Szellemes történet

Natasa fal fehér lett, mikor Elina feltette neki a kérdés sorozatokat. Először kicsit pánikba esett, később viszont eszébe jutott egy remek ötlet. Gyorsan kinézett az ablakon. A nap már teljesen elhagyta a horizontot és a hold megtört fénye kezdett el uralkodni a sötét tájon. Már éjszaka volt.
- „Marco, azt hiszem, van egy kis gond, tudnál segíteni?” – kért telepatikusan segítséget a lány ismét.
- „Várj, mindjárt ott vagyok.” – válaszolt neki a férfi. – „Eljött az idő, hogy mindent megtudjon…”
- Elina. – kezdte fennhangon Nat. – Azt hiszem, pár percen belül mindent meg fogsz tudni, minden kérdésedre válaszolunk majd, rendben? – Kérdezte mosolyogva a lány.
Elina meglepődve ült az ágyon.
- Mi az, hogy válaszoltok? Kik? Csak te vagy itt… - Mondta ki, amire első körön gondolt, majd pár perccel később hangosan csapódott ki az ablak.
- Áááá – sikkantott fel Elina rémülten. A kinti hűs szellő azonnal elárasztotta az egész szobát. – Mi ez az egész? – nyögte, mikor egy denevér szállt be az ablakon, pontosan Natasa mellé érkezve, az ággyal szembe.
Elina épphogy szemügyre vette volna az állatot, mikor hirtelen hatalmas nagy gomolygó porfelhő ölelte körbe a denevért és pár perccel később egy fekete csuklyás férfi lépett elő belőle. Nagyon lassan lehajtotta fejéről a csuklyát, ezzel megmutatva az arcát. Magas, fekete hajú karmazsin vörös szemű férfi volt. Ha Elina nem ilyen körülmények között találkozott volna a titokzatos férfival, talán még jóképűnek is gondolná. Ám, a jelen körülményeket figyelembe véve, nem igazán a „jóképű fess fiatalember” benyomást, hanem inkább a „juj, ez most tuti ki fog nyírni” érzést váltották ki a lányból.
- Üdvözöllek, Elina. – szólalt meg mély hangon az idegen.
Elina úgy nézett, hol a férfire, hol Nat-re, mint egy rémült kisbárány, aki éppen a farkassal találkozott.
- Ez… meg… mi? – kérdezte dadogva. – Ki vagy te, és hogy kerültél ide? És mi lett a denevérrel?
- Egyszerre csak egyet kérdez, rendben? Mert megfájdul tőled a fejem. – közölte finoman válasz helyett az idegen, majd látva a lány félelmét kicsit barátságosabban szólt újra hozzá. – A nevem Marco, úgy kerültem ide, hogy berepültem az ablakon, és ha még nem tűnt volna fel, én voltam a denevér.
- Na jó, ez most tuti, csak egy tréfa, hol vannak a kamerák? – kérdezte rémülten a lány.
Marco kérdőn nézett Natasára.
- Figyelj rám Elina. – kezdte Natasa. – Ez nem egy tréfa, nincsenek kamerák, és nem kell félned tőlünk, mi segíteni akarunk.
- Lehetetlen… - suttogta maga elé Elina.
- Mi? – Kérdezte Marco.
- Ez az egész! – válaszolta a lány. – Egyszerűen nem lehet igaz, ne akard nekem bemagyarázni, hogy te egy denevér vagy, meg hogy a rémálmok valóságok voltak! Na és az a bizonyos harmadik emeleti szoba! Mi van benne, amiért nekem el kell kerülnöm? Talán ott tartjátok a kis öleb vérfarkasotokat? – kezdett el kiabálni a lány.
Marco elmosolyodott.
- Vicces lány vagy hallod-e. – mondta a férfi, majd komolyra fordítva a szót folytatta tovább. – Vérfarkasok nincsenek itt a környéken, nyugi, és ha tudni akarod, akkor valóban van ott valaki. Viszont, szerintem kezdjük el az elején. – kezdett el sétálgatni a lány szobájában az idegen.
