Yuri úgy gondolta, hogy ma kivételesen felhozattatja a reggelit a szálloda szobájába, hogy kedveskedjen a lánynak. Mikor az étel megérkezett, Yuri gyönyörűen megterített, majd visszasétált kedveséhez és lágy csókot lehelt ajkaira, miközben finoman keltegette. Sora fáradtan kezdte nyitogatni szemeit, majd Yuri újabb csókja után, jókedvűen nyugtázta, hogy nem álmodta a tegnap történteket.

 - Jó reggelt! – köszöntötte finoman Yuri a lányt.

 - Neked is. – mondta álmosan Sora, majd felült az ágyban és megölelte Yurit, aki habozás nélkül visszaölelte őt.

 - Szeretlek. – suttogta újra a fiú sora füleibe tiszta szívből.

 - El sem tudod hinni, hogy mennyit jelentenek nekem ezek a szavak… - mondta meghatódottan a lány. – Én is nagyon szeretlek.

Miután elengedték egymást, elindultak reggelizni, ami nem kis meglepetést okozott a lánynak, mert nem számított rá, hogy kedvese felhozatja neki a reggelit. Miután elfogyasztották a finom falatokat együtt indultak el a színpad irányába. Nem kis meglepetést okoztak az ottaniaknak, amikor kéz a kézben érkeztek be dolgozni. Senki sem faggatózott, viszont a teljesítményük alapján látszott, hogy nagyon jó formában vannak. Csak úgy sugárzott róluk a boldogság gyakorlatozás közben. Kis idő elteltével megérkeztek a riporterek is. Úgy beszélték meg, hogy nem fognak senki előtt titkolózni kapcsolatukról, így teljesen felszabadultan és kisugárzó örömmel mentek a riporterek fogadására.

 - Mondja kérem, hogy sikerült a műtét? – szegezte az első kérdést egy riporternő Sorának.

 - Remekül sikerült, Maya teljesen jól van.

 - Igazak a hírek, miszerint önök örökbe szeretnék fogadni? – kérdezték ezúttal Yuritól.

 - Erről még nem esett szó, talán rosszak a forrásai… - mondta csípősen Yuri. Sora kicsit kuncogott az orra alatt.

A riporter figyelmen kívül hagyta a csípős beszólást, majd tovább fojtatta a kérdezősködését.

 - Szóval, még nem esett szó erről? – kérdezett, kihangsúlyozva a „még” szócskát. – Talán a későbbiekben sor kerülhet rá?

 - Meglehet… - válaszolta Yuri, nem kis döbbenetet keltve a riporterek között.

Sora teljesen meghatódott ettől. Ezt Yuri tudtára is adta azonnal, és észrevehetetlenül kezét a férfi kezébe csúsztatta. Yuri is megnyugodott, hogy Sora így reagált, hiszen erről még csak szó sem esett kettejük között. Ő csak azt mondta ki, amit a szíve diktált.

 - Ezek szerint, maguk egy párt alkotnak? – tette fel a logikus kérdést a következő riporter, mivel Yuri szavaiból erre lehetett következtetni.

Ekkor a két artista egymásra mosolyogva mondta ki a következő szavakat.

 - Igen.

A fényképezőgépek megállíthatatlanul kattogni kezdtek, és a riporterekből, csak úgy ömlöttek a kérdések. Bár hiába, mert az artisták részéről itt befejeződött a riport.

 - Még csak annyit szeretnénk mondani – kezdte Sora - egy pillanat alatt feszült csönd lett és mindenki a lányra fókuszált. – hogy, nagyon kellemes itt dolgozni a társulatnál, és sokaknak figyelmébe ajánljuk, ha egy kis kikapcsolódásra vágynak. Itt mindig színvonalon felüli műsorban lehet részük.

 - Ez így van, én már több cirkusznál is dolgoztam életemben. – folytatta Yuri, amit a lány elkezdett. – és, ami azt illeti a Kaleido színpad után ez a második legkedvesebb helyem. – mondta, majd türelmesen megvárták, míg a fényképezőgépek és a kamerák felveszik őket, végül együtt indultak vissza az öltözőjükbe.

Amikor visszaértek az öltözők falai mögé, Sora mosolyogva fordult oda Yurihoz.

 - Komolyan gondoltad, amit az előbb a riportereknek mondtál? – kérdezte csillogó szemekkel a lány.

 - Melyik részét? Azt, hogy egy pár vagyunk, vagy azt, hogy ez a második kedvenc helyem a Kaleido után? – kérdezte viccelődve a fiú.

 - Jaj, egyikre sem gondoltam… - mondta a lány, majd megcsókolta Yurit. – Hanem arra, hogy „meglehet”, hogy örökbe fogadjuk Mayát.

 - Igen, teljesen komolyan mondtam. – kezdte a fiú. – Tudom, hogy előbb veled kellett volna beszélnem, meg minden, de én csak azt mondtam, amit éreztem. Tudod, láttam rajtad, hogy mennyire szereted őt, és hogy mindened képes lennél odaadni érte, és hát, szerintem is nagyon kedves kislány…

 - Oh Yuri… - kezdte meghatódottan Sora, majd könnybe lábadt szemekkel ölelte meg újra kedvesét. Minden érzésüket beleadták ebbe a ölelésbe, a szeretetet amit egymás iránt éreztek, a vágyat, amit az váltott ki belőlük, hogy örökbe fogadhassák Mayát, és a szenvedélyt, amit az eddig elvesztegetett idők miatt akartak bepótolni. – Nem kellett megbeszélned velem, hisz látod, szavak nélkül is megértetted, hogy mit szeretnék.

Szeretet ittasan mentek vissza próbálni. Minden egyes ugrásba belevitték érzéseiket, és ennek következtében, olyan ugrásokat és manővereket sikerült végrehajtaniuk, amiket ez idáig, talán egész életükben nem voltak képesek megtenni.

 - Nagyon jók voltatok ma. – mondta főnökük, mikor éppen távozni készültek. – Ami pedig a riportot illeti, köszönöm, amit a színpadért mondtatok. Nagy csoda az is, hogy itt szerepeltek, nemhogy még ilyen pozitív véleményt mondjatok rólunk a sajtónak. Az egész színpad nevében szeretném megköszönni.

 - Inkább mi szeretnénk megköszönni, a segítséget, hogy a pénz egy részét, ami az előadásból befolyt, Mayára fordíthattuk. – mondta Sora.

 - Ugyan, nekünk a pénznél sokkal többet jelentett, hogy felléphettünk, a világ két legjobb artistájával. – válaszolta az igazgató, majd elköszönt az ifjú tehetségektől.

Miután a színpadon végeztek visszaindultak a szállodájukhoz, ahol nem kicsi meglepetés fogadta őket. Leon Oswaldal találták szemben magukat.

 - Oh, minő megtiszteltetés találkozni két ilyen híres sztárral, mint ti vagytok. – köszöntötte őket nyájasan Leon a lépcső tetejéről.

 - Leon, te meg mit keresel itt? – kérdezte Yuri, miközben közelebb húzta magához remegő kedvesét és átölelte.

Leon rögtön elfintorodott, amikor látta, hogy Sora Yuri ölelő karjaiba bújt. Ám figyelmen kívül hagyva Yuri kérdését, rögtön Sorának szegezte durva mondandóját.

 - Na mi van, mi van, kislány, csak nem az újaid köré csavartad a híres Yuri Killient, hogy végre magadhoz vehesd a koszos kis fattyadat?

 - Na ebből elég! – mondta Sora hangosan, majd kibújva Yuri karjai közül, lekevert egy hatalmas nagy pofont Leonnak. Majd hátraugrott, mikor látta, hogy Leon visszanyeri egyensúlyát. – Ne merészelj így beszélni azokról, akiket szeretek, megértetted? – üvöltötte dühösen.

Leon állát simogatva nézett dühtől izzó szemekkel a lányra, majd megindult felé. Sora egy csapásra elvesztette bátorságát, mikor újra azt a kegyetlen fényt vélte felfedezni a férfi szemében, amit akkor, azon a napon a Kaleido Színpadnál. Így hátrálva érkezett vissza újra Yurihoz, aki egy szempillantás alatt előtte termett, farkasszemet nézve Leonnal.

A férfi megtorpant egy pillanatra, mikor Yuri mérges szemeibe nézett. Bár Leon, nagyon erő volt, azért ahhoz mégsem volt annyi ereje, hogy Yuri Killiennel szembe merjen szállni. És ő is nagyon jól tudta, ha arra kerülne a sor, hogy verekedjenek Yuri nem adná fel könnyen. Márpedig ő nem akart mindenki szeme láttára megszégyenülni.

 - Azt ajánlom, fékezd meg a kis csajodat Killien, mert ha még egyszer meg mer ütni feljelentem, testi sértés miatt! – használta Leon az egyetlen fegyverét, amit csak tudott, a szavakat.

 - Látom, Te sem változtál egy fikarcnyit sem. Eszed semmi… - mondta Kajánul vigyorogva Yuri, majd folytatta. – Szerinted, ha bemennél a rendőrségre, és közölnéd, hogy fel akarsz jelenteni egy lányt, mert felpofozott, hány évig röhögnének rajtad utána? Egy, talán kettő? Esetleg három?

Leon kicsit sem leplezve idegességét kezdett el vicsorogni a másik férfira, majd, hirtelen hagyta abba, mikor egy lágy női hang szólalt meg a háta mögül.

 - Leon, megvárnál végre? – kérdezte egy hosszú szőke nő, miközben jött le a lépcsőn. – Na végre. – Mondta, majd mikor leérkezett megfogta a férfi kezét, ám csak ekkor vette észre a jelenlévőket. – Á sziasztok, de régen láttalak titeket!

Yuri és Sora megdöbbenve álltak egymás mellett, mikor meglátták a szőke szépséget, amint Leon után kiállt és odaérkezve megfogja a kezét.

 - Leila? – kérdezte meghökkenve Sora.

 - Mint láthatjátok, nem egyedül érkeztem. – mondta Leon, gúnyosan, majd magához húzta a szőke lányt és átkarolta.

 - Most már tényleg kíváncsi vagyok, hogy mit csináltok itt… - mondta Újra Sora.

 - Őszintén szólva azért jöttünk, hogy gratulálni tudjunk nektek. – mondta vidáman Leila, majd felnézett Leonra, aki ekkor Yuriék nagy meglepetésére elmosolyodott.

 - Köszönjük, de azt hiszem, nekünk most mennünk kell… - mondta meghökkenve Yuri.

 - Ne siessetek már annyira! – kérte őket Leila. – Vagy mit szólnátok, ha később beülnénk négyesben egy vacsorára, vagy ebédre valahova? – folytatta fülig érő mosollyal.

 - Nagyon jó ötlet, de szerintem, nem igazán tudjuk összehozni… - mondta Sora egy kissé idegesen.

 - De hát miért nem Sora? – kérdezte Leon tettetett álszentséggel a hangjában.

 - Mert, nagyon fáradtak vagyunk, tudod Leon, nagyon kimerítők az előadások, és a felkészülés is rá. – mentette ki Yuri Sorát, a válaszadás alól.

 - Amúgy… Ti mióta vagytok együtt? – tette fel kérdését Sora Leilának?

 - Hát… - pirult bele a kérdésbe Leila. – kevesebb, mint egy hete.

Yurinak és Sorának még az álla is leesett a hallottak alapján.

 - És ti? – kérdezett vissza gúnyosan Leon.

Yuri megfogta a japán lány kezét és úgy válaszolt.

 - Szintúgy.

 - Értem, de akkor mi lesz a vacsorával? – kérdezte Leila meglepődve, hisz ő nem tudta, hogy ők együtt vannak.

 - Majd még meglátjuk, de most sietnünk kell. – mondta Sora, majd még mindig kedvese kezét fogva elindult felfelé a lépcsőn. Mikor elhaladtak a párocska mellett és felértek a lépcső tetejére hallhatták Leon ridegséget sugárzó hangját.

 - Még találkozunk!

 - Hű de várom már… - suttogta oda Yuri Sorának, amit persze a Leonék nem hallottak.

Sora meg sem szólalt, úgy ment Yuri oldalán, majd mikor beértek szobájukba magukra zárták az ajtót.

 - Azt hiszem, ledőlök egy kicsit, nekem ez túl sok volt… - mondta Sora, majd elindult az ágy irányába.

Miután Yuri meggyőződött róla, hogy rendesen be van-e zárva az ajtó, a konyha felé vette az irányt, majd két gőzölgő forró teával a kezében ment kedvese után. Mikor beért a szobába, odament Sora mellé és a kezébe nyomva a teát ő is letelepedett mellé.

 - Ez nagyon durva volt. – mondta Sora.

 - Nekem mondod? – kérdezte Yuri, miközben nagyot kortyolt a forró teába. – Alig bírtam türtőztetni magam, hogy ne képeljem fel azt a szemetet, amikor beszólt.

Sora, letette a teát a kezéből és odabújt Yurihoz, aki letéve kezéből a poharat, átkarolta a lányt.

 - Köszönöm, hogy kiálltál mellettem. – mondta Sora, majd belenézett kedvese melegséget sugárzó kék szemeibe és úgy folytatta tovább. – Nem is tudom, mit tett volna velem, ha nem vagy ott…

 - De ott voltam kicsim… - mondta Yuri,- és ezentúl mindig ott leszek veled. - majd megcsókolta kedvesét.

Sorának hihetetlenül jólestek e szavak, majd a csók után még jobban egymáshoz bújtak.

 - Szerinted Leila tudja, hogy milyen Leon valójában?

 - Nem tudom Sora, igazán nem tudom. – mondta Kicsit szomorúan Yuri. – Tudod, én azért lepődtem meg azon, hogy együtt voltak, mert Leila szinte olyan volt, mint a testvérem, és mindent elmondtunk egymásnak. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem hozott nélkülem döntéseket, de rendszerint mindig mindent megbeszéltünk, és amikor Leonról volt szó, én inkább azt vettem észre, hogy undorral és nem szerelemmel teli hangon emlegeti őt.

 - Vajon mit mondhatott, vagy tehetett Leon, hogy Leila beleszeretett?

Yuri nem felelt, mert tényleg nem tudta a választ. Bár azt sejtette, hogy Leila nem tud arról, hogy Leon mit művelt Sorával, de ezt a lány is kikövetkeztette már.

 - Tudod, amikor megpofoztam, Leont, utána ugyanúgy nézett rám, mint akkor régen… Nagyon megijedtem…

 - Figyelj, nézz a szemembe, jó? – mondta Yuri, majd lenézett a lányra és mikor tekintetük találkozott, folytatta. – Amíg én itt vagyok melletted, addig egy újjal sem nyúlhat hozzád, és ezt ő is nagyon jól tudja. Láttad, megtorpant, mikor eléd álltam, nem mer kikezdeni velem, és mivel nekem feltett szándékom még sokáig a közeledben maradni, nem tehet benned kárt…

Sora mosolyogva bújt újra barátjához.

 - Mit szólnál, ha elmennénk meglátogatni Mayát? – kérdezet Sora, hogy egy kicsit jobb kedve legyen.

 - Rendben, de róla jut eszembe… - fogott bele Yuri. – Esett köztünk szó arról, hogy örökbe fogadhatnánk, nem? – kérdezte hatalmas nagy mosoly kíséretében.

 - Igen. – Válaszolta Sora is mosolyogva.

 - Gondolom, már szeretnénk vinni magunkkal a Kaleido Színpadhoz is, nem? Mármint nem hagyjuk itt.

 - Én is erre gondoltam, de nem akarok semmit erőltetni, mivel még csak tegnap jöttünk össze, ha túl gyorsnak érzed ezt a tempót, csak szólj. – mondta kicsit félősen Sora.

 - Tudod szívem, ez normális esetben tényleg az lenne… - kezdett bele Yuri, majd mikor látta Sora értetlen arcát, gyorsan hozzátette. – Viszont, a mi esetünk szerintem nem nevezhető szokványosnak, és a körülményeket tekintve, szerintem életünk legjobb döntését hozzuk meg most.

 - Akkor jó… - mondta vigyorogva a lány.

 - Mit szólnál, ha az első utunk az árvaházba vezetne, hogy elintézzük a hivatalos dolgokat?

 - Hát… - kezdte Sora, majd mosolyogva bújt újra a fiú vállára. – Én lennék a világ legboldogabb embere.

 - Rendben, akkor menjünk. – mondta Sora.

Indulás előtt, még mind a ketten lefürödtek, és rendbe szedték magukat, majd kéz a kézben indultak el az árvaház felé. Bár gyalog nagyon sokáig tartott az út, ők mégis inkább így indultak el kocsi helyett. Útközben sokat nézelődtek, majd mire odaértek, a nap már éppen lemenő félben volt. Sorának egyből eszébe jutotta a születésnapi ajándéka, amit Yuritól kapott…

 - Min gondolkodsz? – kérdezte Yuri, mikor odaértek a hatalmas nagykapu elé.

 - Csak a születésnapi ajándékomra gondoltam…

Yuri mosolyogva ölelte át a lányt, majd így mentek be az árvaházba. Bent, az igazgatónő kitörő örömmel fogadta őket, és nem győzött hálálkodni, hogy kifizették Maya műtétét. Miután ezt lerendezték, Soráék rátértek az igazi okra, hogy mért jöttek. Az igazgatónő először nem hitt a fülének, később pedig kicsattanó örömmel vázolta fel a tényeket a fiataloknak. Egy csomó papírt kellett aláírniuk, főleg az miatt, mert a későbbiekben nem itt fognak lakni, ami kisebb nagyobb problémákat hozott, de végül is több mint három óra múlva az utolsó lapokat is aláírva, hivatalosan is Maya nevelőszülei lettek.

 - Gratulálok, szerintem egyből menjenek a kórházba és mondják el neki a jó hírt! – Ajánlotta az igazgatónő.

 - Rendben, viszlát. – köszönt el Sora, fülig érő mosollyal a száján.

 - Viszlát. – köszönt el Yuri is.

Útjuk, egyből a kórház felé vették, majd mikor odaérkeztek, egyből mentek Mayához. Ám, nem kis meglepetés fogadta őket, mivel Leon és Leila éppen bent ültek a kislány kórtermében…

9. fejezet vége

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés