Yuri és Sora
Most is csak azt tudom mondani, hogy három krtitika után folytatom csak! Bocsi, de szükségem van a visza jelzésekre, hogy olvassátok :D
7. fejezet
Másnap Sora volt az első aki felébredt üdén és frissen kezdte a napot. Elkezdett öltözködni, mert sietni akart a korházba, hogy láthassa Mayát. Halkan odalopódzott Yuri mögé, és elkeuzdte ébresztgetni.
Sora:- Yuri, kelj fel már 8 óra! Hallod kelj fel…
Yuri:- Még egy kicsit hadjál…
Sora:- Te akartad, megyek a konyhába, és hozok egy pohár hideg vizet,és jól a nyakadba fogom önteni!
Yuri nem nagyon foglalkozott a fenyegetőzéssel, csak akkor nézett fel, amikor Sora éppen fölé tartotta a vizespoharat.
Yuri:- Úgysem mered!
Mondtan magabiztosan a fiú.
Sora:- Nem-e ? Majd meglátjuk!
Ezzel Sora leöntötte a fitút egy pohár hideg vízzel. Yuri persze rögtön felugrott a helyéről és Sorára nézett.
Yuri:- Áááááááá ez hideg…
Vacogta.
Yuri:- Ezt még vissza fogod kapni azt garantálom!
Sora:- Persze persze na gyere már!
Yuri kissé morcosan de felöltözött, majd elindultak az új társulat felé. Ott sokat gyakoroltak, ugyanis ezt a darabot a főnökük kinevezte fő műsornak. Miután végeztek a sok gyakorlással, elindultak a korház felé. Amikor oda értek, és bementek az épületbe rögtön Maya szobája felé vették az irányt.
Sora:- Jajj annyira izgulok, biztosan meg fogjátok kedvelni egymást.
Yuri:- Én is kiváncsi vagyok már rá.
Amkir odaértek Maya szobájához, éppen kijött onnan az orvos.
Doki:- Hello! A kis Maya már felébredt. Mennyenek csak nyugodtan be hozzá.
Sora:- Köszönöm! Gyere Yuri!
Ragadta meg szora Yuri kezét, és elindultak az ajtó felé. Sora megált egy pillanatra.
Yuri:- Mi a baj?
Sora:- Semmi. Csak azon gondolkoztam, hogy mit fog szólni Maya, hogyha meglát…
Yuri:- Szerintem örülni fog neked.
Sora:- Remélem!
Ezzel elengedte Yuri kezét, és benyitott az ajtón. Maya ott feküdt az ágyon, és amikor megpillantotta Sorát alig tudott megszólalni. Végul a feszült csendet Yuri törte meg.
Yuri:- Szia! Te minden bizonnyal Maya vagy! Már sokat hallottam rólad…
Maya:- Sziasztok!
Mondta ámulva a kislány. Sora végül mikor rájött, hogy hol is van hirtelen elindult Mayához, majd amikor odaért rögtön átölelte.
Sora:- Jajj Maya úgy hiányoztál!
Maya:- Te is nekem! Én , én elsem tudom hinni, hogy itt vagy!
Sora:- Itt vagyok, és vigyázok rád, rendben?
Maya:- Velem maradsz örökre?
Sora:- Hát… tudod…
Maya :- Szóval… nem?
Sora:- Tudod az a helyzet, hogy nekem vissza kell mennem a Kaleido színpadhoz..
Maya:- És, engem nem tudnál magaddal vinni?
Sora:- Tudod, egyszer már elmagyaráztam neked, hogy hogy megy ez a dolog… Előbb találnom kellene valakit, aki vállalja, hogy velem együtt nevel fel tége és…
De Sora nem tudta befejezni a mondatát, mer Maya közbe vágott.
Maya:- És mi lenne, hogyha azzal a bácsival vinnétek magatokkal a Kaleido Szinpad-hoz?
Maya ekkor Yuri felé emelte kis ujjait. Sora megfordult, és Rápillantott Yurira.
Sora:- Hát tudod Maya, az nem nagyon lehetséges, mivel ő a partnerem. Jajj, de buta vagyok, Yuri ő itt Maya, Maya ő itt Yuri!
Maya:- Szia!
Yuri:- Szia!
Maya:- Meddig kell még bent lennem ezen a szörnyű helyen?
Sora:- Még nem mondta az orvos, de minden bizonnyal még 1-2 hétig.
Yuri:- De ne aggódj, mert amikor majd kijöhetsz, akkor Sorával együtt itt fogunk lenni oké?
Maya:-De jó lesz! Alig várom már!
Sora ránézett Yurira, és amint látta, hogy a fiú, ezt komolyan gondolja nagyon megörült, és el is mosolyodott.
Sora:- Maya, nekünk mennünk kell, nem baj?
Maya:- Dehogy baj, köszönöm, hogy itt voltatok!
Yuri:- Szívesen, majd jövünk még valamikor oké?
Maya:- Jaja, azt is alig várom már, tudjátok, ritkán szoktam beszélgetni valakikkel, és most már van 2 ember is, akivel jól tudok beszélgetni.
Maya elmosolyodott, majd ránézett Sorára és Yurira. Soráék is mosolyogtak, majd Sora megpuszilta Mayát, és elindultak ki a kórteremből. Még utoljára visszaköszöntek, majd mentek tovább. Nem sokat beszéltek a vissza fele úton, inkább csak gondolkodtak. Mikor visszaértek a szálllásra újra riporterekkel találták szembe magukat.
-Kérem válaszolnának pár kérdésre?
-Mondja, hogy van a kis Maya?
Sora:- Jólvan sikeres volt a műtét. Minden bizonnyal pár hét, és kijöhet a korházból.
Mondja, igazak a pletykák, miszerint ön és Yuri csak azért akarta megmenteni a kislány életét, mert örökbe akarják fogadni?
Yuri.- kérem, nem szeretnénk nyilatkozni, és egyébként erről még szó sem esett!
Mondta határozottan, majd Sorát maga után húzva bementek a szállodába. Szerencsére a riporterek nem mehettek be a száloda területére. Mikor felértek, nagy megkönnyebbülten mind a ketten fellélegeztek, hogy végre megszabadultak az idegesítő kis piócáktól. Ezen jót röhögtek, majd nekiálltak kaját csinálni, közben sokat nevettek, és beszélgettek. Mikor sikerült összedobniuk a finom ebédet együtt fogyasztották el. Ebéd után vissza kellett menniük próbálni az új színpadhoz, ahol mindenki nagy szeretettel fogadta őket és sok kérdéssel, hogy mi lett a kislány sorsa
7. fejezet vége
|