Elina megrökönyödve ült az ágyán. Túl sok ez neki.
- „Még hogy a környéken nincsenek!” – mondta magában Elina. – „Mintha egyáltalán léteznének vérfarkasok…”
Elina végig figyelte a férfi minden egyes léptét, és mikor az a tükör előtt haladt el, igencsak furcsa dolgot vélt felfedezni.
- Neked, nincs tükörképed… - a lány úgy ült ott az ágyában, mintha sóbálvánnyá változott volna.
- Jó megfigyelő vagy… - mondta ravasz vigyor kíséretében Marco.
- Te meg kicsit sem vicces! – vágta rá Elina sértődötten.
- Tudod, én vámpír vagyok kislány… Még jó, hogy nincsen tükörképem…
Elina félelme egy pillanat alatt elszállt és helyét a kíváncsiság érzése vette át.
- Vámpír? – kérdezte.
Elina agya úgy kezdett el zakatolni, mint egy gőzmozdony, mikor elindul a vágányon.
- Hát persze! Így már minden világos, a denevér, aki végig követett engem mindenhova éjszaka. A csuklyás alak, aki Natasával találkozott, és aki álmomban segített, az mind te voltál! – csapott homlokára a lány, miközben minden világossá vált a fejében.
- Apropó álom. – mondta Marco, majd a lány felé fordult és elindult. Körülbelül az ágy előtt egy-két lépésre megállt és úgy folytatta. – Azok, az „álmok” ahogy te hívod, nem igazán álmok voltak.
- Ezt nem értem. – mondta a lány, majd felállt az ágyáról és közelebb ment Marcohoz és Natasához. Egyre jobban kezdte érdekelni a dolog. Persze azért egy csöppet még félt.
A férfi, most háttal állt a lánynak az ablak előtt és a holdat nézte.
- Nagyon hosszú lenne elmesélni, az egész történetet. – válaszolta, majd oda fordult Natasa felé. – Meg szeretnélek kérni, hogy most menj le Joeihoz, mert, most szüksége van rád…
- Megint… - kezdte Natasa, majd rémülten nézett Marcora.
- Igen, menj, siess! – válaszolt a férfi.
Mikor Natasa már kiment, Marco Elina felé fordult.
- Kérlek, zárd be az ajtót, nem szeretném, ha valaki a személyzet közül meglátna.
Bár Elina kicsit félt, hogy együtt maradt egy vámpírral, aki arra kéri, hogy zárja be az egyetlen lehetőséget a menekülésre, ha arra kerül a sor, mégis megtette, amit kért. Valamiért bízott benne.
- Most biztosan félsz, nem igaz? – kérdezte keserű mosollyal a férfi, miközben oda sétált a tükör elé, és leült a székre.
- Igen, de szerintem, most te is félnél az én helyemben. – mondta pici mosoly kíséretében a lány, majd oda sétált az ágyra és leült szembe a férfival.
- Pedig, nem kéne, én nem vagyok rossz vámpír. – mondta nevetve a férfi. – Figyelj rám, gondolom kíváncsi vagy arra, hogy most mi ez az egész téboly nem?
- Hát, jó lenne egy-két dolgot tisztázni…
- Elmesélem, de kérlek hallgass végig, a kérdéseket pedig hagyd meg a végére, jó?
- Rendben. – mondta a lány és kíváncsian nézett a férfira.
- Először is tudnod kell, hogy ezen a környéken, rajtam kívül egy vámpír sem él. Régen ez nem így volt. Ugyanis nekem volt egy unokatestvérem, Mario. Ő tavaly nyáron halt meg. – lehetett érezni Marco hangján, hogy nagyon felkavarják a visszaemlékezés gondolatai. – Mario és Natasa szerelmesek voltak egymásba. Joei Mario fia, ezért ő félig vámpír félig ember.
Elina arca többet árult el a kelleténél Marconak.
- Tudom, hogy ez most nagyon hihetetlenül hangzik, de igaz. Joeit nagyon megviselte apja halála, ezért szokott néha éjszakánként kint ülni valahol, jelen esetben, amikor te találkoztál vele a konyha környékén volt.
- Honnan tudod, hogy én találkoztam vele? – Elina csak nem tudta megállni, hogy ne szóljon közbe.
- Tudod, én nagyon sok mindenről tudok, ami itt zajlik a kastélyban és környékén. – húzódott ravasz mosolyra a férfi szája. – Viszont, most inkább visszatérnék a történethez. Szóval Mariot egy vámpír vadász ölte meg. Ez a vámpírvadász volt a világ egyik legnevezetesebb vadásza, eddig minden vámpírt elintézett. Őszintén szólva nem is Mariot, hanem engem üldözött akkoriban. Több hónapnyi menekülés után, egyszer csak eltűnt és nem láttam többé. Nem értettem, hogy miért lépett le, hisz soha nem adott eddig fel egyetlen munkát sem. Később tudtam meg, hogy miközben engem üldözött összetalálkozott unokatestvéremmel Marioval, aki itt lakott ebben a kastélyban. Mire nekem a fülembe jutott a hír, ő már halott volt. Azonnal ide siettem, de már késő volt.
Marco mély levegőt véve abba hagyta egy kicsit a történetet. Próbálta össze szedni a gondolatait.
- Mi lett a vámpír vadásszal? – kérdezte finoman Elina, mikor látta, hogy Marco nem igen folytatja tovább.
- Egy átok miatt ide, ebbe a kastélyba lett bezárva, pontosabban a harmadik emeletre. Marionak apjának volt egy féltestvére, aki félig boszorkány, félig vámpír volt. Nagyon erős varázslatokat és bűbájokat ismert.
- Ez nekem sok, azt ne mond, hogy léteznek boszorkányok? – Elina úgy érezte, hogy egy világ dől össze benne. Minden, amiben eddig hitt, szertefoszlott körülötte és most úgy érezte magát, mintha, tyúk lenne, aki egyszer csak az óceánban találja magát és nem tud úszni.
- Létezni léteznek, de nagyon ritka, hogy élnek, de most nem ez a lényeg, hanem az, hogy az a félig boszorkány nő, egy bűbájt rakott az unokatestvéremre. Miszerint, aki őt megöli, az élete végéig ott fog raboskodni, ahol Mario eddig élt. Na már most jelen esetben ez az átok, egy kicsit máshogy hatott, ugyanis a vámpírvadász, csak éjszakára van bezárva oda, nappal pedig ugyan úgy éli az életét, mint az emberek. Ennek következtében, már nem tud vámpírokat ölni, mivel mi nappal ugyebár alszunk. Viszont, ami a problémát jelenti, az az, hogy ha bárki kinyitja azt az ajtót éjszaka, ahova be lett zárva akkor megtörik az átok. Röviden ennyi.
- Az álmokat is ő idézte elő? – kérdezte Elina.
- Igen, de én egy kicsit mindig bele-bele kontárkodtam, viszont a legutolsónál történt valami. – Mondta idegesen Marco. – Tudod, elméletileg az is furcsa, hogy te emlékszel az álmaidra, ugyanis ezeket mindenkivel eljátszotta a kezdetekben viszont, senki sem emlékezett rájuk. Kivéve téged. Na meg aztán a legutóbbiban, még hozzád is szólt. Ez felettébb különös.
- És fájdalmas… - mondta Elina.
- Ezt az egy dolgot most én sem értem. – Marco felállt, és újra elkezdett föl-alá sétálni a szobában.
- Olyan ismerősen csengett a hangja… - gondolkozott el Elina. – És az a fejfájás…Te jó ég, azt mondtad, hogy nappal ő is az emberek között él?
- Igen, mért? – állt meg egy pillanatra a férfi és fordult Elina felé.
- Mert akkor nagy valószínűséggel én már találkoztam vele…
- Hogy mi? – Idegeskedett tovább.
- Vajon ki lehet az… - gondolkozott el a lány. - Fejfájás, mézes mázos hang, a közelembe akar férkőzni…Hát persze! – csapott hirtelen a homlokára. – Hydra…
Marco egy szempillantás alatt a lány előtt termett. Az öt méteres távból, egy másodpercen belül a lány előtt termett két kezét az ágynak támasztva.
- Hogy ki? – kérdezte, hatalmas nagy fehér szemfogait kivillantva, miközben Karmazsin vörös szemeiben mintha apró lángok csaptak volna fel.
- Hé, állj már le! – Ijedt meg a lány, miközben hátrálni kezdett az ágyon. – Nyugodj meg… - Suttogta ijedt, mégis kedves hangon.
Marco, egy szempillantás alatt ellökte magát az ágytól és az ablakhoz lépve nézett ki a holdra.
Elina megdermedve ült a helyén. Most döbbent rá, hogy attól még, mert Maco kedves, és türtőzteti magát, egy vámpír, aki bármikor bekattanhat, és bár őt sosem bántaná, mégis félt tőle egy kicsit. Mivel a férfi nem mozdult az ablakból és szüntelen a holdat bámulta, a lány úgy döntött, hogy legyőzve félelmét, közelebb megy hozzá. Mikor oda ért mellé, finoman megérintette a kezét. A lágy érintésre Marco a lány felé fordult majd bele nézve a lány tiszta kék szemeiben, megnyugvásra lelt.
- Bocsáss meg az előbbiért. – mondta immár nyugodtabb hangon a férfi, majd folytatta tovább. – Csak tudod, abból, hogy Hydra találkozott veled, arra tudok csak következtetni, hogy hatalmas nagy veszélyben vagy. Szinte biztos vagyok benne, hogy majd a közeledbe akar férkőzni és addig fog zaklatni, amíg meg nem hallgatod a meséjét, miszerint hatalmas nagy veszélyben vagy, mert egy vérszomjas vadállat él a közeledben, és csak akkor tudsz megszabadulni tőle, ha éjjel kinyitod azt az ajtót. Mindenfélének el fog engem mondani és addig tömi a fejed, míg nem hiszel neki. Ha meg elutasítod, elterjeszti a faluban, hogy vámpírt rejtegetsz a kastélyban és…
Elina mindvégig fogta a férfi kezét, míg az mesélt neki, most pedig úgy döntött itt az ideje, hogy közbe szóljon.
- Marco, nem kell aggódnod, mert mikor ő beszélgetést kezdeményezett velem, én udvariasan leráztam, ezek után is ezt fogom tenni, ergo, ő nem fog tudni nekem össze-vissza marhaságokat beszélni és nem tud helyzetet se teremteni arra, hogy megvádoljon azzal, hogy vámpírokkal barátkozok. Tegyük fel, ha még el is híreszteli a faluban, hogy egy vámpírral élek együtt, akkor letagadom és elkérem a legközelebbi elmegyógyintézet telefonszámát is. – Elina arcán hatalmas vigyor terült szét, miközben megpróbálta megnyugtatni a férfit.
Végre sikerült egy kis mosolyt csalnia a lánynak a férfi arcára. Egészen addig álltak az ablakban és beszélgettek, amíg meg nem zavarta őket a lány szobájának ajtaján való kopogtatás. Elina rémülten nézett a férfira, hogy most mit tegyenek, mire az, elengedvén a lány kezét, kettőt hátra lépvén hatalmas nagy por kíséretében denevérré változott és a gardróbhoz szállt. Elina rögtön értette a célzást és oda sietvén a szekrényéhez kinyitott azt és miután a denevér beszállt, becsukta.
- Ki az? – kérdezte a lány miközben lassan oda sétált az ajtóhoz.
- Csak én vagyok az, Natasa. – szólalt meg kívülről a lány.
Elina oda lépvén az ajtóhoz elfordította a kulcsot a zárban és beengedte a lányt, majd gyorsan rázárta újból.
- Marco itt van még? – kérdezte Nat, mikor Elina visszafordult hozzá.
- Igen. – szólt Elina és kinyitva a gardróbot egy denevér szállt ki rajta. Majd egyik pillanatról a másikra hatalmas nagy porfelhő lepte el, amiből kilépett a férfi.
- Mi az, mit szeretnél Nat? – kérdezte Marco mély, férfias hangján.
- Joeiról lenne szó. – Kezdett bele Nat. – Holnap este, el szeretne menni veled ő is.
- Én nem terveztem holnapra vacsorát…
Elina megborzongott a hallottak alapján.
- Ti… Mit… Szoktatok enni? – kérdezte rémülten a lány.
- Vért… - közölte hidegen Marco, majd miután látta Elina rémült arcát és, hogy rémülten lép hátra egyet, gyorsan folytatta. – Mielőtt bármi rosszra gondolnál, azt tudnod kell, hogy én nem szoktam emberre támadni.
- Ezt, hogy érted? – kérdezte kicsit megnyugodva a lány.
- Nem emberi vérrel táplálkozok, hanem általában madarakkal, leginkább galambokkal csillapítom az étvágyam… - mondta fintorogva a vámpír. – Utálom, mert színvonalon aluli íze van, de ha egyszer nem szeretek embert ölni…
- És Joei? – kérdezte rémülten Elina, miközben Natasára nézett.
- Őszintén szólva nem tudom, mert eddig még nem volt szüksége vérre. – válaszolta a lány.
Elina, most Marcora nézett, tőle várva a magyarázatot.
- Mivel ő csak félig vámpír, ezért neki még nem volt szüksége vérre. Most viszont elkezdődött nála az a korszak, hogy kívánja a vért. Igaz, nála ez nem létfontosságú, mint nálunk teljes vámpíroknál, mégis viszi az ösztöne. Persze nála ez csak havonta pár napig fog tartani.
- Akkor ezért vette el azt a húst, ma a konyháról! – mondta Elina megdöbbenve.
- Igen, most pedig el szeretne menni veled holnap. – mondta Natasa, Marcora nézve.
Marco mélyet sóhajtva egyezett bele az ötletbe.
- Hé, várjunk csak, Joei nappal is ki tud menni a fényre, ez azért van, mert csak félig vámpír? – érdeklődött tovább Elina.
- Igen. – válaszolta Marco. – Sok dolgot viszont nem tud megcsinálni, mint mi, például ő nem tud denevérré változni.
- Értem. – mondta Elina, majd nagyot ásított.
- Nat, menj és mond meg Joeinak, hogy holnap megyünk, de csak galambot fogunk fogni. – mondta Marco.
- Rendben, jó éjt. – mondta Nat, majd kinyitotta az ajtót és miután kiment kívülről csukta be.
Elina, rögtön ment és bezárta azt, majd ásítva fordult a férfi felé.
- Elina, szerintem menj aludni, én is megyek, még járok egyet a környéken.
- De, még annyi kérdésem lenne… - Kezdett el gyerekeskedni a lány, hisz annyira érdekelte már ez a dolog, hogy majd ki ugrott a bőréből.
- Az lehet, de szerintem már nagyon késő van és holnap a munkahelyeden is nagyon sok kérdést fogsz kapni, ha most nem mész aludni. – vigyorgott Marco, majd az ablakhoz lépve elköszönt.
- Jó éjt Elina. – mondta, majd nagy por kíséretében átváltozott denevérré és kiröpült az ablakon.
- Jó éjt Marco… - mondta Elina is, majd az ablakhoz lépett, és behajtotta.
A lány hamar ment fürdeni, majd lefeküdt aludni, holnap igencsak nehéz napja lesz.
Míg a lány aludt, egy denevér ült a távoli fán egész éjszaka, majd még napkelte előtt egy órával lassú kimért szárnycsapásokkal tűnt el a távolban. 

 

Súgó Még nincs hozzászólás.