3. fejezet

A nap éppen lemenőben volt mikor utolsó napsugaraival két alakot világított meg akik éppen a tengerparton sétáltak egymás mellett. Hangos kacagásuktól megtelt minden. Nagyon jól elvoltak egymás társaságában. A lány leült egy sziklára, majd a fiú oda ült mellé és úgy nézték végig hogyan bukik alá a lemenő nap. Ahogyan a tenger tükörsima vizén megcsillantak a lemenő nap utolsó sugarai teljesen olyan beütést keltett mintha a tenger elnyelné a napot ahogy egyre lejjebb és lejjebb ment. Majd mikor már teljesen eltűnt átadta helyét a holdnak ami egésszen más megvilágítást adott a két embernek. Ugyanis a hold nem aranysárga hanem ezüstszürke színekben pompázott a vizen. Úgy tűnt, hogy a két alak újra elkezd beszélgetni amit a lány kezdeményezett.

 - Nagyon sokat fejlődtél, ezalatt az 1 hónap Alatt! -  Mondta mosolyogva a lány.

 - Köszönöm. Köszönöm, hogy segítettél! – Mondta Kurama is mosolyogva. -  Nélküled ez nem ment volna!

 - Ugyan már. . . -  Mondta Sora. -  Nagyon gyorsan fejlődtél, szerintem már vagy olyan szinten mint én! Komolyan! Egyszerűen amilyen gyakorlatokat végrehajtottunk gyakorlás közben! Komolyan nem mindenki képes ilyenekre. – Mondta Sora lelkesen.

 - Ha akarod majd bemutathatjuk Kalosnak. . . .

 - Persze, hogy akarom! Talán még azt is megengedi, hogy együtt lépjünk fel az aztán csodálatos lenne nem? -  kérdezte hatalmas vigyorral Sora.

 - Az tényleg csodálatos lenne. -  Mondta Kurama is vigyorogva.

 - Amúgy már régóta akartam tőled kérdezni valamit, csak nem tudtam hogyan kezdjek hozzá. . . .  -  Mondta Sora. -  Szóval, te ugye tudtad, hogy én is onnan származok mint te. Mármint én is Tokyoban lakok. Japánban.

 - Igen tudtam. -  Mondta Kurama.

 - És szóval nekem él egy nagymamám is ott úgy hívják, hogy Genkai. Ismered? – Kérdezte nyugodt ám félelemmel teli hangon a lány. – „Remélem most nem néz teljesen hülyének, hogy arról kérdezek, hogy ismeri-e a nagymamám. De ezt muszáj megkérdeznem”

Kurama nagyon meglepődött ezen a kérdésen, és nem leplezte, hogy enyhén zavarba jött.

 - Azt hiszem ismerek egy Genkai nevű embert, de nem hinném, hogy ugyan arról az egyénről beszélnénk. . .

 - Az én nagymamám nem a városban él, és hatalmas nagy birtoka van és. . .  – Sora nagy levegőt vett. -  Remélem nem nézel most dilisnek, de ő hisz az alvilágban és én is! -  Mondta Sora egy levegővel.

 - Nem nézlek dilisnek ha te sem nézel dilisnek ha azt mondom, hogy én már jártam is az alvilágban. . . -  Mondta a fiú. -  „Úr isten! Sora tényleg Genkai unokája? Jesszusom! És vajon tényleg igaz amit mondott?” -  Gondolkozott el Kurama.

Sora meglepetten nézett a fiúra hisz nagymamájával már nagyon rég találkozott, de amikor találkoztak mindig ezekről a dolgokról beszélgettek és egyszer el is vitte az alvilágba. Bár ez már régen történt.

 - Tudod a én már régen jártam a nagyinál, de egyszer amikor ott jártam levitt az alvilágba.

 - Véletlenül nem találkoztatok ott egy férfivel?

 - De. Egy nagydarab egyénnel találkoztunk, majd a nagyi meg ő átadtak egymásnak valamit és utána vissza jöttünk az emberek világába. De te erről honnan tusdsz? -  Kérdezte felvont szemöldökkel a lány.

 - Elmesélek neked mindent jó? Az elejétől a végéig ok? Hogy hogy ismertem meg Genkait meg mindent oké?

 - Rendben. -  Mondta Sora már kiváncsian.

Kurama elmesélt a lánynak mindent, onnantól kezdve, hogy az alvilágban élt banditaként odáig, hogy megkapta ezt a feladatot Koenmától. Sora hol félelemmel hol izgalommal hol pedig szomorúsággal hallgatta végig a történetet.

 - Akkor ti jó sok mindenen mentetek keresztül a barátaiddal.

 - Hát. . . Igen. De ugye most nem nézel idiótának? -   Kérdezet zavartan hisz azért ez a sok információ egésszen olyan beütét kelthetne mint ha csak kitalálta volna.

 - Nem! Dehogy is. . . . Viszont ha jól vettem ki a végéből én most nagyon nagy bajban vagyok. -  Mondta Sora kicsit félve.

 - Igen. De ne aggódj, a többiek meg fogják találni azt az idiótát, és likvidálni fogják. Amúgy meg nem kell félned, mert én azért vagyok itt, hogy megvédjelek -  Mondta mosolyogva a fiú.

 - Köszönöm. -  Mondta a lány kissé elpirulva bár ez az éjszaka közepén nem nagyon látszott.

 - Azt hiszem ideje lenne vissza menni a szállásra nem? Mármint már nagyon későre járhat az idő.

 - De annyira jó itt kint a friss levegőn lenni! Maradjunk még egy kicsit. -  Nézett bociszemekkel a lány.

Kurama megadóan sóhajtott.

 - Rendben de csak egy kicsit. -  Egyezett bele. – Ha meg ennyire szeretsz itt lenni akkor esetleg máskor is kijöhetnénk nem? -  Kérdezte miközben az ő arcán is halvány pir jelent meg. Amit persze a lány az éj leple alatt nem láthatott.

 - Az remek lenne! -  Mondta örömteli hangon a lány.

Még egy fél órán keresztül kint voltak és beszélgettek. Jobban mondva Kurama válaszolgatott Sora kérdéseire. A lány teljesen lázba jött és alig tudta abbahagyni a kérdezősködést, bár minden második kérdése a nagyanyával volt kapcsolatos. Miután nagynehezen elindultak a szálás hely felé az idő már tényleg nagyon későre járt. A fiú elkisérte Sorát a száláshelyre majd miután elbúcsúztak elment ő is a saját otthonába.

3. fejezet vége

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés