne haragudjatok, hogy csak ilyen későn tudtam jönni, de muszáj voltam meggyőződni arról, hogy Leon valóban elment-e azzal a géppel.
- Semmi baj. – szólalt meg Yuri. – Egyáltalán nem zavarsz minket, és azt tudnod kell, hogy hozzánk bármikor jöhetsz!
- Köszönöm. – próbált meg mosolyogni Leila, de nem nagyon sikerült neki. Teljesen össze volt törve. – Gondolom Sora elmesélte neked, hogy, hogy jöttünk össze Leon-nal, és, hogy ő megütött.
- Igen. – válaszolt Yuri.
- Viszont én nem a teljes igazságot mondtam el Sorának sem. Arra már nem volt idő, hogy azt elmondjam, hogy mi nem azért jöttünk össze, mert szeretjük egymást. Aznap, amikor leestem a trapézról és ő megmentett, ideges voltam. Méghozzá azért, mert édesapám tönkre ment anyagilag. Az összes pénze elúszott és ráadásul munkanélküli is lett. Egyből hozzám fordult segítségért. Azt mondta, kell neki fél év, mire vissza tud kapaszkodni oda, ahonnan leesett, de fél évig nem tud semmit sem fizetni. Így megkért, hogy én tartsam el. Na már most én nem vagyok gazdag. Szegénynek sem nevezném magam, de sok pénzem sincs. Annyi van, amivel én még csak el-elélek önállóan. Mert ugye, miután ott hagytam apám házát és magamnak kezdtem el fizetni a dolgokat nem telt annyi mindenre. Ahhoz, hogy fél évig eltartsam apám pedig, éppen hogy csak össze tudom kaparni a pénzt. A lényeg a lényeg, visszamentem a kaleido-hoz és vettem egy kicsi lakást, a régi nagyot eladva és ott éltem apával. Jobb ötletem nem volt, mivel a Kaleido mindig is elégséges fizetést adott és így nem is a nagy lakást kell eltartanom. Épp gyakoroltam, mikor jött. Megmentett és elhívott vacsorázni. Én igent mondtam, hisz össze voltam zavarva. Az este remekül telt el. Haza is kísért meg minden. Másnap viszont minden rosszra fordult. Egésznapi edzés után jól esett, hogy megint el akar vinni vacsorázni, így újra elmentem vele. Már beszélgetés közben is furcsa volt. Aztán haza kísért és még a kocsiban meg akart csókolni, ám én nem hagytam. Elnézést kértem és éppen ki akartam szállni a kocsiból, mikor belülről bezárta az ajtókat.
- Ez a Leon, nem normális… - vágott közbe Sora.
- Nekem mondod? – folytatta a szőke hajú lány. – Mondtam neki, hogy azonnal engedjen ki. Erre ő mit tett? Megfogta a kezem, magához rántott és megcsókolt! Undorító volt. Azt hittem majd elhányom magam. Ellöktem magamtól és elkezdtem vele ordibálni, hogy mégis hogy képzeli ezt, mire ő egyszerűen megütött. Pont itt, a szemem alatt talált el. Azt mondta, hogy most azonnal hagyjam abba az ordibálást. Alkut akart velem kötni. Mondta, hogy tudja, hogy milyen szorult helyzetben vagyok és, hogy nincs más lehetőségem, különben kirúgat a munkahelyemről és a lakásomból. Azt akarta, hogy játsszuk el, hogy egy pár vagyunk. Mindenki előtt, az egész világ előtt. Szerinte ebből mind a ketten jócskán profitálhatnánk. Én nemet mondtam. Erre ő megfenyegetett, hogy az ő keze nagyon messzire elér és meg is öletheti apámat. – Ennél a résznél Leila elsírta magát.
Sora oda ült mellé és átölelte.
- Gondolom ez az a rész, ahol bele mentél a játékba. – mondta Sora a lánynak, mire az csak bólogatott. – Többet nem bántott, ugye?
- Nem.
- És mást sem tett veled ugye? Egy újjal sem ért hozzád többet… Ugye? – kérdezte Yuri.
A szőke lány ismét nemet intett a fejével.
- Csak nyilvánosan csókolóznunk kellett, néha amikor ő úgy akarta.
- Én esküszöm, megölöm ezt a férget… – mondta egyre idegesebben Yuri.
- Nyugodj, meg kérlek. – nézett rá Sora. – Az erőszak itt nem megoldás.
- Sora, de te mégis honnan tudtad, hogy megütött? Azon a sminken semmi sem látszott… - kérdezte kissé megnyugodva Leila.
A lila hajú lány szemébe egyszerre könnyek szöktek, ahogy visszaemlékezett arra a bizonyos napra.
- Leon megpróbált megerőszakolni. – mondta ki végül az igazat. – Nem sikerült neki, ezért egy hatalmas nagy pofon és egy „megöllek, ha bárkinek is elmondod” fenyegetés kíséretében elment. Akkor hagyta ott a Kaleido Színpadot.
Leila szeme egyből kikerekedett, mikor ezt meghallotta. Sora pedig visszamászott Yurihoz és a fiút átölelve pityergett tovább.
- Ezek után egy okot mondjatok, hogy ne nyírjam ki… - adott hangot gondolatainak ismét a fiú.
- Én tudok egyet. – hümmögte Sora. – holnap bosszút fogunk rajta állni.
- Mégis hogy gondoltad? – ijedt meg Leila.
- Hé, semmi rosszra nem kell gondolni. – görbült felfelé egy kicsit a lila hajú lány arca, mikor barátai ijedt tekintetével találkozott. Abbahagyván a sírást belekezdett terve elmagyarázásba…
Másnap, reggel hatkor csörgött az óra. Sora álmosan nyomta le a vekkert, majd egy csókkal köszöntötte mellette fekvő kedvesét. Yuri rögtön felébredt kellemes ébresztője után.
- Készen állsz? – kérdezte Yuri, miközben kisimított egy tincset Sora arcából.
- Igen. Meg tudjuk csinálni, és ne aggódj, hisz biztonságban leszünk.
- Tudom, de akkor is féltelek… - csókolta meg még egyszer a lányt Yuri.
- Nem kell… - mosolyogta Sora, majd kiszállt az ágyból. – gyere, keltsük fel Leilát. Indulnunk kell.
- Rendben.
Mind a ketten kiszálltak az ágyból és miután felkeltették a szőke lányt és felöltöztek elindultak Leila és Leon szobája felé. Az ajtó előtt már ott állt egy inas, aki most feléjük intett.
- Jó reggelt, minden készen, van. – Ekkor Yuri felé nézett. – Maga kérem, menjen be és bújjon a fürdőszobába. A hölgyek pedig üljenek le az ágyra. Itt van a diktafon. – nyújtotta át Sora kezébe a kis tárgyat. Ezt a gombot kell megnyomni, ha el akarják indítani – mutatott egy kis fekete gombra – és ezt, ha meg akarják állítani.
- Értem, köszönjük. – válaszolt kedvesen Sora.
- A szó, amit ki kell mondani, ha befejezték, hogy… - ekkor Sora füléhez hajolt és bele suttogta: Bomba.
- Rendben van, köszönjük, és viszlát.
- Sok szerencsét. – ezzel az inas elment.
- Gyertek – mondta Sora és belépett az ajtón. Ahogy bementek, pár méterre a bejárati ajtó után balra volt a hálószoba, ami nyitva volt a nappalival és az ággyal rögtön szemben, vagyis a bejárattól jobbra volt a fürdőszoba. A hálóban nagyon sok hatalmas nagy állószekrény volt.
- Vigyázzatok magatokra. – mondta Yuri. Leilát átölelte, Sorát pedig hosszan megcsókolta.
- Rendben… - mondta Sora miután szétváltak a csókból. – Szeretlek… - suttogta.
- Én is szeretlek… - mondta Yuri is, majd még egy hosszas ölelés után elindult a fürdőbe. Az ajtót résnyire nyitva hagyta.
Sora pedig elindult az ágy felé és Leült Leila mellé.
- Félsz? – kérdezte hirtelen Leila.
- Nem. – válaszolta nyugodtan a japán lány. – Te? –fordult felé mosolyogva.
- Egy kicsit igen… - hajtotta le a fejét.
- Nincs mitől! – átölelte barátnőjét, majd miután elengedte még hozzá tette. Figyelj, csak akkor mondom ki a szót, ha már mindent kiszedtünk belőle, érted? Vagy, ha bánt téged. Az, hogy velem mit fog tenni nem lényeges, sőt! Az pont jól is jönne nekünk! – kacsintott a szőke lány felé.
- De hát nem engedhetem, hogy bántson. Annyit nem ér az egész! Amúgy is, én úgy tudtam úgy lett megbeszélve, hogy akár szó akár az nélkül, de ha bánt minket, akkor is vége…
- Nem. Csak akkor van, ha kimondom a szót, vagy elvesztem az eszméletem.
Leila arcára teljes megdöbbenés ült ki.
- Ne aggódj, semmi baj nem lesz, érted? – mosolygott rá a lány.
- Ha te mondod….
Többet nem beszéltek Már legalább hét óra lehetett, mire csörgött a telefon. Ez volt a jel, Leon megérkezett a hotelba.

11. fejezet vége