Kagome kalandos élete Sesshomaruval!

Naraku legyőzése után, a kis csapat feloszlott. Sango visszatért a szellemírtók falujába Kohakuval.(Miután Narakut legyőzték, kivették Kohakuból az ékkövet aki azonnal meghalt. Váratlanul megjelent Sesshomaru, majd felélesztette a kardjával) Miroku tenyeréről eltűnt a lyuk, és miután Sango elment, ő is távozott a csapattól. Inuyasha Kikyot választotta, Kagome nagyon elkeseredett, de ennek ellenére Kaeldével együtt vigyáznak a falura, és az ékkőre.

- Kagome, biztos, hogy ezt akarod?

- Igen, nagyon fogok vigyázni magamra, és az ékkőre is.

- De Kagome, ezzel csak veszélybe sodrod magad; az ékkő nagyon vonzza a szellemeket, és ha most elmész egyedül, lehet, hogy nem fogsz minden szellemmel elbánni.

- Ne aggódj miattam! Viszlát! - köszönt el Kagome.

- Vigyázz magadra lányom!

Kagome még visszanézett, intett a kezével, majd többé nem fordult vissza. Nem tudta merre tart, vagy hogy kivel fog találkozni és útja során milyen veszélyek várnak rá. Csak menni akart, és felejteni. Elfelejteni ezt a pokoli 2 hetet. Az egész akkor kezdődött, amikor Naraku meghalt. Annyira bántotta, hogy a legjobb barátai elhagyták; Előbb Sango hagyta el a csapatot, aztán Miroku, ráadásul még Inuyasha sem maradt vele. Teljesen úgy érezte, mintha nem kellene senkinek. És ami a legjobban kiborította az az volt, amikor megtudta, hogy soha többé nem mehet haza. Hirtelen előjöttek azok az emlékek, amit el akart rejteni:

„ Kagome és a többiek nagyban ünnepelték Naraku felett aratott győzelmüket, és azt, hogy Kohaku él, amikor egyszer csak Inuyasha meglátott pár lélekrablót, nyomban utánuk eredt, mert egyedül ők tudták, hogy hol tartózkodik Kikyo. A nagy rohanásban meg sem hallotta Kagome kiáltását, és azt sem vette észre, hogy a lány utána eredt. Inuyasha meglátta Kikyot, és rögtön oda szaladt hozzá, megölelte, és megcsókolta, a lány is viszonozta ezt a gesztust, de egyikük sem vette észre a fa mögött Kagomét, aki egy kis idő múlva utol érte Inuyashát, kifújta magát és hallgatózni kezdett:

- Kikyo, most hogy megbosszultam a halálod, veled mehetek a halálba?

- Képes lennél az életedet feláldozni értem? - kérdezte Kykio
- Érted bármit feláldozok, még az életemet is akár. - válaszolta Inuyasha
- És mi lesz a reinkarnációmmal?

- Kagoméval? Nem tudom… Nekem, csak te számítasz, hisz több mint 50 éve várok rád!

Kagome szíve e szavak hallatán elállt, nem kapott levegőt és elájult, úgy érezte, mintha egy hatalmas kő zuhant volna rá. Amikor feleszmélt elkezdett rohanni, csak rohant és rohant, közben patakokban folytak a könnyei, végre elérte a kutat, és rögtön bele is ugrott, ám ekkor nem várt dolog történt; nem tudott átjutni a kúton, és hangos sikítás lett a vége, ezt még vagy 15-ször megcsinálta, csak akkor értek oda a többiek, és tartották vissza. Össze-vissza törte magát, a kútban lévő csontok miatt és egy- egy sebe elég mély nyomot hagyott a testén. Miroku, és Sango Kirara hátán visszavitte Kagomét a faluba. Kagome elmondta nekik, amit látott, és, hogy ezért akart olyan sürgősen haza menni. Nem sokkal azután, hogy Kagome végleg felépült Sango elment Kohakuval, és azután egy nappal Miroku is. A maradék napokat Kaeldével töltötte, és „papnősködött.”

Gondolataiból egy hangos sikítás riasztotta fel:

- Segítség, segítsééééééééééééééééééééég!!!!!!!

Kagome rögtön elindult a hang irányába, egyre hangosabban halotta a hangokat, és egyre gyorsabban szaporázta a lépteit is. Amikor odaért Rint látta, amint éppen egy hatalmas Párducdémon készült lecsapni rá. Kagome hirtelen hátra nyúlt a nyiláért és kilőtt egyet egyenesen a démon bal kezébe. Amikor a démon Kagoméhez ugrott, és a torka köré tekerte hatalmas ujjait, Kagome elkiáltotta magát.

- Szaladj Rin! Fuss! Menekülj!!!!!! - ordított Rinre Kagome

Rin engedelmesen elszaladt, be a fák sűrűjébe. A démon fél vállról hátra nézett, és látta amint a kislány elszaladt, majd visszanézett Kagomére:

- Te halandó, miattad elszalasztottam az ebédemet… Kénytelen leszek beérni veled!

- Van nevem is! És nehogy azt hidd, hogy az ebéded leszek!

- Oh, de neveletlen vagyok! Az én nevem Diego, a Déli tartományok jogos uralkodója!! -mondta gúnyosan a démon fiú.

- Szabad érdeklődnöm, a leendő ebédem neve iránt?

- A nevem Kagome, és mondtam már, hogy nem leszek az ebéded!

- Oh, ne mond! Olyan gyenge vagy, mint a nádszál, már több sérülés is van rajtad, elég ha csak leveszem a kezem a torkodról, összecsuklik a lábad is, mert annyira gyenge vagy!

- Te csak ne aggódj, értem. Engedd el a nyakam, és meglátod, hogy meg tudok állni a magam lábán!

- Ne is álmodj róla! Ha nem segít neked valaki, nem fogsz tudni innen elmenni, és az ebédem leszel! Szóval, ki fog neked segíteni?

- Én!

Hirtelen egy árny suhant el a fellegekben, és lecsapott a párduc szellemre. A szellem ijedtében elugrott onnan, ezzel elengedve Kagomét.

- Ki vagy te szellem, hogy képzeled, hogy evés közben zavarsz meg? Nem tudod, hogy én a déli tartományok ura vagyok!?

- De tudom, hogy ne tudnám kedves Diego barátom!

- Örülök, hogy ismersz engem idegen, de most éppen ebédelni készültem, és te ebben megzavartál… Mond ki vagy te?

- Hogy ki vagyok én, nem ismersz meg?

Lépett elő a szellem. Hosszú ezüstös haja a derekát súrolta. Arcán és karján méregcsíkok húzódtak. Fehér kimonót viselt, karján egy hatalmas nagy bundával.

- Sesshomaru?-kérdezte meglepetten Diego.

- Sesshomaru? –Hallatszott Kagome kérdése is.

- Örvendek a találkozásnak Kagome! Te most velem fogsz jönni!

- Ugyan már Sesshomaru csak nem lettél olyan, mint az apád? - kérdezte gúnyos hanggal Diego.

- Ugyan Diego barátom, hát ilyennek ismersz engem?

- Akkor miért akarod magaddal vinni az ebédemet?

- Ahhoz neked semmi közöd! - Vágta oda haragosan Sesshomaru.
- Gyere Kagome indulunk! – Sesshomaru most Kagoméhez fordult.

- Re… Rendben! - egyezett bele félénken a lány, aki ebből az egészből semmit sem értett. El akart indulni, és nagy fájdalmak között sikerült is elindulnia Sesshomaru felé.

- Jé, Te halandó, erősebb vagy, mint hittem, a legtöbben ilyen sérülésekkel lábra se tudnának állni, nem tudom, hogy mi történhetett veled, de egy biztos, te nagyon erős vagy! - mondta érdeklődve Diego.

- Erősebb vagyok, mint hinnéd! - vágta oda kínszenvedésekkel küszködve Kagome.

- Indulunk! – vágott közbe Sesshomaru.

- De mégis hová?

Sesshomaru odaugrott Kagoméhez, átölelte a derekát, majd megszólalt.

- Kapaszkodj erősen! Viszlát Diego, még találkozunk!

Ezzel fénygömbbé válva elindult, a sűrű fákon át.

- Ezt még megbánod Sesshomaru! – mondta a méreggel feldühödött párducszellem, de ezt már a távozó páros nem hallhatta.

 

Súgó Még nincs hozzászólás.